Kikirics, kobold létére imád a zöldségeskertben tevékenykedni.

A komposztdombok alatt lakik, és jó barátja a kerti szerszámoknak.

Megnyugtatja Zizegőt, az aggodalmaskodó fűrészt, és segít doktort találni Fogasnak, a kicsorbult gereblyének.

Szinte mindent tud a zöldségekről. A kucorgó krumpli gumókról, a bájos répahercegnőkről, vagy az egy fészekbe vetett Csupaszem, Futóka, és Tökúrfi hármasáról.

Persze a nagy találkozás, itt sem maradhatott el.

„A kislány egy pillanatra eltátotta az ámulattól a száját.

-Nahát, még egy kobold! – suttogta elkerekedő szemmel, majd lassan leguggolt.

Kikirics, mert hogy ő volt a sárga pitypangsapkás „kisegér”, óvatosan előbújt Nyelves, a kapa mögül.

-Hogyhogy még egy kobold? Úgy érted, már találkoztál kobolddal? – ráncolta a homlokát.

-Hát persze! –bólogatott a kislány nagy komolyan – nemrég egy az ölembe pottyant, egy vörösbegy hátáról. Igaz nem volt túl lelkes, hogy megmentettem, és azt mondta, hogy ettől még nem leszünk barátok, de a pirított almalekváros kiflit azért befalta.

Kikirics kuncogva közelebb óvakodott az embergyerekhez.

-Úgy érted, Pipiske bent volt nálad, a Nagy Házban?

Boró szaporán bólogatott, és nem értette, hogy a kis kelkáposzta köpenyes kobold mitől lett hirtelen olyan jókedvű.

-Nahát, ezt nem gondoltam volna Pipiskéről! – kacagott egyre hangosabban az apró kobold.

-Tudod, nem igazán kedveli az embereket. Ő olyan magának való, morgós vénség, bár ha jobban megismered, rájössz, hogy aranyból van a szíve. Ráadásul senki sem tud nála többet a fákról és a kertben lakó madarakról.

-Nem tudod, merre találom? Anyától kaptam egy csomó ültetni való magot, és a legtöbbet nem is ismerem. – szontyolodott el a kislány.

-Pipiske biztosan meg tudja mondani, melyik micsoda – mutatott Boróka a kiskosarában megbúvó csomagokra.

-Azt hiszem ehhez én értek jobban. Ugyanis ott lakom a zöldségeskertetek sarkában a komposztdomb alatt. Pipiske nem igazán szereti a zöldségeskertet. Szerinte ugyanis túl sokat mászkálnak ott az emberek.

A kobold, odament a guggoló copfos kislányhoz, és nagy bátran felmászott a zöld melegítőnadrágja szárán. Belecsüccsent Boróka kinyújtott tenyerébe, és engedte, hogy a kislány felállva, magasba emelje.

-A nevem Kikirics! – bohókásan meghajolt, majd mosolyogva a kislány zöldesbarna szemébe nézett.

-Én Boróka vagyok. Örvendek a szerencsének! – próbált pukedlizni a kislány.

Kikirics halkan felkuncogott.

-Tudom. És most lássuk azokat a magokat!