Valami készül...! 

"Egy napfényes május végi reggelen apa kitolta kerékpárját a kisházból, és Fogast a nagy kuka mellé támasztotta a kapuban. A foghíjas gereblye azonnal reszketni kezdett, mintha hideglelős lenne.

-Tudtam én, hogy ki fognak dobni! – siránkozott, miközben fogai összekoccantak a rémülettől.

Apa kézbe vette a remegő gereblyét, és alaposan szemügyre vette, a hiányos részeket.

-Lássuk csak, hány fogad hiányzik! – morfondírozott elgondolkodva.

Boró rohanvást érkezett a kert vásik végéből. Szájában bundás kenyér, zöld kantáros nadrágjának bugyros zsebében Kikirics lapított. A kislány sietve megrágta a falatot, majd félve kérdezte Apát.

-Ugye nem akarod kidobni Fogast!

-Dehogy kicsim, hiszen megígértem, hogy megpróbáljuk előbb meggyógyítani! – mosolyodott el Apa.

Fogas hatalmasat sóhajtott, majd halkan odasúgta a copfos kislánynak.

-Azért ne hagyj egyedül! Félek egy kicsit!

-Én is szeretnék veletek menni! Majd vigyázok Fogasra, és megsimogatom a nyelét, ha nagyon félne - fogta Boró könyörgőre.

-Sajnos nem lehet kicsim – rázta Apa sajnálkozva a fejét.

-Egy kovácsműhely elég veszélyes hely egy kislánynak, de megígérem, hogy megsimogatom helyetted Fogast, rendben?

Kikirics kidugta a fejét a kis zsebből, amelyet még Anya varrt Boró nadrágjának elejére. A zseb egy kis zsákocskára hasonlított. A kobold csendesen megnyugtatta aggodalmaskodó barátját.

-Ne félj semmit, a közeledben leszek. Majd elbújok valahol, ahol Apa nem talál meg, és elkísérlek az orvoshoz.

Borónak hirtelen felcsillant a szeme, és beszaladt a szobájába. Fél pillanattal később, már vágtatott is visszafelé, kezében Zebulonnal, kedvenc vörösbarna zsebes kengurujával és Apához törleszkedett.

-Kérlek, akkor legalább Zebut vidd magaddal! Majd megnyugtatja Fogast, hogy ne féljen.

Apa mosolyogva sóhajtott, majd leguggolt, és mélyen lánya zöldesbarna szemeibe nézett.

-Rendben! Te viszont ígérd meg, hogy nem fogsz végig a kertkapuban ácsorogni, amíg távol vagyunk. Tudod eltart egy darabig, amíg meggyógyítják a barátodat.

Elgondolkodva körbenézett a kertben, majd hunyorított, és Borókára kacsintott.

-Kössünk egyezséget! Én és Zebu, vigyázunk Fogasra, te pedig a kis vödröddel kihordod a konyhából a zöldséghéjakat, almacsutkákat a komposztdombra.

Rendben! - csapott a kislány Apa tenyerébe.

Magához ölelte Zebulont, mintha csak búcsúzni akarna tőle, közben a pitypangsipkás kis kobold átmászott a kenguru zsebébe, és igyekezett a szűk helyen jól összehúzni magát. Boró utána pottyantott pár szem mazsolát, hogy legyen mit rágcsálnia a hosszú várakozás alatt, majd betette Zebut, a bicikli első kosarába.

-Jó utat! - suttogta be a parányi zseb nyílásán, majd segített tartani a gereblyét, amíg Apa a kerékpár vázához erősítette.

Még utoljára megsimogatta Fogas nyelét, majd összeszoruló gyomorral pillantott utánuk, ahogy Apa felpattant és elkarikázott.

Pár percig még ácsorgott a kertkapuban, majd letörölt egy kibuggyanni készülő könnycseppet, és a homokozóhoz szaladt. Felkapta Bödönt, kedvenc csíkos kis vödrét, majd bement Anyához a konyhába.

Anya éppen zöldségeket pucolt.

Boró összeszedte a sárgarépa, krumpli, fehérrépa héját, és megvárta, míg Anya a kávéfőző kis tartályát is kikotorta. Érdeklődve nézte, hogy mi minden kerül még Bödön gyomrába.

Anya beletette az előző napi almacsutkát, és a kelkáposzta külső leveleit, azonban a csirke csontokat és a főtt tojás héját a szemetesbe dobta.

-Apa azt mondta, a tojáshéjat is kivihetem a komposztdombomhoz – nézett értetlenül anyára a kislány.

Anya bólogatva elmosolyodott.

-Így van kicsim, de csak akkor, ha nem főzzük meg. A főzővízbe mindig sót teszünk, akkor pedig már nem kerülhetnek a dombodra. A só megbetegíti a komposztot, és nem szórhatjuk ki a ősszel a kertbe – magyarázta Anya nyugodtan.

Boróka alig várta, hogy hátraszaladhasson a kertbe. Remélte, hogy összetalálkozik majd Turbóval, és elújságolhatja neki, új tudományát.

Mikor a dombhoz ért, óvatosan kiszórta a friss héjakat, majd keresni kezdte a kis földigilisztát. Turbó ép egy borsóhéj belsejében napozott. Reggeli pihenőjét tartotta, mert hajnal óta keresztül kasul járta a domb északi oldalát, és mindent alaposan felforgatott.

-Turbó! Merre vagy? – a kislány tekintete kutatva pásztázta a két nagy komposzthalmot..."