Egy apró meserészlet A nyári mesekönyv kalandjaiból:

"...Anya éppen zöldségeket pucolt.

Boró összeszedte a sárgarépa, krumpli, fehérrépa héját, és megvárta, míg Anya a kávéfőző kis tartályát is kikotorja. Érdeklődve nézte, hogy mi minden kerül még Bödönnek, kis homokozóvödrének a gyomrába.

Anya beletette az előző napi almacsutkát, és a kelkáposzta külső leveleit, azonban a csirke csontokat és a főtt tojás héját a szemetesbe dobta.

-Apa azt mondta, a tojáshéjat is kivihetem a komposztdombomhoz – nézett értetlenül Anyára a kislány.

Anya bólogatva elmosolyodott.

-Így van kicsim, de csak akkor, ha nem főzzük meg. A főzővízbe mindig sót teszünk, akkor pedig már nem kerülhetnek a dombodra. A só megbetegíti a komposztot, és nem szórhatjuk ki a ősszel a kertbe – magyarázta Anya nyugodtan.

Boróka alig várta, hogy hátraszaladhasson a kertbe. Remélte, hogy összetalálkozik majd Turbóval, és elújságolhatja neki, új tudományát.

Mikor a dombhoz ért, óvatosan kiszórta a friss héjakat, majd keresni kezdte a kis földigilisztát. Turbó ép egy borsóhéj belsejében napozott. Reggeli pihenőjét tartotta, mert hajnal óta keresztül kasul járta a domb északi oldalát, és mindent alaposan felforgatott.

-Turbó! Merre vagy? – a kislány tekintete kutatva pásztázta a két nagy komposzthalmot.

A földigiliszta lustán előtekergőzött a borsóhéj takarásából, és felaraszolt egy kelkáposztalevél magaslatára.

-Itt vagyok! – ásított lustán, majd végigfeküdt az élénkzöld, hullámos levélen.

-Miben segíthetek?

Boróka a komposztba szúrt kis műanyaglapáttal nekiállt, hogy földet szórjon a kihordott héjakra, közben óvatosan megkérdezte.

-Tudtad, hogy a komposzt meg is betegedhet?

Turbó érdeklődve szemügyre vette az új zöldséghéjakat, majd a kislány felé fordult.

-Hát persze, hogy tudom! Mit gondolsz, miért a ti dombjaitokat járja az egész családom? A szüleid mindig figyelnek rá, hogy ne tegyenek ki semmi mérgezőt, ami árthat a dombnak és a lakóinak.

Turbó elgondolkodva számba vette a finomságokat.

-Zöldséghéjak, almacsutka, levágott fű, tojáshéj…

-A tojáshéj nem mindig jó! – vágott közbe Boró.

A földigiliszta érdeklődve pislogott.

-Anya azt mondta, hogy amit megfőztünk, az sós, és az megbetegíti a dombot.

Turbó elégedetten vigyorgott a kislányra.

-Így van! És képzeld csak, bármennyire is szeretem az őszi leveleket, majd meglátod, hogy amikor az apukád és Fogas összegereblyézi a lehullott színes levél kavalkádot, Pipiske diófájának levelei még véletlenül sem kerülnek erre a komposztdombra. Azt külön kupacba hordják, mert sokkal lassabban érik finom komposzttá.

Boró csodálkozva tágra meresztette zöldesbarna szemeit.

-Nahát, ezt nem is tudtam!

-Az előző lakók külön kis komposztálót készítettek a dióleveleknek, egészen hátul a kert legcsücskében. Apukád is oda hordja majd ősz végén Pipiske fájának leveleit. – árulta el a nagy titkot Turbó.

Boróka letette lapátját, a dombot ölelő kerítésre könyökölt, és fejét két kis tenyerébe támasztotta.

-Jó nehéz megjegyezni, hogy mit szabad kidobni – sóhajtott borúsan.

A földigiliszta rákacsintott a kislányra.

-Egyszerűbb, ha azt jegyzed meg, amit tilos a Trutymógyárba hozni.

-Trutymógyár?! – vidult fel a kislány is.

-Hát persze! Mindent lebontunk, és összeforgatunk, ami idekerül, de ezzel koránt sincs vége a dolgoknak. A Nap fölmelegíti és megérleli, az eső meglocsolja, átáztatja, hogy könnyebben lebomoljanak az ide hordott növények – Turbó lelkesen folytatta az okítást.

-Az Apukád többször is átforgatja a vasvillával, hogy levegőzzön, és Bucival a lapáttal földet terít a rétegek közé, hogy mi földigiliszták könnyebben végezzük a munkánkat. Nyáron pedig ha nagy a meleg, és kevés az eső, majd Szörcsivel meglocsolja a dombokat, nehogy kiszáradjon a komposzt.

-Így a „Trutymógyárban" őszre finom, érett komposzt készül – fejezte be a mondatot Boró.

-Így van! - lelkesedett tovább Turbó.

A földigiliszta szemmel láthatóan imádta a munkáját és szívesen okított mindenkit, akit érdekelt a komposztálás tudománya.

-Adós vagyok még a tiltólistával. Ne dobj ki a lakhelyemre csontot és húst, főtt tojáshéjat, újságpapírt és olyan növényt, ami megbetegedett – nagyot nyújtózkodott, majd indulni készült.

-Túl sokat lazsáltam, és éhes vagyok. Megyek és megnézem közelebbről azt a finom sárgarépa héjat. Később még biztos eszembe jut még pár tiltott dolog, de most mennem kell!

Gyorsan becsusszant egy héjdarabka alá, és eltűnt a domb belsejében.

Boró visszavitte Bödönt a homokozóba, majd a házba indult Anyához hiszen már neki is korgott kissé a gyomra.

Itt volt a tízórai ideje.

Betömött a szájába egy magos, mézes kekszet, a másikat a szütyőzsebbe süllyesztette, és felmarkolt pár szelet almát, majd szaladt a kertkapuhoz, hogy ott várja be Kikiricset, és Fogast.

Egy darabig ácsorgott, majd kicipelte a kis piros műanyag fellépőjét a kerítés mellé és leült almát rágcsálni.

Jó sok idő telt el, mire meghallotta Apa biciklijét közeledni. Felpattant, és izgatottan várta az érkezőket.

Mikor Apa betolta a biciklit, Boró rögtön Fogast leste.

A gereblye feje csak úgy ragyogott a büszkeségtől.

-Ide nézz! Minden fogam a helyén van! Új és erős lettem, igazi „SzuperFogas”! Reszkessetek göröngyök, és földkupacok, mindegyikőtökkel leszámolok! – hősködött boldogan.

Boróka nevetve bújt a nyeléhez..."

 Az illusztrációkért Jágerné Antal Tündének tartozom hatalmas köszönettel és hálával! :)