Hortyogás és komló vész

Egy újabb apró gyógynövény tündér szundikálta be magát a készülő mesekönyvbe (Fűszerkerti mesék).

Íme egy kis részlet Luppi és Szuszóka induló kalandjából.

20180729_104109.jpg

"-Luppi, nem szólok többet, hogy kelj fel végre, és regulázd meg a komlóidat! – Anya szeme villámokat szórt, és csodák csodája, az indák közül nyűgös morgolódás hallatszott válaszul.

-Mindig csak az a munka! Szegény tündért még aludni sem hagyják! Persze, a kis szőke hajú kaprocskát nem szekálják, még házat is készítenek neki… bezzeg a komlótündér aludjon az indák között, magányosan, hisz neki ott is jó – a zsémbes hang tulajdonosa még mindig a burjánzó komlóindák között bujkált.

-Pedig én már évek óta itt lakom! Nekem mégsem akart senki házat készíteni!

Az indák alól egy apró páncélos szerzet bukkant elő.

Boróka csak akkor jött rá, hogy ő is tündér, amikor fémesen csillogó szárnyacskáin felreppent, és Anya orra előtt leült hintázni az egyik kunkori komlóindára.

Bámulatos egy szerzet volt!

Haja barna, és kunkorodó, akár a komló indái, kabátkája és rövidnadrágja barnás-zöldes pikkelyekből állt, mintha csak páncélt hordana. Sipkája egy érett komlótobozt formázott, nadrágja övén egy zöld, levél alakú tokban, egy aprócska tőr bújt meg.

A csöpp tündér meglehetősen álmos, és sértődött volt, de úgy látszott, ez Anyát cseppet sem hatotta meg.

-Luppi, azonnal láss munkához, vagy estére még függőágyad sem lesz, mert eltűnik az indákkal együtt a komposztdombon! – emelte fel Anya a hangját.

Boró már jól ismerte ezt a hangszínt. Anyukája ezt akkor vetette be, ha a türelme végkép elfogyott, és esze ágában sem volt tovább alkudozni.

A beálló csendben ütemes horkolás hallatszott.

Anya homloka ráncba szaladt, Luppi pedig összébb húzta magát alkalmi hintáján.

-Rendben, máris munkához látok! Egy kettőre rend lesz, és az indák sokkal lassabban fognak nőni ezután… - hadarta Luppi egy szuszra, de Anyát nem lehetett átverni.

-Mond csak, ki van nálad Luppi? Ugye nem költöztettél ide még egy komlótündért?

A magasban megrezzent egy inda, és egy smaragdzöld szempár kandikált ki a résen. A tobozsipkás tündérfiú mint a villám cikázott oda, hogy összébb húzza a leveleket.

Boró elámult a lusta kis tündér gyorsaságán.

Szemmel láthatólag Anyát is meglepte Luppi vihargyors reakciója, mert még a szava is elakadt.

De zavara nem tartott sokáig.

A fürtös hajú tündért félretolva a levelek közé nyúlt, és a következő pillanatban már döbbenten bámulta a karjához törleszkedő, horkantva doromboló apró sárkányt.

-Ő Szuszóka! – nyögött föl szemeit bűnbánóan lehunyva Luppi.

-Tudod, kiirtották a komlót a kis patak partján, és elvesztette a szüleit. Nagyon egyedül volt, és én is szörnyen unatkozom néha, és hát… nem hagyhattam magára, hiszen árva lett szegényke… – a komlótündér hangja elhalkult, és sóhajtva lehunyta a szemét.

-Most akkor mennünk kell, igaz? Mi már csak útban vagyunk, és hát… másik tündéred is lett közben.

Korábbi harciassága már elszállt. Halkan szipogva a kis barnás zölden irizáló, pikkelyes sárkányfióka mellé repült és csendben átölelte.

-Gyere, Szuszóka! Majd csak találunk még komlót valahol!

Megsimogatta a kis sárkány szárnyát, majd lassan a levegőbe emelkedett.

A sárkányfi azonban nem mozdult. Finoman rezegtette szárnyait, közben tovább dorombolt, és halványzöld szemeivel Anyát fürkészte.

Boró kezdett elálmosodni, amit már azért sem értett, mert az előbb még nagyon is éberen tudott figyelni, most pedig mintha maguktól ragadtak volna le a szemei.

Megrázta magát és Anyához szaladt. Hozzábújt és megrángatta anyukája hálóingét.

-Anya! Kérlek! – lehelte halkan. ..."

 

Vajon mi lesz a kis sárkány és a lusta komlótündér sorsa?