Három éves lehetett a lányom, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy fél a földigilisztáktól, és retteg a hangyáktól. Nos ez egy kertes háznál nem is olyan „nagy” gond, … leszámítva, hogy minden nap találkoztunk velük.

Őszintén megvallva a földigilisztákat én sem csíptem, így hát adott volt a probléma.

És született rá megoldás.

Anya kertészkesztyűt húzott, és egy jó – nagy - -marék földdel együtt felkapott egy hatalmas példányt, és mosolyogva mutogatta a lányának, hogy milyen aranyos, és hatékony kis földmunkás.

Persze sejthetitek, hogy cseppet sem volt őszinte a mosolyom.

Töredelmesen bevallom, ez a módszer a sárgadinnyénél sem működött. A lányom ugyan megkóstolta, de a mai napig sem szereti.

Hiába, nekem még a szagától is felfordul a gyomrom, de azért hősiesen megettem egy darabot, és tuti, hogy ez volt a baj.

Így hát a földigilisztánál jött a „B” terv.

Turbó a giliszta befúrta magát a veteményesbe és a mesekönyvbe. Azon nyomban megszaporodtak a gondjaim. Mivel már volt egy sünink, és egy szép selymes bundájú vakondunk, ki kellett találnom, hogyan úszhatja meg Turbó, hogy már a megjelenése után megegyék.