Egy újabb meserészlet, ezúttal a kamillarét közepéből. :)

Hamarosan e-bookban megrendelhető és olvasható az illóolajokkal foglalatoskodó 4-4 tündér és kobold története. :)

"Romi és Milló már több száz éve dolgoztak együtt.

Minden kis tündérgyerek olyan nagymamáról álmodott, mint Romi. Fehérősz haját kontyba tekerve viselte, apró csíptetős szemüvege pedig állandóan az orrán trónolt, mivel nélküle már elég nehezen látott messzire.

A halk szavú, kedves, idős tündér körül állandóan édes, sütemény illat terjengett, hiszen konyhájában mindig valami finom piskóta, kuglóf, vagy muffin sült.

Milló sem volt már mai kobold. Megért vagy 500 évet, egy ideje nem is számolta hányadik születésnapját lépte túl. Igazi mogorva, magának való öreg kobold volt. A kamillarét virágzása idején, - ahogy most is – hátán vesszőkosárral, kezében szedőfésűvel járta a rétet.

Ősz haja és hosszú hófehér szakálla úgy körbeölelte a fejét, hogy nem igazán lehetett megmondani, hol ér véget Milló haja, és hol kezdődik a szakálla.

Most is éppen hűséges barátjával, Mustival, a menyéttel járta a rétet, figyelte a nyíló virágokat, hogy lehet-e már szüretelni a római kamillát.

Romi már napok óta zargatta őket, hogy ideje lenne a gyűjtésnek.

-Ezek a tündérek mindig mindent jobban akarnak tudni!

Morgott Milló mérgesen a szakállába. Musti a menyét halkan visszaválaszolt valamit, mire Milló még jobban nekidurálta magát.

-Még is mit képzel magáról? Az ő dolga, az illóolaj elkészítése. Azt, hogy mikor a legfinomabb a kamilla illata, és hogy mikor kell leszedni a virágokat, nálam jobban senki sem tudja! - fújtatott dühösen a kobold – Majd 500 éve én vagyok az egyetlen, aki a gyűjtést végzi, és eddig sem szorultam egy tündér tanácsaira!

A kis menyét orrával finoman megbökdöste Milló nadrágszárát, majd mikor az öreg megállt és kérdőn ránézett, selymes pofácskáját a kobold arcához dugta.

-Ne csitíts, Musti, úgy sem érsz el vele semmit.

Próbált tovább dühöngeni Milló, de ahogy a menyét vidám szemeibe nézett, pillanatról pillanatra párolgott el a mérge.

-Na jól van! Nézzük meg azokat a virágokat! De ha még nem nyíltak ki, akkor egy hétig ide sem dugom az orrom.

Musti vidoran somolygott bajszocskája alatt, és igyekezett lépést tartani az öreg kobolddal.

A rét közelébe érve Milló mélyet szippantott a virágok illatából, amit a kósza szellő szállított egyenesen az orra elé. Hümmögött egy keveset, majd kezébe kapta szedőfésűjét, végigsimított a fésű nyelébe szőtt fényes borostyán gyöngyön, és halkan belesuttogta a lengedező virágillatba varázsversét.

„Fogad, ha fáj, nyugtatja,

Viszkető bőröd simítja.

Sebet gyógyít, álmot hoz,

Szorongásra hatásos.”

Az illatfelhők hátán a vers varázsa végiglengedezett a kamillarét felett, és rátelepedett a selyemfinom szirmú virágokra. Milló és Musti, habozás nélkül munkához látott. A kobold fésűjével gyengéden leszedte a virágokat, a kis menyét pedig fáradhatatlanul hordta a római kamillával teli kosarakat a rét és Romi tündér háza között.

Így a sérülékeny, kis virágok a legkíméletesebb, és legrövidebb úton célba értek.

Romi már alig várta, a napsütötte illatú kamillavirágokat.

Lombikjai már napok óta tisztán csillogtak munkaasztalán. Gyömbér a kis mezei egér naponta ellenőrizte a rendet, majd szaladt, hogy a réten figyelje a virágok nyílását. Így fordulhatott elő, hogy a tündér, már napokkal előbb tudott a virágok nyílásának közeledtéről. A kisegér kint aludt a virágok között, élénken mozgó, szimatoló orrocskájával minden kósza illatpamacsot megvizsgált, és ha változást észlelt, azonnal szaladt Romihoz.

Mire Musti a menyét az első kosarakkal megérkezett, a tündér és Gyömbér már a tükrök nagy részét beigazította a lombikok alatt. Romi, ugyanis a lombikok melegítéséhez a nap fényét és melegét használta. Nem gyújtottak tüzet, hanem kis tükrök segítségével a lombikokhoz irányították a tetőablakon beáramló napsugarak fényét és melegét.

-Gyömbér kérlek, húzd el a reteszt a tetőablakon! - kérte a tündér, a kisegeret.

Igaz, hogy Romi, mint minden tündér, tudott repülni, de kissé szédült a magasban, így inkább barátját kérte meg, a házikó aprócska tornyában lévő ablak kinyitására.

A sárgásbarna bundás kisegér, szaporán kapkodta lábait. Halk cincogással szaladt fel a magasba vivő lépcső korlátján, és hátsó lábaival ügyesen eltolta az aprócska reteszt.

Munkálkodása nyomán a tetőablak feltárult, és a nap sugarai a magasból azonnal a tükrök irányába száguldottak. Pillanatok alatt ugráltak egyik tükörről a másikra, hogy a lombikokhoz érve, segítsenek a tündérnek az illóolaj lepárlásában.

Alig kezdett forrni a víz a kamillavirágok szirmai alatt, Romi végigsimított a nyakában lógó, aranyszín pókhálóba font borostyánmedálján és hozzáfogott a varázsláshoz..."

:)