Íme egy kis kedvcsináló részlet a Karácsonyi meséből:

"Már egy hónap sem volt Karácsonyig. Boró az ágya fölött lógó kis dobozkákból a harmadikat bontotta ki, de egyre gondterheltebbnek látszott.

Hiába készített Anyával gyönyörű papírdíszeket, hiába vették elő az apró harangokból álló kis füzért, Cidrifenyő csak állt a kert sarkában, és egy szót sem szólt.

Cidri, még az áprilisi madárdallal érkezett, a közeli kertészetből. Boróka ragaszkodott a kis fenyőhöz, aki olyan magányosan és szótlanul álldogált az egyik sarokban, hogy a kislány azonnal megsajnálta. Az apró fenyő háta kicsit görbe volt, ágai össze-vissza nőttek, tűlevelei pedig kuszán meredeztek a szélrózsa minden irányába.

-Mintha egyfolytában csak fázna – nézett Apára a kislány.

-Meg olyan szomorú… és kesze-kusza – méregette tovább az apró fenyőfát.

-Talán nincs senki, aki törődne vele, vagy beszélne hozzá – válaszolt Apa csendesen.

Amióta elültették a kert egyik napsütötte sarkában, a kis görbe fenyő egy szót sem szólt, csak továbbra is mélabúsan nézett maga elé, miközben a lágy tavaszi szellőben néha megborzongott.

Boróka ezért is nevezte el Cidrinek, a kert új lakóját.

Cidri alig volt magasabb a kislánynál, mégis rengeteg szomorúság szorult a tűlevelei közé.

Jött a napsugaras, vidám, meleg nyár, de a kis fenyő tovább „cidrizett”. Úgy állt ott a rekkenő hőségben, mintha egy melengető nagykabátra vágyna.

Még kicsi volt, így a mókusok nem tudtak odút készíteni a törzsében, és mivel a legszebb reggeli madárdalban is csak kókadtan lógatta a csúcsát, a kert szárnyas lakói is inkább elkerülték. Csipke, a vörösbegyhölgy, néha leszállt a fenyőre, hogy felvidítsa, de Cidri ágain úgy csüngött a bánat, mintha jégcsapok lógnának rajta még a nyári hőségben is.

Mire eljött a tél és a fagy, Cidrit teljesen beborította a magány. Hideglelősen kuporgott a kert sarkában, csak úgy árasztva maga körül a szomorúságot.

Még Pipiske is tehetetlen volt. Pedig az ősz kobold, nem csak a gyümölcsfákat gyógyította nagy morgolódások közepette, de végiglátogatta a kis hársfát, és a kerti tó partjára ültetett kedves szomorúfüzet is.

Cidrit azonban még ő sem tudta szóra bírni.

Így Boróka végül bekopogott a zöldségeskert közepén emelt kicsiny komposztdomb ajtaján, és a vidám, furfangos Kikiricstől kért segítséget.

A pitypangsipkás koboldfi mindig kész volt egy kis mókára és csínytevésre, így összedugták a fejüket, majd kisütötték a legkacifántosabb ötletet. Kétnapi tervezgetés után Boróka szaladt, hogy Apát és Anyát is bevonja a nagy „felmelegítési hadműveletbe”.

Anyával madárkalács gömböket gyártottak, és kukoricát pattogtattak, Apával pedig léceket fűrészeltek, és madáretetőket barkácsoltak.

Közben Boró nem feledkezett meg a két segítőkész koboldról sem.

Apa fúrt, faragott, a kislány pedig óvatos gonddal csiszolgatta a piciny fadarabokat, amiből aztán összeállítottak egy apró ágyat Kikiricsnek. Anya kis huzatokat vart, amit Boróka gyapjúval töltött meg, hogy barátjának puha paplanja és párnája is legyen az új ágyában.

Pipiske ajándékán azonban sokat törte a fejét a kislány. Nehezen sütötte ki, hogy minek is örülne ősz szakállú, morcogós barátja. Végül eszébe jutott, mennyire bámulta az öreg kobold, az apró teáskészletét, amit még Anyától kapott, a babakonyhájához.

Szépen megtörölgette a kicsi teáskannát és a hat pirinyó csészét, majd egy dobozba tette a színes kis készletet. A kék, piros, és lila csészébe szárított kamillavirágot töltött, míg, a zöld, narancs és napsárga csészékbe illatos mentalevelek kerültek, hogy a boglyas szakállú öreg sose fogyjon ki kedvenc teáiból. Mire mindennel elkészült, már meg is érkezett a Karácsony.

Reggel Anyával felfűztek egy nagy tál frissen illatozó pattogatott kukoricát, majd csizmát húztak a lábukra, belebújtak a legmelegebb kabátjukba, és a hóban elindultak Cidrifenyőhöz. Persze Boró, először még a fejére húzta kedvenc füles sapkáját, majd az ajtóban toporogva várta, amíg Anya Pacatesót is felöltözteti.

Így indult a kis menet a kert sarkába, Cidrihez.

Elöl Apa, Habzsolóval, a nagy hólapáttal túrta a havat, mögötte Boróka sepert szorgalmasan Kócossal, a nyírfa seprűvel, aki boldogan dugta fejét az éjjel esett friss hóba, és kuncogva tűrte a hópelyhek csiklandozását. Mögöttük lépegetett Anya, kosarában az előkészített csemegékkel, és a két, még üresen ásítozó madáretetővel. Pacatesó szorgalmasan kapkodta apró lábait Anya mellett..."

Vajon sikerül "felmelegíteni" Cidrit, vagy a kis fenyőfa még Karácsonykor is búskomor lesz?

Lesznek még segítők, vagy a kis csapat magára marad a nagy feladattal?

Ti mit gondoltok? :)