Hallgatom Borót, és gondolkodóba esem. Lépten nyomon új barátokat talál ki magának, kalandokba keveredik, szülinapokat szervez az állat barátainak. Már egy egész kitalált állatfarmja van. Lassan nem tudom számon tartani a neveket, de a lányom persze mindig képben van.

Elgondolkodtam rajta, hogy amikor írni kezdtem, és végre meg mertem mutatni a szüleimnek is a novelláim, kiderült, hogy nem csak én szeretek írni.

Anyukám is nagyszerű mesékkel teleírt egy A4-es spirálfüzetet, egy kisegér kalandjairól. Begépelte a számítógépbe, majd lemezre mentette. Itt azonban meg is állt. A lemez azóta elkeveredett, a füzetet pedig nálam kavargott a költözés után, sok évig.

Most átrendezünk, dobozolunk, pakolunk. Külön lesz szoba a felnőtteknek, és kialakítunk egy szobányi gyermekbirodalmat is (kezdem unni, hogy minden lépésnél aknákra lépek - hol egy kisautó, hol egy baba, vagy éppen egy építőkocka).

Így feltúrtam a lakást, hátha nyomára akadok a spirál füzetnek.

És lőn csoda!

A füzet előkerült, és a következő bejegyzésben vállalva a kockázatot, hogy Anyukám kitekeri a nyakam, beírom Soma kisegér egyik történetét...

Szeretlek Anyu! :)