Egy szép április eleji napon, Boróka ismerős levélkékre bukkant a zöldségeskert egyik félárnyékos sarkában. Pár percig figyelmesen szemrevételezte a hosszú, zöld levélkéket, majd beszaladt a Nagy Házba, és elgondolkodva megállt Anya előtt.

-Virágokat ültettél a zöldségeskertbe? – nézett összeráncolt homlokkal anyukájára.

-Eddig csak hagymákat, zöldborsót, petrezselymet és sárgarépát bújtattunk a föld alá – pislantott föl Anya a ruháskosár mellől.

-Milyen virágra gondolsz kicsim?

-Gyöngyvirágok nőttek a hagymaágyás mellett – válaszolt a kislány, majd lehuppant a kosár mellé a nagyágyra és a virágok védelmére kelt.

-Biztos már kicsi volt nekik a hely az orgona bokrok alatt, és átköltöztek.

Anya az összehajtogatott ruhakupac tetejére tette Pacatesó apró kis ingét, majd leült, hátát az ágy támlájának döntötte és mérlegelte a lehetőséget.

-Maguktól nem mehettek, és nem hinném, hogy Apa a zöldségek közé ültette őket. Más pedig nem járt a kertünkben.

Boró ugyan ezzel a kijelentéssel szívesen vitába szállt volna, hiszen két kobold is kószált a kertben. Ráadásul Kikirics minden kis palántát és magot jól ismert, hiszen nem egyet ő ültetett el nagy gonddal.

De erről nem szólhatott, hisz megígérte, hogy titokban tartja barátai ténykedését.

-Tudod mit? – pattant föl Anya a puha párnáról – Nézzük meg őket!

Kifelé menet halkan beosontak Pacatesó szobájába és betakargatták a mélyen alvó kisfiút, majd cipőt húztak, és egy meleg pulcsi védelmében a kertbe siettek.

Boró szinte vágtatott a zöldségeskertbe, hogy minél hamarabb bemutathassa Anyának a frissen született apró levélkéket. Leguggolt a piciny ágyás mellett, és türelmetlenül várta, hogy Anya utolérje.

-Itt vannak, látod? – mutatott a kislány az élénkzöld levélkékre, amelyek szép karcsú szárral kapcsolódtak a növényke szárához.

Anya figyelmesen megszemlélte a jövevényeket, majd hamiskásan Borókára mosolygott.

-Attól tartok, nagyot tévedtél kicsim!

-De hát ezek gyöngyvirág levélkék! Vagy nem? – bizonytalanodott el a kislány.

-Nem bizony! Ezekből a levélkékből csodásan finom salátát, vagy tésztára való szószt készítünk majd. Medvehagymának hívják, és nagyon sok mindenben különbözik a Gyöngyvirágtól.

Boró újra alaposan megnézte a hosszúkás levélkéket, de nem látott semmi különbséget. Végigsimított a zöld levélnyéltől, egészen a hosszúkás levél csúcsáig, majd elgondolkodva Anyára nézett.

-A gyöngyvirág levelének nincsen szára.

-Így van! – helyeselt Anya, majd hamiskásan elmosolyodott.

-Mutatok még valamit, amivel egykettőre meg tudod őket különböztetni egymástól. Csukd be a szemed egy pillanatra! – kérte.

Boróka lehunyta zöldesbarna szemeit, és erősen összeszorította.

-Emlékszel a Gyöngyvirágok illatára? – kérdezte Anya halkan.

A kislány sebesen bólogatott.

-Édes és nagyon finom illatos. Pont mint a szappan a fürdőszobában.

Anya elmosolyodott, majd letépett egy Medvehagyma levelet, és összemorzsolta kicsit a tenyerében.

-Rendben. akkor most szagold meg ezt is – tenyerét Boró orra alá tartotta és csendben várt.

Boró szimatolt, csöppet elfintorodott, majd hangosan felkacagott.

-Fokhagyma!

-Pontosan! – kacagott Anya is felszabadultan.

-Ha a levélnek fokhagyma illata van, biztosan megeheted, akárcsak a sóska, vagy a menta leveleket.

-Akkor ezt is szabad megrágcsálnom? – csillant föl a kislány szeme.

-Hát persze. De kérlek két dologra mindig figyelj oda – Anya az ujjain számolta a szabályokat.

-Egy: csak a mogyoró bokrok alól szabad szedni leveleket. Kettő: minden kis Medvehagyma két levélkét hoz, és csak az egyiket szabad leszedni.

Boróka elámulva pislogott.

-Csak az egyiket levélkét? – csüccsent le végül elszontyolodva a földre.

-Csak akkor fognak a Medvehagymák virágot hozni, és magot nevelni, ha legalább a z egyik levelet meghagyjuk rajtuk. Így minden évben, egyre több és több kis hagymácska fog tavasszal zöldellni a mogyoróbokraink alatt, és mire Pacatesó is olyan nagy lesz, mint Te, addigra egészen ellepik a kertnek ezt a csücskét.

A kislány letépett egy szép zöld medvehagyma levelet, és kicsit fintorogva elrágcsálta.

-Furi az íze! – fintora mögött megcsillant egy apró mosoly, amitől még koboldosabb lett az arcocskája.

- Anya, kérhetek hozzá egy kis vajas kenyeret, és sonkát?

-Persze, kicsim! Szedjél még pár levelet, és hozd be a konyhába. Készítünk pár szendvicset reggelire. Szerintem Apa is szívesen megkóstolja majd.

Anya fölpattant az ágyás mellől, majd besietett, hogy előkészítse a reggeli többi hozzávalóját. Mire Boró beviharzott a kis csokornyi levéllel, felszeletelte a sonkát és megvajazta a kenyereket.

-Kérlek alaposan mosd meg őket! Ne legyen poros, vagy koszos, mert megesszük mindet.

Boró odahúzta kis fellépőjét a mosogatóhoz, majd minden levelet óvatosan a vízsugár alá tartott, és megmosott. A nedves leveleket papírtörlőre tette, és finoman leitatta róluk a vizet.

Anya mosolyogva nézte a munkálkodást, majd apróra vágott minden levélkét, és a kenyerekre szórta. Elbújtatta őket egy-egy szelet sonka alá, majd elindult, a hálószoba felé egy bögre forró kávéval, hogy Apát is felébressze.

-Pssz! Pssssszt! – hallatszott a résnyire nyitott konyhaablak felől.

Kikirics lesett befelé, kócos haja össze vissza meredezett. Pitypangsapkáját most otthon hagyta a komposztdomb alatti házikójában. Sietve kelt föl, mert meghallotta újdonsült barátja hangját, és most tudni akarta mi zajlik a nagy házban.

Boróka gyorsan beengedte, majd mikor meghallott, hogy Anya és Apa közeledik, a fűszernövényekkel beültetett cserepek mögé rejtette az ablak belső párkányán.

-Szép reggelt, nagylány! - lépett be Apa álmosan a konyhába.

Haja legalább olyan kócos colt, mint Kikiricsé, papucsát pedig ma reggel fordítva sikerült felhúzni.

Boró kuncogva elvigyorodott.

-Megint összevesztek éjjel a papucsikrek! – nézett vidoran apa résnyire szűkült szemébe.

Apa lenézett a lábára, majd egy fáradt mosollyal nagyot húzott a kezében szorongatott bögréből.

-Legközelebb az ágy két különböző sarkába teszem őket büntetésből.

Fejét magasra emelte, majd látványosan körbeszimatolt a konyhában, mint egy vadászkutya.

-Mi finomat reggelizünk?

-Férfiak! Csak a hasuk érdekli őket! – morgott mókásan Anya, mert épp elcsípte az utolsó mondatot, amikor megjelent az ajtóban.

Vajas kenyér, sonka, medvehagyma. – sorolta az ujjain számolva Boróka.

-Anya, felvágnád nekem kockára a kenyerem? Tudod, olyan katonákra, mint régen…lehet? – nézett Boró könyörgő szemekkel.

Laposat sandított a fűszeres cserepek felé, mert pontosan tudta, hogy kobold barátja sem reggelizett még, hiszen nem szokott ilyen korán kelni.

A teásbögre tányérjába tett pár katonát a szendvicséből, majd óvatosan a fűszernövények mögé dugta.

Kikirics hálásan pislogott a majoranna mögül, majd a tányérka szélére telepedett, és éhesen falni kezdett.

Reggeli után Boró, a koboldot óvatosan a zsebébe csempészte, majd szaladt vele vissza a medvehagymákhoz.

Kikirics szemügyre vette az új jövevényeket, majd felmászott a komposztdombra, végigfeküdt a tetején.

-Még több medvét kell ültetni ide… - álmodozott lehunyt szemmel.

-Finom a salátában, a vajas kenyéren, és tésztához is szósznak.

Boró mosolyogva nézte barátját, majd fogta kis vödrét és elindult homokozni, amíg a kobold kialussza a reggeli fáradtságát.