Reggel 5 óra. Anya náthás, köhög, ki sem lát a fejéből, szorongatja a tegnapi kihűlt kávé maradékát, és fejben listát készít.

Rántott csirkecombi és  tepsis krumpli, mivel ez Pacatesó kedvence. Uborkasaláta a nagylánynak, hogy ki ne maradjon az ünnepi menüből, de mindenek előtt egy nagy bödön hársfatea, hogy anya össze ne essen, mire a nagyszülők megérkeznek...

No és egy csokis, répatorta az ünnepeltnek! Hát persze, hiszen ezért keltem ilyen korán... legalábbis a mai napon...

No ez így nem fog menni!

Boró fölébredt. Kicsoszog rózsaszín papucsában, morcogva körbebámul. Álmos, laposan pislog, és esze ágában sincs mosolyogni.

Balsejtelem gyötör, hogy az én ábrázatom sem örömteli, nagylányom morcos arca csak ezt tükrözi vissza ... Egy hosszú pillanatig farkasszemet nézünk, majd gyorsan magamba szállok.

Lássuk csak... mi lenne, ha újra nekifutnánk egy kicsit másképp, a hajnali kakasszónak?

Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen is túl, pont ott, ahol a kurta farkú malac túrna, ha lenne már malacunk. De egyenlőre nem hogy kismalac nincs országunkban, de még egy árva tyúk sem kapirgál az udvarban.

A királyságunk még nagyon kicsiny, és nem is tervezzük, hogy uralmunk alá hajtanánk bármely más királyságot. Háborúzni nem szeretünk, és úgy gondoljuk, előbb a saját királyságunk portáját kell tisztára söpörnünk, mielőtt máshová kukucskálunk.

Bár igen kevesen fordulnak meg nálunk, nem mondhatom, hogy még a madár sem jár erre, hiszen egész télen cinkék, verebek, rigók, és zöldikék hada látogatta az etetőinket.

Hogy szavam ne feledjem, akit felénk esz a jó szerencséje, ne keressen tornyos palotát, sem csilli-villi kacsalábat, mert a királynő tériszonyos lesz a tornyos, magas ablakokban, és tengeribeteg a forgolódó kacsalábtól.

Helyette nagy kertet viszünk, benne bajkeverő koboldokkal, és nemrég két pajkos tündérlány is beköltözött a fűszerkertünkbe. Laknak itt kalózkodó macskabandák, elvagyunk látva traktorokkal, dömperekkel, és vonatokkal, és a növekvő szomorúfűz lombjában megtelepedett két virgonc repülő sárkány is.  Egyszóval mindennel el vagyunk látva, ami egy valamirevaló mesébe illik.

Ebben a mesebeli kis királyságban ma egy kis apró ünnepre készülődünk.

Pontosan három évnyi apróságra.

Közhírré tétetik, hogy a királyi család szélviharként közlekedő, hamiskás mosolyú, traktorok, kukásautók után bolonduló kisfia ma ünnepli a 3. születés napját!

(A fanfárok és a trombiták, ha lehet még hallgassanak fél kilencig, mert szerelmetes kismedvém egyenlőre vadul hortyog a párnáján, és jó lenne ha ez egy darabig így is maradna! Tehát cssssss!)

A királyné ezért kelt reggel 5-kor, majd 3 órányi alvás után. Ünnepi ebéd készül a királyi csemetének, és egy aprócska csokikrémes répatorta, hisz ez a két kedvenc csemegéje kis Pacánknak.

Nos mire idáig értem a mesémmel, varázs szellők suhantak el felettünk. Boró vigyorogva felöltözött, és munkára jelentkezett, nekem elfogyott a hideg kávém, (ne macera, én így szeretem, mióta gyerekeim vannak! :) ) sütőben az első tortalap, és a csokikrémet is lemeózta az udvari főkóstoló...

 Innen már szinte sétagalopp az ünnepi ebéd....SZINTE!... Csak kell hozzá két nagymama. Anyukám a konyhában magához ragadta a fakanalat, Irén mama pedig felcsapott stylistnak, és a lányommal rögtönzött divatbemutatót tartott az egybegyűlteknek.

Legalább Boró is lefáradt, míg a konyha és a szoba között rohangászott.

Közben lányomnak jó háziasszonyként, arra is volt ideje, hogy apukámmal társasozzon, míg férjem és az édesapja az ünnepeltet kötötte le...vagy az őket?

Bárhogy is, udvari bolondra szemernyi szükségünk sem volt a délelőtt folyamán, és mire lerogytam a torta mellé gyertyát gyújtogatni, addigra Pacus is kellőképpen lefáradt, hogy a tortára és a gyertyára figyeljen a traktorok és kukásautók dömpingje után.

Köszönet a nagyszülőknek és a páromnak, hogy náthásan, tüsszögve bár, de épp ésszel megúsztam a mai napot! :)

És hogy hogy érezte magát királyságunk csöpp kis szélvészúrfija?

Íme!