Ölelő mesék

mesékről, gyerekekről, és mindenről, ami egy saját mesével elérhető.

Fogas doktorhoz megy, Turbó és a Trutymógyár

2023. február 07. 10:41 - Tinne

Valami készül...! 

komposzt.jpg

"Egy napfényes május végi reggelen apa kitolta kerékpárját a kisházból, és Fogast a nagy kuka mellé támasztotta a kapuban. A foghíjas gereblye azonnal reszketni kezdett, mintha hideglelős lenne.

-Tudtam én, hogy ki fognak dobni! – siránkozott, miközben fogai összekoccantak a rémülettől.

Apa kézbe vette a remegő gereblyét, és alaposan szemügyre vette, a hiányos részeket.

-Lássuk csak, hány fogad hiányzik! – morfondírozott elgondolkodva.

Boró rohanvást érkezett a kert vásik végéből. Szájában bundás kenyér, zöld kantáros nadrágjának bugyros zsebében Kikirics lapított. A kislány sietve megrágta a falatot, majd félve kérdezte Apát.

-Ugye nem akarod kidobni Fogast!

-Dehogy kicsim, hiszen megígértem, hogy megpróbáljuk előbb meggyógyítani! – mosolyodott el Apa.

Fogas hatalmasat sóhajtott, majd halkan odasúgta a copfos kislánynak.

-Azért ne hagyj egyedül! Félek egy kicsit!

-Én is szeretnék veletek menni! Majd vigyázok Fogasra, és megsimogatom a nyelét, ha nagyon félne - fogta Boró könyörgőre.

-Sajnos nem lehet kicsim – rázta Apa sajnálkozva a fejét.

-Egy kovácsműhely elég veszélyes hely egy kislánynak, de megígérem, hogy megsimogatom helyetted Fogast, rendben?

Kikirics kidugta a fejét a kis zsebből, amelyet még Anya varrt Boró nadrágjának elejére. A zseb egy kis zsákocskára hasonlított. A kobold csendesen megnyugtatta aggodalmaskodó barátját.

-Ne félj semmit, a közeledben leszek. Majd elbújok valahol, ahol Apa nem talál meg, és elkísérlek az orvoshoz.

Borónak hirtelen felcsillant a szeme, és beszaladt a szobájába. Fél pillanattal később, már vágtatott is visszafelé, kezében Zebulonnal, kedvenc vörösbarna zsebes kengurujával és Apához törleszkedett.

-Kérlek, akkor legalább Zebut vidd magaddal! Majd megnyugtatja Fogast, hogy ne féljen.

Apa mosolyogva sóhajtott, majd leguggolt, és mélyen lánya zöldesbarna szemeibe nézett.

-Rendben! Te viszont ígérd meg, hogy nem fogsz végig a kertkapuban ácsorogni, amíg távol vagyunk. Tudod eltart egy darabig, amíg meggyógyítják a barátodat.

Elgondolkodva körbenézett a kertben, majd hunyorított, és Borókára kacsintott.

-Kössünk egyezséget! Én és Zebu, vigyázunk Fogasra, te pedig a kis vödröddel kihordod a konyhából a zöldséghéjakat, almacsutkákat a komposztdombra.

Rendben! - csapott a kislány Apa tenyerébe.

Magához ölelte Zebulont, mintha csak búcsúzni akarna tőle, közben a pitypangsipkás kis kobold átmászott a kenguru zsebébe, és igyekezett a szűk helyen jól összehúzni magát. Boró utána pottyantott pár szem mazsolát, hogy legyen mit rágcsálnia a hosszú várakozás alatt, majd betette Zebut, a bicikli első kosarába.

-Jó utat! - suttogta be a parányi zseb nyílásán, majd segített tartani a gereblyét, amíg Apa a kerékpár vázához erősítette.

Még utoljára megsimogatta Fogas nyelét, majd összeszoruló gyomorral pillantott utánuk, ahogy Apa felpattant és elkarikázott.

Pár percig még ácsorgott a kertkapuban, majd letörölt egy kibuggyanni készülő könnycseppet, és a homokozóhoz szaladt. Felkapta Bödönt, kedvenc csíkos kis vödrét, majd bement Anyához a konyhába.

Anya éppen zöldségeket pucolt.

Boró összeszedte a sárgarépa, krumpli, fehérrépa héját, és megvárta, míg Anya a kávéfőző kis tartályát is kikotorta. Érdeklődve nézte, hogy mi minden kerül még Bödön gyomrába.

Anya beletette az előző napi almacsutkát, és a kelkáposzta külső leveleit, azonban a csirke csontokat és a főtt tojás héját a szemetesbe dobta.

-Apa azt mondta, a tojáshéjat is kivihetem a komposztdombomhoz – nézett értetlenül anyára a kislány.

Anya bólogatva elmosolyodott.

-Így van kicsim, de csak akkor, ha nem főzzük meg. A főzővízbe mindig sót teszünk, akkor pedig már nem kerülhetnek a dombodra. A só megbetegíti a komposztot, és nem szórhatjuk ki a ősszel a kertbe – magyarázta Anya nyugodtan.

Boróka alig várta, hogy hátraszaladhasson a kertbe. Remélte, hogy összetalálkozik majd Turbóval, és elújságolhatja neki, új tudományát.

Mikor a dombhoz ért, óvatosan kiszórta a friss héjakat, majd keresni kezdte a kis földigilisztát. Turbó ép egy borsóhéj belsejében napozott. Reggeli pihenőjét tartotta, mert hajnal óta keresztül kasul járta a domb északi oldalát, és mindent alaposan felforgatott.

-Turbó! Merre vagy? – a kislány tekintete kutatva pásztázta a két nagy komposzthalmot..."

Szólj hozzá!

Morcfenyő koboldjai, avagy Pacatesó elballagott.

2021. augusztus 30. 18:54 - Tinne

Pacus ma elballagott az oviban, így újabb mese született az óvónéniknek és a dadusnéninek.

Régóta szemeztem az ovi udvarán álló hatalmas fenyőfával,  így most egy saját mesét kapott - egyenlőre. :)

De nagy szerepe lesz még a készülő karácsonyi mesekönyvben is.

Vajon kicsoda Strobi és Larxy, és mi közük Morcfenyőhöz?

A bevezető meséből kiderül, mint ahogy az is, hogy elég kalandosan alakul majd hőseink sora, egészen Karácsonyig, amikor fény derül egy fogadás végeredményére... talán! :)

 

Morcfenyő koboldjai

1.

Morcfenyőt megszállják a koboldok

 

 

Az óvoda udvarán, a kapu mellett, a jobb oldalon, egy hatalmas fenyőfa állt. Fejét magasan tartotta, mivel az alsó ágait le kellett fűrészelni, hogy a csintalan gyerekek nehogy felmásszanak rá. Hosszú tűlevelei voltak, ágain formás tobozok nőttek minden évben.

A fenyő mégis magányos volt és morcos. Törzsére az évek alatt lassan borostyán indák kúsztak fel, fejét lehorgasztva tartotta, ágain a tűlevelek lekonyultak. Hiába cirógatta meg a napsugár minden reggel elsőként a csúcsát, ő csak fintorgott egyet és még mélyebbre hajtotta a fejét.

Mikor bogarak költöztek a kérge alá, harkályok jöttek, végig kopogtatták gyantás fáját, de ez sem vidította fel igazán. Őket is csak eltűrte, mint valami szükséges rosszat, amitől úgysem tud megszabadulni. A harkályok pedig addig munkálkodtak, míg a sok kopogás nyomán egy kis odú bukkant elő a törzsén.

A következő tavasszal fenyőrigók telepedtek meg ágai között, és mire észbe kapott, Pilar a rigóhölgy már fészket is épített. Puha fűszálakat fűzött egymásba, pár gallyal megerősítette, majd belülről sárral kitapasztotta a formás kis fészket. Mikor megszáradt, egy kevés mohával és száraz, puha szénaszálakkal bélelte ki.

A fenyőnek pislogni sem volt ideje, és máris 5 formás, barna pettyekkel teliszórt halványkék tojás ringatódzott a meleg fészekben. Csak bámult, amikor felrepedtek az első tojáshéjjak. Egy hét sem telt bele, és koronája zengett az éhes rigófiókák csivitelésétől.

Ez a zaj, már túl sok volt neki. Nem elég az óvoda udvarán rohangászó, boldog gyerekek visongása, kiabálása, de még öt éhes rigócsőr zaját is el kellett viselnie.

Nem is sejtette milyen megpróbáltatások várnak még rá…

Egy kora májusi estén, mikor a nap épp lenyugodni készült, apró lábak és karok kapaszkodtak fel a fenyő repedezett kérgén, majd előkerült egy csöppnyi véső, kalapács és halk kaparászások közepette az apró kezek munkához láttak, hogy a harkályok által előkészített odút nagyobbra tágítsák.

Hajnal lett, mire elcsitult az állandó percegés és kopácsolás, de a fenyő hiába akart szundikálni, felébredtek a rigófiókák és üres hasuk követelni kezdte a reggelit.

Az óvodások szép csendben érkeztek meg reggel, – ezt a fenyő el is várta - de pár óra múlva, mire a rigók éhsége elcsitult, már hangos zsivaj töltötte be az udvart és a fenyő lekonyult tűlevelei égnek meredtek mérgében.

- Hogy a jégeső szánkázna a hátán ennek a sok hangoskodó gyereknek! – dohogott fennhangon a fenyő.

- Hát ezeknek már semmi sem szent? Mi lesz a pihenésemmel? A nyugalmammal? Állandóan mászkálnak, kopognak rajtam és még hozzá ez az állandó zűrzavar!

Legszívesebben messzire szaladt volna, egészen egy hatalmas erdő közepibe, annak is a legcsöndesebb zugának a mélyére, de hát a gyökerei nagyon mélyre nyúltak a föld alatt, és ettől a zajtól még azok is görcsbe ugrottak, így esélytelen volt, hogy akárcsak pár métert is odébb sétáljon.

Alig fél óra múlva eleredt a finom melengető tavaszi zápor és a gyerekek beszaladtak játszani az épületbe. De a fenyő öröme ezúttal sem tartott sokáig…

- Na persze, most meg esik…! Mit is várhatnék mást!

Morgósan összehúzta magát, - már amennyire egy fenyőfa erre képes – és újfent lógatni kezdte a tüskéit.

Ebben a pillanatban halk kuncogás hallatszott az ágai közül, majd egy vidor, hangocska csendült fel.

- Mond csak, te egy pillanatig sem tudod abbahagyni a morgást?

A vidám hang gazdája kimászott a tűlevelek mögül, majd letelepedett az egyik ágon, pont a fenyő szeme elé. Kócos, halványzöld hajának tincsei pont úgy meredeztek, mint a fenyő tűlevelei, vigyori képe mókásan fintorgó, feje tetején barnás tobozsityak díszelgett. Köpenye haragoszöld, inge és nadrágja a szürke és a barna árnyalataiban játszott, pont mint a fenyő kérge. Apró mellénye tobozlevelekből készült, olyan volt, mintha egy mellvértet hordana a csöppnyi kis kobold.

Mert hogy a fenyő ágán egy koboldfi csücsült vigyorogva és félrehajtott fejjel vizslatta őt.

- Szia! A nevem Strobi, és fenyőkobold vagyok.

- Szinte sejtettem! – morrant sóhajtva a fenyő és cseppet megrázkódott.

- Mond mi a koppanós tobozt keresel te pont rajtam? Látsz te itt valahol fenyőerdőt? Nem véletlenül állok itt egyedül. Nem bírom a társaságot! – világosította fel mérgesen a fenyőillatú koboldot.

- Nem szeretek cseverészni, utálom, ha folyton kíváncsiskodnak, és ki nem állhatom, ha nevetgélnek körülöttem. – hadarta egy szuszra, mint egy betanult leckét.

- Akkor neked pont megfelelő hely egy óvoda udvara - kuncogott hangosan Strobi.

- Addig költözz el, amíg szépen kérlek! – morrantott a fenyő dühösen.

- Ha jól emlékszem ti mindig fáról fára költöztök, nyughatatlan kis izgagoncok vagytok. Látsz te itt másik fenyőt a közelben? Itt nincs ugrabugra az ágak sűrűjében, nincs fáról fára pattogás… Menj, amíg jó dolgod van!

A zöldhajú kis kobold mosolyogva megvárta míg a fenyő kidühöngi magát, majd csendesen így szólt:

- Tudod eluntuk az erdőt, és mindenfelé pletykáltak rólad a fenyőrigók, hogy igazi morc vagy, és Pilart kivéve, aki egy igazán türelmes hölgyike, mindenki elmenekül a közeledből. Kíváncsiak lettünk rád Morcfenyő! És ha egy kobold kíváncsi valamire…

Vidoran kacsintott egyet, majd közelebb egyensúlyozott a tűlevelek között az ágon.

- Na várjunk csak egy kicsit! – pislogott gyanakodva a fenyő.

- Mi az, hogy „eluntuk”? Mi ez a többes szám? Mond, hogy csak egyedül vagy és nem hoztál a nyakamra még többet a fajtádból!

Strobi sejtelmesen vigyorgott, majd éleset füttyentett, mire egy hajszálpontosan ugyanolyan kobold dugta ki a fejét az apró odúból.

- Hívtál tesó? - szaladt ráncba apró képe.

- Gyere csak le Larxy, és mutatkozz be az új barátunknak! – hívta Strobi a testvérét.

A másik kobold kibukfencezett az odú előtt lévő faágra, majd nagyokat szökkenve a tűlevelek között, Strobi mellé ugrott.

- Itt vagyok ragyogok!

Morcfenyő azt hitte, káprázik a szeme. A két kobold úgy hasonlított egymásra, mint egyik rigótojás a másikra… azaz mégsem pontosan. Strobi haja egy csöppet rövidebb volt, a füle pedig kicsit hosszabb és hegyesebb mint az ikertestvérének, Larxynak pedig kicsit kerekebb volt az arca.

- Na nem! – horkantott hangosan Morcfenyő.

- Azonnal szedjétek a sátorfátokat és söprés, keressetek magatoknak egy másik fenyőt!

A két koboldfi nevetve összekacsintott, majd Larxy törökülésbe tottyant a rücskös fenyőágon, és kuncogva felvilágosította a fenyőt.

- Ugyan már! Itt egy seregnyi bajkeverő mazsola, akik egész nap ugrálnak, játszanak, nevetnek és hangosak. Egy csapat kobold sem ér fel velük. Ráadásul van egy jó kis odú rajtad, ami ugyan még kissé szűkös, de egykettőre nagyobbat varázsolunk belőle és jól kibéleljük mohával. Jobb ha belenyugszol, hogy nem megyünk sehová!

-Különben is, Pilar fiókái hamarosan repülni tanulnak. Ki fogja kilökdösni őket a fészekből, ha nem mernek nekiindulni? – kérdezte Strobi komolykodva.

- Egy szó mint száz, maradunk! Nem attól félsz inkább. Hogy megkedvelsz minket? Mi lesz akkor veled, ha esetleg tovább állunk?

- Mi lenne, ha már most tovább állnátok! Utálom a koboldokat! Főleg, ha fenyőkoboldok és ráadásul még ikrek is.

Ezzel Morcfenyő haragosan megrázta az ágait. Csak úgy záporoztak tűleveleiről az apró esőcseppek a koboldok nyakába.

- Hé ez nem volt tisztességes! - pattant föl Larxy csurom vizesen.

-He-he! – Morcfenyő egy pillanatra elmosolyodott, majd mikor rájött, hogy majdnem kicsikartak belőle egy nevetést, újra undok képet vágott.

- Mi van, ti sem szeretitek az esőt? Akkor gyorsan költözzetek, mert itt mindig esik. Főleg, ha én rázom a nyakatokba a vizet!

Strobi jelentőségteljesen testvérére nézett, hunyorított egyet, majd lassan, megfontoltan csapdát állított a fenyőnek.

- Szóval azt mondod úgy sem bírjuk itt sokáig?

- Nem bizony! – reccsent a fenyő, és kihúzta magát.

- Rendben, akkor kössünk egy fogadást – a tűlevélhajú koboldfi átkarolta öccse vállát, majd fennhangon elmélkedni kezdett.

- Ha kibírjuk az odúdban az év végéig, akkor végleg beköltözhetünk az hozzád!

Morcfenyő elgondolkodott.

Az odú, kicsi és huzatos, még ajtó sincs rajta. A nyári szünetben bezár az óvoda, a koboldok tehát unatkozni fognak. A tél hideg, és ha havazik akkor az összes jeges, vizes havat az ágairól a koboldok nyakába boríthatja.

- Rendben! - adta meg magát.

- Szerintem ugyan nem bírjátok ki, de ha Karácsonyig maradtok, akkor tiétek az odúm. Természetesen bármikor elköltözhettek, de akkor a fogadást megnyertnek tekintem, és többet nem teszitek a lábatokat a fámra! – azzal elégedetten becsukta a szemeit és alvást színlelt.

Strobi és Larxy összenézett.

- Nem lesz könnyű dolgunk! – sóhajtott Strobi halkan.

- Tudod, hogy az erdőbe nem mehetünk vissza! Megszegtük a legszentebb koboldtörvényt és nincs jogunk többé közöttük élni.

- Ugyan már! A törvényeik ósdik és elavultak. Tudod, hányan szegték már meg előttünk? – Larxy mérgesen felkapaszkodott az odú peremére, majd elkapta bátyja kezét, amikor az utána ugrott.

Bevackoltak a mohaszálak közé, majd Strobi kobakját az öccse homlokához dugta és halkan megjegyezte.

- Igazad van, de mi vagyunk az elsők, akiket a Nagy Koboldtanács rajtakapott!

Majd magára húzott egy nagyobb kupac mohát és már aludt is. Körülöttük fenyőillattal telt meg a levegő és az illatpászmák csendesen kikúsztak az odú nyílásán…

 

Szólj hozzá!

Alakul a Kormföl mesekönyv! Íme Sutyi és Hiru találkozása

2021. augusztus 23. 20:47 - Tinne

Itt egy újabb meserészlet a "macskalóz" banda történetéből!

Sutyit már ismeritek, most fogadjátok szeretettel a banda 4. tagját is.

Hiru a levegőben tölti az élete nagy részét, így kissé más szemszögből tekint a világra. Másképp gondolkodik, más dolgokat tart fontosnak... látszólag!

És, hogy hogyan is ismerkedik meg Sutyival? Íme! :)

 

"...A törpeegér szélsebesen rohant. Átszáguldott a halárusok standjai alatt, kibújt egy szűk lyukon, felmászott egy téglafalon, majd lebucskázott a túloldalon tornyosuló domb aljáig és elbújt egy felborult konzervdobozban.

A kikötői patkány, aki idáig üldözte, nem adta fel a keresést. Ez a kacska lábú kisegér olyan cselesen hiúsította meg a lopási tervét a héten már harmadszorra, hogy Rat’tus agyát mostanra elöntötte a vörös köd. Addig szimatolt, míg a halkonzerv terjengő bűze mögött megérezte az egérke leheletnyi sajtillatát. Már tudta, hol keresse. Óvatos léptekkel körbejárta a dobozt, majd hirtelen a nyitott végéhez ugrott.

Az egérnek hűlt helye volt. A patkány egy pillanatig értetlenül bámult, majd újra elfutotta a méreg, mikor a doboz alján felfedezte az aprócska „vészkijáratot”.

Sutyi, a kacskalábú egérke ezalatt némi előnyre tett szert. Nem mert lassítani. Azzal, hogy Rat'tust követte, a kikötő ismeretlen részére tévedt. Itt nem ismerte a búvóhelyeket, a parányi, számára járható alagutakat.

Futás közben mérte föl a terepet. Nekirohant egy dereglye oldalának, majd az utolsó pillanatban csonka, bal hátsó lábát dobbantóként használva újult lendülettel kilőtt. Kis híján beleszaladt a patkányba. Enyhe félmosollyal konstatálta, hogy a nálánál sokkal nagyobb Rat’tus csak a levegőt harapta át a farkincája helyett.

Villanásnyi jókedve hamar lehűlt, amikor szeme elé tárult a végtelen víztükör. A móló szélére ért. Rat’tus mögötte. Mikor megfordult, látta a patkány önelégült tekintetét.

Sutyinak felszikrázott barna gombszeme. Úszni tud. Ez is olyan mint a folyók. Víz van benne. Igaz, kicsit több mint amit megszokott. Máris kész volt a terve. Nézte, amint a patkány mohón közeledik, hogy elégtételt vegyen rajta.

Szinte sajnálta. Ez is csak azt látja benne, amit a többiek. A szegény, nyomorék kisegeret, aki olyan öntelt, és bolond, hogy sem lopni, sem koldulni nem akar.

„A sánta kis Robin Hood játssza az eszét!"

Sutyi már leplezetlenül vigyorgott. Egy örömujjongással hátra lendült, majd kecses szaltóval a mólóról a tengerbe vetette magát.

Hiru csöpp kisegér kora óta figyelte Sutyit a magasból. Végignézte, ahogy megtanult mankó nélkül járni, majd később egy eszement ötlettől vezérelve, ő akart lenni a kikötő leggyorsabb egere.

Sikerült neki! A vagány egérke hónapokig edzette kacska lábát, hogy biztos támaszként tudja használni a fordulásoknál.

A csér most is a kikötő felett repült és látta, ahogy a tolvaj patkányt ismét rászedte a kisegér. Hiru lassan körözött a móló felett, mikor észrevette, hogy Sutyi rossz irányba fordul.

Tehát itt a vége!

Kár. Ez a kis fickó igazán megérdemelte az életet.

A csér ekkor megdöbbent. Sutyi felkacagott, majd hátrafelé ugorva a tengerbe vetette magát.

Hiru önkéntelenül zuhanórepülésbe kezdett és egy íves forduló után elkapta az egeret, pont mielőtt vízbe csobbant volna. Meredeken emelkedett a magasba, utána szárnyaival „meglovagolta" az első meleg légáramlatot és körözni kezdett a víz fölött.

Sutyi ámulva lesett körbe. Ebből a magasságból kitárult a világ. Láthatta ahogy az ég a vízzel összeér. Mesés volt! Meleg légáramlatok borzolták bundáját, és az egérke szinte megrészegült a sebességtől. Aprócska súlya nem jelentett terhet a csérnek, így biztonságosan manőverezett vele a magasban.

Hiru élesen kanyarodott, majd lassú ereszkedésbe fogott, amíg Sutyi hátsó lábai a vizet nem érték. Mosolyogva figyelte, amint a kisegér nyújtózkodott, hogy sérült lába is a tengerbe érjen. Csöppet megbillentette a szárnyát, így teljesült a kívánság.

Sutyi hangosan felkacagott. Pofácskáját felemelve élvezte, ahogy a sebes szél bajuszának szálait rángatja. Felnézett és csodálkozva látta, hogy a csér csukott szemmel repül, percekig csak a szárnyaira támaszkodva érzékelte a levegőt.

Két lélek, akik nyitott szívvel fogadták egymás világát. Nem is különböztek olyan nagyon. Egy pillanatra összevillant a tekintetük. A csér újra a mólók felé vette az irányt és puhán a földre tette az egeret. Búcsúzóul bal szárnyát mozdulatlanul tartva, éles kanyarral repült egy apró kört Sutyi felett.

A kisegér a tovaszálló csér után intett és vigyorogva elcikázott a kövek között…"

Szólj hozzá!

"Maradj a fehér úton..."

2021. augusztus 19. 18:06 - Tinne

Megtisztelő felkérést kaptam, hogy egy csodás képhez írjak történetet. Nekem ezúttal a felnőtteknek szóló mesék felé kanyarodtak a gondolataim, és egy novella részlet született.
maradj_a_feher_uton_veronika_art_h_photos.jpg

„…A boszorkány idegesen nyelt egyet, majd a torkába kúszó rémületet visszatuszkolta gyomra leghátsó zugába, és szemét lehunyva megzabolázta rohanó szívverését.

Lassan, mélyeket lélegzett, kizárta elméjéből a mögötte lihegő farkasok hangját, majd szívét tágra nyitva megpróbálta meghallani a twont, akinek lelke és szelleme erre a veszélyekkel teli útra hívta.

Jeges fuvallat söpört át a tavaszi erdőn, majd a boszorkány előtt felsejlettek a twon jádezöld szemei és sötétkék pókhálómintával borított, hófehér nagymacska képe. A kristályos szempár gunyorosan vizslatta a lányt egy pillanatig, mielőtt a hideg fuvallatot szerteszét futtatta az utak fölött.

Lassan jéghideg páracseppek kúsztak elő a földből, és ködös, tejfehér lepellel vonták be a jobbra kanyargó ösvényt.

A boszorkány halványan elmosolyodott, majd megkönnyebbülten hátrarázta vöröses hajfonatát, megmarkolta íjját és futásnak indult a hófehér, lebegő páracseppek között…"

Látogassatok el a https://www.facebook.com/VeronikArts-photos-102252748675117/ oldalára és nézzétek meg a csodás képeket! �
Köszönet a felkérésért és a különleges lehetőségért! ��
Pár nap múlva olvashatjátok itt a blogon a teljes novellát!
Szólj hozzá!

Kerti napló: "ogrés" vacsora a tányérunkon :)

2021. május 23. 19:38 - Tinne

Igen, továbbra is imádom a meséket! Shrek pedig örök kedvenc a gyerekeimnél is, így mindig szívesen veszik, ha "zöldülnek" a kajáink... :)

Ebbéli szerelmüket aljas módon kihasználva, zöldben játszó krumplipürénk után  - https://boro-anya.blog.hu/2021/05/12/_ogres_napot_tartottunk -, most a sajtos csigáinkat vetettük próba alá.

kertkonyha_11.jpg

Mivel végre leszedhettük a kertünkben az első saját spenót termésünket, Boróval azonnal munkához láttunk. A sajtkrém megfőzése az én feladatom volt.

Sajtkrém:

50 ml napraforgó olaj

3 ek teljes kiőrlésű liszt

500 ml tej

2 tojás sárgája

só, bors, szerecsendió

150 g reszelt sajt

majd a spenótot is megmostam és gyorsan lepároltam.

Persze nem ártott némi fűszerezés, mivel a spenótnak magától nincs túl sok íze, és valljuk be elég kevés gyerek eszi meg a főzeléket - még a felnőttek sem mindig... :)

Nálunk egyedül én vagyok vevő erre, de szerettem volna, ha a gyerekek is kiveszik a részüket a rajongásomból, amivel ez iránt a levélzöldség iránt viseltetem.

Az ízek fokozására a turmixba fokhagyma, és őrölt fehérbors került.

A sajtkrém fűszerezése csak dobott a spenót ízén. Ott jó adag szerecsendiót, és kevés fokhagymaport használtunk.

A turmixolás, már Boró dolga volt, addig én begyúrtam a tésztát.

Tészta:

500 g teljes kiőrlésű liszt

500 g sima liszt

2 púpozott evőkanál sikér - elhagyható

2 cs. élesztő

2 kk cukor

6 dl langyos víz

6 ek napraforgó olaj

A liszteket és a sikért összekevertem, közepébe mélyedést kapartam, amiben felfuttattam az élesztőt a cukorral és 200 ml langyos vízzel. Utána beletettem a többi hozzávalót és rugalmas tésztát gyúrtam belőle. Ha nincs gépünk, ez kb 15 perc gyúrást jelent, ezután lefedtem a tálat, és kb 1 órát kelesztettem a tésztát.

Mire a spenótturmix és a sajtkrém lehűlt, a tészta is megkelt, így bedurrantottuk a sütőnket és munkához láttunk.

kertkonyha_5.jpg

Boró beállt ismét tettestársnak. Az élénkzöld turmixot a sajtkrémbe keverte, amíg én a tésztát elfeleztem és kinyújtottam. 

kertkonyha_4.jpg

Utána megkentük a tésztát, majd közös erővel feltekertük. Nem szabad túl szorosra, különben kinyomjuk belőle a sajtkrémet.

Ezután már csak a szeletelés és a sütés maradt. Ha rám hallgattok, nem használtok kést hozzá, mert nagyon összenyomja a tésztát. Nekünk a tekercs darabokra vágására a hablapát vált be a legjobban.  :)

A zöld tésztacsigákat sütőpapírra tettük - lazán, hagyjunk sok helyet nekik, mert nagyra nőnek a melegben! -, megszórtuk még egy kis reszelt sajttal, amibe ha van otthon, nyugodtan keverhettek egy kis füstölt sajtot is, majd 180 fokra előmelegített 25-30 percig sütöttük.

Egy kis praktika!

A krémből mi mindig félre teszünk egy kicsit, így amikor a csigák tepsire kerülnek, a csücskökbe még tolhatunk egy kis plusz tölteléket... :)

4 tepsivel lett belőle, ami kb. 40 darab, attól függően, hogy milyen vastagra vágjuk a csigákat - nálunk ez 2-3 cm.

Pacatesó egyenesen hármat is betúrt vacsorára - még melegen - de mi sem maradtunk le mögötte!

 

 

Szólj hozzá!

Égi levelek...

2021. április 29. 20:01 - Tinne

Ma ne várjatok képeket...sütést, főzést,... kerti koboldos kalandokat...

Ez a poszt nem kerül ki a facebookra sem... Egyedül nekem fontos, hogy leírjam. Csak egy levél, amit az égi postára bíztam...

 

Drága Nagyikám!

Olyan jó lenne, ha itt lennél!

Sokszor eszembe jutottál, mióta messze vagy tőlem, de az elmúlt 1 évben kicsit kevesebb "töprengő időm" akadt. Itthon van a két kis koboldom - fájó pont, hogy egyikük sem ismerhet meg Téged - és bár imádom őket, néha kissé fáraszt az állandó csicsergésük.

Sosem gondoltam, hogy anya leszek! Bár Te sűrűn mondogattad, hogy csak az esküvőmet szeretnéd megérni, én mindig teljes komolysággal válaszoltam, hogy akkor örök életű leszel Nagyikám!

De ezt még értem sem vállaltad be... Több mint 20 éve hiányzol már, s bármikor szóba kerülsz, nálam mindig eltörik a mécses.

Ma este mégis más volt a helyzet...

Emlékszel, mikor még színházba jártam és hozzád hazaérve - ami legtöbbször éjfél után volt - berepültem az ajtón? Hiába volt mér órák óta vége az előadásnak, nálam még tartott a varázslat. Lebegtem a mesében, fogva tartott egy másik világ, hangokkal, színekkel, dallamokkal, illatokkal.

Lebegtem, és Te vacsorát toltál elém...

Két lábbal álltál a földön, tudtad, hogy szinte egész nap alig ettem, hiszen este várt a színház, a varázslat. Egyetlen szavaddal leránthattál volna a földre, hiszen másnap várt az iskola - latin, anatómia, ápolástan... - Te mégis mellém ültél, végignézted lázas repülésem, néha egy órán át is tűrted, hogy eléd dobáljam csapongva az összes átélt varázslatot.

A fodros ruhákat, a gyönyörű melódiákat, a suhanó táncokat, a szerelmes pillanatokat. Nem mosolyogtál a felháborodásomon, hogy a főhősömet már megint el akarta valaki gáncsolni - akkor sem, mikor már hatodszorra láttam a darabot és még mindig röpülve léptem át a küszöböd.

Türelmesen kivártad míg lecsillapodom és mindent - de szó szerint mindent - elmesélek, majd kedvesen unszolva belapátoltattad velem a mennyei, de kihűlt vacsorát - hagymás krumpli, mititei, ubisali - amit valószínűleg egész este főztél, hiszen ez volt a kedvencem.

Majd ágyba dugtál és hajnalig hallgattad, ahogy suttogva újra és újra felemlegetem a kedvenc karaktereim, a dallamokat, a hangulatot, és ébren őriztél , míg engem le nem gyűrt a kimerültség.

És hogy mindez miért jutott pont ma eszembe?

Mert rátaláltam a neten egy régi fimre, amit több mint 20 éve láttam utoljára

Régóta kerestem már, de mivel sem a címére, sem a szereplőkre, de még a teljes történetre sem emlékeztem, nem kecsegtetett sok sikerrel.

Csak a történet foszlányai, a film hangulata, és az egyik főszereplő szinkronhangja maradt meg valahol mélyen az emlékeimben.

Most mégis elém sodorta a "véletlen"! Ott ültem, fülhallgatóval a fülemben,a gyerekeim korlátlanul garázdálkodhattak a mesecsatornák között - ritka pillanat, meg is becsülték, így nem zaklattak. :) Szóval ott ültem, végignéztem a rég vadászott filmet, egyedül, gyerekzsivaj nélkül.

Fel sem tűnt, hogy nem zargatnak percenként kaja, játék, kisautózás, vagy marakodás ürügyén.

A film végére lebegtem... Pont úgy, mint 30 évvel ezelőtt, amikor hazaértem hozzád. Újfent idült mosoly ült a képemen, magával ragadott a mesevilág, a varázslat és eszem ágában sem volt leszállni a földre.

Kilebegtem a konyhába, vacsorát kreáltam és hiányérzetem támadt... Elvittem a lányom fürödni, és még mindig nem tudtam, mi az ami hiányzik.

Mikor a két koboldom aludni mentés újra csend vett körül, fájón nyílalt belém a felismerés....

Te hiányzol...!

Hiányzik a csöndes figyelmed, az értőtekinteted, az elfogadásod. Neked mindent elmondhattam. Nem éreztem magam ostobának, vagy "kis hülyének", nem kellett komolynak lenni, lehettem ÖNMAGAM. Nem kellett megváltoznom, alakoskodnom, kuncsorognom a szeretetért.

Nem voltak feltételek, olyannak szerettél, amilyen vagyok.

Pokolian hiányoztál!

Nem volt kinek átadni mindazt, ami lebegve tartott a magasban. A csodás kosztümöket, a történet izgalmát, az újraélt kedvenc jeleneteim, a film emlékeit... Nem volt "villámhárítóm", hogy csendesen a földre vezesse csapongó szárnyaim, nem volt őrangyalom, aki ágyba fektessen és hallgassa suttogásom, amíg le nem gyűr a fáradtság.

Hiányzol Drága Nagyikám!

Így most itt ülök a konyhaasztalnál - hol máshol? - nélküled, és írok... Neked.

Közben néha pityergek a mosolyom mögött - naná, a megszokás és a hiányod hatalma. Azért a mosolyból mára több jutott. :)

Azt mondják, az égi posta gyorsabb mint a földi. Néha elég egy kósza gondolat...

Tudod mi jutott eszembe?

A fiam, aki felhevülten, ragyogó szemmel magyarázza a kedvenc meséjét, miközben igyekszem belediktálni pár falatot a vacsorájából, hogy ne éhesen menjen aludni... meg a halk sutyorgásai elalvás előtt, amikor még mindig magyaráz nekem és az suttogja, hogy nem bír elaludni.

Vagy mikor a lányom földöntúli mosollyal veri a ritmust az asztalon, a karján, vagy épp a mellkasán és csillogó szemmel gyakorolja a szájdobolást.

Ismerős a tekintet, a lebegés, a lángoló érzelmek...

Csak most valami más is ismerős lett.

Egyszerre akarok nekik villámhárító és őrangyal lenni. Vigyázni rájuk, és szárnyakat adni, hogy bátran, biztonságban, korlátok nélkül érezhessenek és lebeghessenek.

Köszönöm Nagyi!

Köszönöm, hogy megtanítottad...! :)

Szólj hozzá!
Címkék: Égi posta

Mese az asztalon..."szelíd medvét szedtünk" :)

2021. április 25. 10:24 - Tinne

A tavaszi mesekönyv kiegészítéseként megírt "Mérges Gyöngy és Szelíd Medve" mesém végre szó szerint az asztalra került. 

 medve_langos1.jpg

Legalábbis a szelíd fele.

Nagyra nőttek a mogyoró bokrok alá telepített medvehagymáink. Két éve ültettük át őket, hogy ne a kertkapun kívül nőjjenek, és minél messzebb legyenek a mérgező gyöngyvirágoktól.

Bár Boró még a mese megírása előtt megtanulta kettőjüket megkülönböztetni illatról és a levél kinézetéről, mégis Pacatesó miatt úgy döntöttünk, hogy az ehető növények legyenek kerten belül.

Persze két évvel ezelőtt a gyerekek is kivették részüket a költöztetésből, majd tavaly tavasszal egy újabb adag medvécske utazott a mályvabokrok alól a kert árnyékos zugába.

Egész kis telep nőtte ki magát a mogyoróbokrok árnyékában, és az idén végre az elhullajtott magok is kikeltek, így nyugodtan szedhettünk a héten kétszer is a fokhagymaillatú növényekből.

Első alkalommal a fejes salátához és lilahagymához kevertük, majd Boró "összerázott" hozzá egy mustáros szteviás öntetet.

medve_salata1.jpg

medve_salata2.jpg

Az utolsó falatig felfaltuk az ebédünk mellé. :)

Tegnap sem bírtunk magunkkal, és a mivel a sok kerti munka mellett - ma este olvashattok róla a https://boro-anya.blog.hu/ oldalunkon - lángos sütést terveztünk, úgy döntöttünk, ezen a téren is próbára tesszük a medvehagymát.

Apróra vágva a tejfölös lángosra szórtuk, majd betakartuk sajttal.

Mindenkinek csak ajánlani tudom! :) A lángos mennyei finom a friss levelekkel, amik ontották a fűszeres fokhagyma illatot.:)

 

 

Szólj hozzá!

Sült labdaszószból ketchup és "háziasított" hamburger - kedvenc családi reggelink egy kicsit másképp

2021. április 18. 16:19 - Tinne

A hamburger különböző fajtáit nálunk mindenki imádja... persze mindenki másképp, így általában nagy felhajtás előzi meg, és mindig közösen készítjük. :)

haziasitott_hamburger12.jpg

A mai reggelit kicsit újfent megvariáltuk! :) Elvégre szeretjük a változatosságot...

Már előző este belevágtunk az előkészületekbe.

A hentesnél lapockát daráltattunk, itthon pedig elkészítettük a húspogácsákat. Nem vacakoltunk sokat, a 2 kiló darált húshoz só, bors, egy fej apróra vágott vöröshagyma, és fokhagymapor került. Formába gyömöszöltük, majd fagyasztóba dugtuk, hogy másnap egyszerűbb legyen a sütés.

Majonézt készítettünk - amúgy is kellett az esti francia salátához - majd egy részét félre tettük reggelre.

Másnap kikészítettünk mindent az asztalra, és amíg Boró kikeverte a majonézt, nekiálltunk kisütni 5 húspogácsát és pár halrudat, mert Pacatesó inkább a halas verziót részesíti előnyben. :)

haziasitott_hamburger13.jpg

Vágtunk lila hagymát, saláta helyett megmostunk pár friss reteklevelet , a felnőtteknek elővettünk a jalapeno paprikát. Az asztalra került még egy kis csalamádé és a 3 évvel ezelőtt főzött, ketchup.

Őszintén megvallva, csak próba képen tettük el, mert abban az évben rengeteg sült Labdaszószt készítettünk - volt vagy 56 tő paradicsomunk... nem, nincs paradicsommániám, á dehogy... :) 

Így aztán a passzírozás után némi cukrot és sót adtunk mellé, tovább forraltuk és 3 üveg fullosan fűszerezett házi ketchupot tettünk száraz dunsztba. Az első kettő az évek folyamán elkopott, de inkább sült húsok mellé, mivel annyira sűrű lett, hogy úgy kellett kirázni az üvegből.

Az utolsót bontottam ma reggel, mert kíváncsi lettem, megállja-e a helyét kedvenc reggelinkben.

Az eredmény mennyei lett!

Mindenki szabadon válogathatott a hozzávalókban és elkészíthette saját változatát. Boró mindent belelapátolt, ami az asztalra került, szerencsére a jalapeno paprikáról sikerült lebeszélnem. Ellenben a reteklevél, és a Labdaszószból kiforralt ketchup osztatlan sikert aratott nála.

Pacatesó kissé óvatosabb volt. A kapros majonéz és a halrudak mellé csak ketchupot és némi sajtot kért. :)

Persze igyekeztem fotózni is közben :)

Ha kedvet kaptatok hozzá, hát álljatok neki Ti is variálni. Csak ne felejtsétek el bevonni a gyerkőcöket a készítésbe. :)

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Amikor egy meseírót kérdeznek...

2021. április 17. 19:48 - Tinne

Megjelent velem egy interjú a "Magyar Szerzők Könyvei" blogon. Olvasáshoz kattints ide!

 

Be kell vallanom, eleinte kicsit tartottam a dologtól, nem tudtam mennyire kell komolynak és felnőttnek lennem. De a kérdéseket olvasva hamar kiderült, hogy nem kell aggódnom, nyugodtan lehetek önmagam.

Így már csak arra kellett figyelnem, amire a meséimnél is...

Egy idő után befejezni a mondatot, hogy a következő kérdésre is tudjak válaszolni. :)

Köszönöm a lehetőséget, az érdeklődést és a figyelmet, a meséim és személyem iránt! :)

Szólj hozzá!

Turbó és a "Trutymógyár"

2021. április 16. 16:28 - Tinne

Egy apró meserészlet A nyári mesekönyv kalandjaiból:

 boro.jpg

"...Anya éppen zöldségeket pucolt.

Boró összeszedte a sárgarépa, krumpli, fehérrépa héját, és megvárta, míg Anya a kávéfőző kis tartályát is kikotorja. Érdeklődve nézte, hogy mi minden kerül még Bödönnek, kis homokozóvödrének a gyomrába.

Anya beletette az előző napi almacsutkát, és a kelkáposzta külső leveleit, azonban a csirke csontokat és a főtt tojás héját a szemetesbe dobta.

-Apa azt mondta, a tojáshéjat is kivihetem a komposztdombomhoz – nézett értetlenül Anyára a kislány.

Anya bólogatva elmosolyodott.

-Így van kicsim, de csak akkor, ha nem főzzük meg. A főzővízbe mindig sót teszünk, akkor pedig már nem kerülhetnek a dombodra. A só megbetegíti a komposztot, és nem szórhatjuk ki a ősszel a kertbe – magyarázta Anya nyugodtan.

Boróka alig várta, hogy hátraszaladhasson a kertbe. Remélte, hogy összetalálkozik majd Turbóval, és elújságolhatja neki, új tudományát.

turbo_es_a_trutymogyar1.jpg

Mikor a dombhoz ért, óvatosan kiszórta a friss héjakat, majd keresni kezdte a kis földigilisztát. Turbó ép egy borsóhéj belsejében napozott. Reggeli pihenőjét tartotta, mert hajnal óta keresztül kasul járta a domb északi oldalát, és mindent alaposan felforgatott.

-Turbó! Merre vagy? – a kislány tekintete kutatva pásztázta a két nagy komposzthalmot.

A földigiliszta lustán előtekergőzött a borsóhéj takarásából, és felaraszolt egy kelkáposztalevél magaslatára.

-Itt vagyok! – ásított lustán, majd végigfeküdt az élénkzöld, hullámos levélen.

-Miben segíthetek?

Boróka a komposztba szúrt kis műanyaglapáttal nekiállt, hogy földet szórjon a kihordott héjakra, közben óvatosan megkérdezte.

-Tudtad, hogy a komposzt meg is betegedhet?

Turbó érdeklődve szemügyre vette az új zöldséghéjakat, majd a kislány felé fordult.

-Hát persze, hogy tudom! Mit gondolsz, miért a ti dombjaitokat járja az egész családom? A szüleid mindig figyelnek rá, hogy ne tegyenek ki semmi mérgezőt, ami árthat a dombnak és a lakóinak.

Turbó elgondolkodva számba vette a finomságokat.

-Zöldséghéjak, almacsutka, levágott fű, tojáshéj…

-A tojáshéj nem mindig jó! – vágott közbe Boró.

A földigiliszta érdeklődve pislogott.

-Anya azt mondta, hogy amit megfőztünk, az sós, és az megbetegíti a dombot.

Turbó elégedetten vigyorgott a kislányra.

-Így van! És képzeld csak, bármennyire is szeretem az őszi leveleket, majd meglátod, hogy amikor az apukád és Fogas összegereblyézi a lehullott színes levél kavalkádot, Pipiske diófájának levelei még véletlenül sem kerülnek erre a komposztdombra. Azt külön kupacba hordják, mert sokkal lassabban érik finom komposzttá.

Boró csodálkozva tágra meresztette zöldesbarna szemeit.

-Nahát, ezt nem is tudtam!

-Az előző lakók külön kis komposztálót készítettek a dióleveleknek, egészen hátul a kert legcsücskében. Apukád is oda hordja majd ősz végén Pipiske fájának leveleit. – árulta el a nagy titkot Turbó.

Boróka letette lapátját, a dombot ölelő kerítésre könyökölt, és fejét két kis tenyerébe támasztotta.

-Jó nehéz megjegyezni, hogy mit szabad kidobni – sóhajtott borúsan.

A földigiliszta rákacsintott a kislányra.

-Egyszerűbb, ha azt jegyzed meg, amit tilos a Trutymógyárba hozni.

-Trutymógyár?! – vidult fel a kislány is.

-Hát persze! Mindent lebontunk, és összeforgatunk, ami idekerül, de ezzel koránt sincs vége a dolgoknak. A Nap fölmelegíti és megérleli, az eső meglocsolja, átáztatja, hogy könnyebben lebomoljanak az ide hordott növények – Turbó lelkesen folytatta az okítást.

-Az Apukád többször is átforgatja a vasvillával, hogy levegőzzön, és Bucival a lapáttal földet terít a rétegek közé, hogy mi földigiliszták könnyebben végezzük a munkánkat. Nyáron pedig ha nagy a meleg, és kevés az eső, majd Szörcsivel meglocsolja a dombokat, nehogy kiszáradjon a komposzt.

-Így a „Trutymógyárban" őszre finom, érett komposzt készül – fejezte be a mondatot Boró.

-Így van! - lelkesedett tovább Turbó.

A földigiliszta szemmel láthatóan imádta a munkáját és szívesen okított mindenkit, akit érdekelt a komposztálás tudománya.

-Adós vagyok még a tiltólistával. Ne dobj ki a lakhelyemre csontot és húst, főtt tojáshéjat, újságpapírt és olyan növényt, ami megbetegedett – nagyot nyújtózkodott, majd indulni készült.

-Túl sokat lazsáltam, és éhes vagyok. Megyek és megnézem közelebbről azt a finom sárgarépa héjat. Később még biztos eszembe jut még pár tiltott dolog, de most mennem kell!

Gyorsan becsusszant egy héjdarabka alá, és eltűnt a domb belsejében.

Boró visszavitte Bödönt a homokozóba, majd a házba indult Anyához hiszen már neki is korgott kissé a gyomra.

Itt volt a tízórai ideje.

Betömött a szájába egy magos, mézes kekszet, a másikat a szütyőzsebbe süllyesztette, és felmarkolt pár szelet almát, majd szaladt a kertkapuhoz, hogy ott várja be Kikiricset, és Fogast.

Egy darabig ácsorgott, majd kicipelte a kis piros műanyag fellépőjét a kerítés mellé és leült almát rágcsálni.

Jó sok idő telt el, mire meghallotta Apa biciklijét közeledni. Felpattant, és izgatottan várta az érkezőket.

Mikor Apa betolta a biciklit, Boró rögtön Fogast leste.

A gereblye feje csak úgy ragyogott a büszkeségtől.

-Ide nézz! Minden fogam a helyén van! Új és erős lettem, igazi „SzuperFogas”! Reszkessetek göröngyök, és földkupacok, mindegyikőtökkel leszámolok! – hősködött boldogan.

Boróka nevetve bújt a nyeléhez..."

szerszamok3.jpg

 Az illusztrációkért Jágerné Antal Tündének tartozom hatalmas köszönettel és hálával! :)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása