Ölelő mesék

mesékről, gyerekekről, és mindenről, ami egy saját mesével elérhető.

Kikirics kedvenc salátája.

2016. augusztus 18. 08:00 - Tinne

Nagyon szeretjük itthon a nyers, zöld salátákat. Szerencsére a lányom imádja a nyers uborkát, és szívesen ropogtatja a paprikákat is a szendvicsek mellé. Bármikor készíthetek fejes salátát is, de a paradicsomokkal meggyűlik a bajunk.

Mikor a férjemmel először nyaraltunk, minden este a Balaton parton sült krumplit és paradicsomsalátát ettünk. Így elégé elkeseredtem, hogy a lányom nyersen nem igazán szereti. Nem boldogul a paradicsom héjával, és a parája már odáig terjedt, hogy hámozva sem volt hajlandó megenni.

De persze Kikirics itt is segített.

Betelepedett a konyhámba, felmászott a pultra, és minden finom salátának való zöldségemet feldaraboltatta velem, egészen apróra. Uborka, paprika, lilahagyma, no és a paradicsomok. Ha van salátalevél, az is jöhet. Utána némi olíva olaj, só és citromlé. Persze, hogy a lányom kavarta össze az egészet, aztán a vacsoránál bősz lapátolásba fogott, és fülig érő vigyorral falta a sok finomság között a paradicsomot is.

A lényeg, hogy minden jó apró legyen, hiszen így a kevésbé szeretett dolgok elvesznek a nagy szín és íz kavalkádban

Elő lehet adni bármilyen zöldséggel, hiszen reszelhetünk bele sárgarépát is, vagy akár céklát. Ha ez az öntet nem ízlik, vagy eluntuk, jöhet a kapros kefir, vagy joghurt. Kapor helyett használhatunk citromfüvet, vagy medvehagymát is.

A variációk száma végtelen.

És végre elfogy a paradicsom is. Innen már csak egy ugrás a mennyei paradicsomsaláta!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://olelomesek.blog.hu/api/trackback/id/tr6010416574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása