Hideg van, esős, nyúlós, lányom szóhasználatával "trutyis" idő. Tehát a kiscsaj unatkozik, nyűgös, hisztis, egyszóval kezelhetetlen.

Ilyenkor jön itthon a "gyerekmunka". Mivel ebédet kéne tennem a két mazsolám elé, nincs más hátra, korán reggel indul a menet.

Túrógombócot alkotunk, amiből Boró is jócskán kiveheti a részét.

A recept a megszokott, bevált:

50 dkg túró

4 tojás

2 dl búzadara

csipet só

Pacatesó régi cumásüvege pont megfelel a búzadara kiméréséhez, és már indul is az összekeverős parti.

A lányom kever, a fiam önti a darát.

A két gyerek arca ragyog. A rosszkedv, és a nyűglődés messze repült. A fiam ismétlést követel. :)

Szerencsére közben megérkezik a nagymama is, így végre egy kis levegőhöz jutok, mivel a két kis kullancsom rögvest átragad édesanyámra.

A gombócokat délben kifőztük, - nálunk pirított zsemlemorzsa kimaradt, mert túl fullasztóak lesznek tőle a gombóckák -  Boró meglocsolta vaníliás, fahéjas, édes tejföllel, majd vigyorogva felfalt kilencet. Utána úgy gondolta hagy némi helyet egy kis csokinak is.

Pacám ellenben az első kis gombóc után ellenállásba vonult, és inkább az előző napi sütőtökös, darálthusis krémet választotta, puha kenyérrel /tésztát sajna már nem volt időm főzni/. :)

Pacus a túrót csak pogácsában csípi. Ha sütünk, egészen addig rájár lopkodni, amíg el nem fogy a tálból. :)