Egy újabb kis részlet a Borókáskerti mesék tavaszi könyvéből. A mesekönyv még rendelhető, ha érdekelnek a további kalandok! :)

"...Kikirics belekapaszkodott a kislány egyik hajtincsébe és felmászott rajta. Felérve, a magasba lendítette a kezét, és szétszórta Boró feje fölött a varázsport. Csillámolva szállt a por a levegőben, majd csatlakozott hozzá a varázsvers lüktető ritmusa.

„Lámpásmoha, jöjj, segíts,

Aprócskára zsugoríts!

Csak egy órát adj nekem,

Hogy koboldként éljem életem!”

Mire a versike végére ért a két kobold, Boró körül kavarogni kezdett a Gránitmohába kevert varázspor, és a kislány lassan olyan apróra zsugorodott, hogy alig ért Kikirics válláig.

Hatalmasra tágult szemekkel néztek egymásra.

A kislány úgy bámulta barátját, mintha most látná őt először, a kobold pedig fürkésző tekintettel vizslatta az ismerős arcocskát.

-Na most, tényleg kicsi vagy! – vigyorodott el végül Kikirics. Lekapta pitypang sipkáját és játékosan újból meghajolt Boró előtt, mint az első találkozásukkor.

-Isten hozott az aprónépek világában!

Boró elmosolyodott, majd a következő pillanatban félénken lesett a közelben toporgó kis fekete hangyára.

Tóbiás még mindig kisebb volt nála, de már tisztán látszottak izmos lábai, erős csápjai. A kislány mégsem rémült meg. Érdeklődve szemügyre vette a fahangyát, majd óvatosan közelebb lépett, és halvány félmosollyal a szája szögletében pukedlizett egy mókásat.

-Szia! Boróka vagyok, és egyáltalán nem is vagy olyan ijesztő!

-Üdv, én Tóbiás vagyok! És most már te sem látszol ijesztőnek.

-Én ijesztő? – a kislány szeme, ha lehet, még hatalmasabbra kerekedett.

-Hiszen én csak egy kislány vagyok!

-De számomra óriás, aki, egy pillanat alatt összetaposhat. – replikázott a hangya.

Óvatosan közelebb lépkedett, és jobban szemügyre vette a kislányt.

Barna copfok, zöldes huncut szempár, és teli van kíváncsisággal. Már értette, miért kedvelik koboldbarátai.

-Ha ijesztőnek tartottál, miért akartál velem találkozni? – kíváncsiskodott Boró.

-Talán azért, mert minden nap kiszórod a kenyérmorzsákat a fűszerkertbe, a zsályatő mellé. Kifigyeltelek! – Tóbiás még közelebb óvakodott Boróhoz.

-Nem próbáltál szándékosan összetaposni minket, sőt, mintha direkt nekünk szórtad volna ki a morzsákat. Miért tetted, ha félsz tőlünk?

-Anya azt mondta, ha félelmetesnek tűnik valami, akkor azt meg kell ismernünk közelről. Mindig bejött pár hangya a házba, és összeszedték a morzsákat, hát inkább kihoztam, hogy könnyebben megtalálják.

Boróka lassan leguggolt. Már egy cseppet sem félt Tóbiástól, szerette volna jó alaposan megnézni magának.

A kis hangya elismerően bólintott fekete kobakjával.

-Rajta is van a térképemen a zsályatő. Minden élelemforrás helyét bejelölöm, és igyekszem naponta új területeket felfedezni. – Tóbiás kihúzott a hátizsákjából egy kis tekercset, és óvatosan kigöngyölte, hogy Boró is megnézhesse. ..."