„Boró felpattant, és az almafához szaladt.

Pipiske a sövény alatt sétált fontoskodva, és valamit nagyon magyarázott Tüskésnek, akit szemmel láthatólag nem igazán érdekelt öreg barátja mondandója.

A kislány leguggolt, és csöndben, mozdulatlanul figyelte, ahogy a kobold egyre jobban belelovalta magát a dühöngésbe. Fel alá rohangászott az álmosan pislogó süni előtt, és parányi öklét rázva magyarázott.

Boró mosolyogva nézte a jelenetet, és fülei szinte megnyúltak, ahogy igyekezett pár mondatot elcsípni a kissé egyoldalú beszélgetésből.

-Hát nem fogod fel, hogy nem lehet fényes nappal csalinkázni a kertben? A sünök, éjszakai állatok, így leszel szíves megvárni legalább az alkonyatot, mielőtt beszerző körútra indulsz! – Pipiske szinte pattogott dühében Tüskés orra előtt.

-De ha egyszer éhes vagyok! Ugyan Pipiske! Átaludtam a telet, és most rémesen korog a gyomrom. – magyarázta a süni angyali türelemmel.

-Senki sem mászkál ebben a kertben már évek óta. Összegyűjtök pár földigilisztát, és már el is bújok a következő bokor alatt. Így jó lesz? – kérdezte békülékenyen.

Azzal lassan útnak indult. Pár méter után földbe gyökereztek a lábai és meredten bámulta a fűben tornyosuló idegent.

-Ha már minden áron haspók uraságod menni akar, legalább két dologra ügyeljen – adta fel az értelmetlen harcot a kobold.

-Először is! Hagyd békén Turbót, és a rokonságát, mert nincs kedvem Kikiricsnek magyarázkodni, hogy miért faltad föl a legjobb barátja nénikéjét, vagy a kisöccsét! Másodszor…

Az ősz kobold nagy levegőt vett, hogy folytassa a tilalom listát, de felfigyelt a nagy csöndre. Megfordult, hogy elkapja Tüskés grabancát, erre azonban nem volt szükség, mert a süni, azóta is dermedten álldogált az almafa előtt.

Tüskés ijedten pislogott felfelé, és igyekezett felmérni copfos „idegent”. Mikor látta, hogy nem mozdul, lassan előrébb óvakodott. A zöldesbarna szempár, minden mozdulatát követte.

Boróka, lévén, hogy ő volt az „idegen”, lassan leült a földre, és elkerekedett szemmel figyelte a sünin égnek meredő tüskeerdőt.

-Csupa tüske! – sóhajtotta ámulva.

Tüskés, felbátorodva előrébb merészkedett, és mit sem törődve korgó gyomrával, helyreigazította a mosolygó kislányt.

-Nem is vagyok nagyon tüskés… Csak olyan sűrűn nőttek, hogy teljesen eltakarják a finom puha szőrszálaimat. Szükségem van rájuk, hogy megvédjenek. Ha leesem valahonnan, csak összegömbölyödöm, és hála a tüskéim végén lévő puha gömböcskéknek, puhán érkezem, és nem ütöm meg magam.

-Ezek aztán a szuper tüskék! – kuncogott fel halkan a kislány.

-Nem segíthetnék valamiben? Ha jól hallottam, éhes vagy. Van itthon kifli, tej, vaj… - Boró egy pillanatra elbizonytalanodott.

-Igazából azt sem tudom, mit szokott egy süni enni. Anya már olvasott nekem rólatok, de nem emlékszem, hogy mit szerettek.

Pipiske elunta, hogy senki sem figyel rá, és haragosan a fecserészők közé toppant.

-Másodszor! Mint láthatod, megszaporodtak az emberek a kertünkben, és nem lenne jó, ha úton útfélen beléd botlanának. Rád lépnek, aztán ápolhatom a tüskéid, meg ennek a kotnyeles emberpalántának a talpát is.

-Nem úgy néz ki, mint aki rám akar taposni. Szerintem pedig inkább kíváncsi, mint kotnyeles – mozgatta meg vidoran az orrát a süni, majd újra Boróka felé fordult.

-Köszönöm, de egyik felkínált finomsággal sem élek. Jobban kedvelem a hernyókat, bogarakat, és a földigilisztát. Bár mint hallhattad, Turbó és családját ez idő tájt hanyagolnom kell, így majd a szomszéd kertben vadászok le néhány finom falatot. Kikirics kedvéért ugyanis megkímélem az itteni földigilisztákat.

-Ez nagyon kedves tőled Tüskés! – mosolygott a kislány.

A süni kihúzta magát a dicséretre, majd nagyot nyújtózkodva ásított egyet.

-Most pedig ha nem haragszotok, elmennék végre enni egy jót. Így is át kell gyalogolnom a szomszédba, ha meg akarom tömni a hasam.

Lassan döcögve elindult, de még visszaszólt a háta mögé.

-Ha néha esténként kijössz a házból, szívesen beszélgetek veled Zöldszemű! Pipiske morgását pedig észre se vedd. Még a vak is látja, hogy mennyire megkedvelt téged.

Az öreg kobold rögtön replikázott.

-Vedd végre tudomásul te tüskehegy, hogy nem barátkozom emberekkel! Ez Pipiske első szabálya! – kiabálta a süni hátának

-Akkor itt a kivétel, aki erősíti a szabályt! - vágott vissza nevetve a süni, majd egyre távolodott és jókedvűen átbújt a kerítés alatti kis alagúton, amit Kikirics ásott neki még az előző tavasszal.”