"...Az ablakban néhány veréb álldogált, és csőrükkel kopogtatták az üveget.

-Kikirics nem tud jönni! – csivitelték kórusban.

-Pipiske bajba került, és a barátod igyekszik kimenteni. Azt kéri, hogy gyere, hátha te tudsz segíteni. Csak kövess minket! – Azzal a Csivitelők küldöttsége felreppent a párkányról, és a közeli jázminbokron várták be, míg a kislány cipőt húzott.

-Erre, erre, erre! – csipogták kórusban.

A kis csapat meg sem állt a kert végében végighúzódó fás, bokros területig. Itt lakott Csipke a vörösbegy, és itt épített fészket a fiókáinak. Már mindegyik elég nagy volt, hogy repülni tanuljon, és öt fiókával nem is volt semmi baj. De a legkisebb tojásból kikelt Rubi, aki eddig is a fészek belsejébe húzódott, most sem mutatott túl nagy hajlandóságot, hogy két lépésnél közelebb menjen a fészek pereméhez.

Hiába repkedtek a testvérei körülötte és csalogatták, a szülei is ígértek neki sok finom falatot, a kis Rubi nem mozdult egy tapodtat sem.

Újfent Pipiske érkezett segíteni, de mire felkapaszkodott a fióka mellé a fészekbe, már szakállának minden szála reszketett.

Hiába, ez a magasság nem kedvezett a tériszonyának. Amint a kis madárra nézett, már tudta is, mi a fióka problémája.

Rubi nem a repüléstől félt, hanem a magasságtól. Csőre vacogott, és a világ minden hernyófalatáért sem nézett volna le a magasból. Pipiske mellé kuporodott, és most először életében, fogalma sem volt, hogy mit mondjon.

Hogy beszélhetne a repülés szépségéről, a csodás lebegésről, amikor őt, magát is kiveri a víz, ha Rézorr a magasba emelkedik vele. Csakhogy egy koboldnak nem muszáj repülnie. Nyugodtan járhat a földön. De mi történik majd ezzel a kismadárral, ha félelme miatt nem lesz képes a magasba emelkedni?

A fióka lassan közelebb húzódott az öreg koboldhoz. Fejét Pipiske kobakjához dugta.

Az öreg kobold, nagy elhatározásra jutott.

-Nem hiszem, hogy sok okosat tudnék neked tanácsolni, kislány – suttogta bele a vörös torkú kismadár tollaiba.

-Tudod, én sem érzem túl jól magam a magasban. Majd kiugrik a szívem, és összeszorul a gyomrom – finoman megsimogatta a fióka hófehér hasát.

-Lenne egy javaslatom! – a kobold mély levegőt vett és elszántan Rubi szemébe nézett.

-Nem szeretek repülni, de a te kedvedért kivételt teszek, ha hajlandó vagy vinni a hátadon… - Pipiske, már a repülés gondolatára is elzöldült. Gyomra bukfencet vetett, de igyekezett biztatón mosolyogni Rubira.

-Mit szólnál, ha megpróbálnánk közösen megvívni ezt a csatát?

Pipiske óvatosan felkapaszkodott a fióka barna tollú hátára.

-Lássuk csak! Először is csak arra koncentráljunk, hogy mi van az orrunk, akarom mondani a csőrünk előtt.

Rubi halkan csippantott egyet.

-A második fontos dolog, hogy tárd ki a szárnyad, mielőtt elrugaszkodsz, és ha lehet egyenlőre csak előre nézz, és eszedbe se jusson lefelé pillantani.

Rubi remegő lábakkal a fészek pereméig lépegetett, majd megállt, és csak nézte a szomszédos fák koronáját, hallgatta a levelek suhogását. Percekig csak állt és figyelt, igyekezett gyomra remegését csillapítani.

Odalent, eközben egész kis szurkoló sereg gyűlt össze. Ott volt Tüskés, a süni, és előbújt talpas a vakond is a föld alól.

Az ablakban néhány veréb álldogált, és csőrükkel kopogtatták az üveget.

-Kikirics nem tud jönni! – csivitelték kórusban.

-Pipiske bajba került, és a barátod igyekszik kimenteni. Azt kéri, hogy gyere, hátha te tudsz segíteni. Csak kövess minket! – Azzal a Csivitelők küldöttsége felreppent a párkányról, és a közeli jázminbokron várták be, míg a kislány cipőt húzott.

-Erre, erre, erre! – csipogták kórusban.

A kis csapat meg sem állt a kert végében végighúzódó fás, bokros területig. Itt lakott Csipke a vörösbegy, és itt épített fészket a fiókáinak. Már mindegyik elég nagy volt, hogy repülni tanuljon, és öt fiókával nem is volt semmi baj. De a legkisebb tojásból kikelt Rubi, aki eddig is a fészek belsejébe húzódott, most sem mutatott túl nagy hajlandóságot, hogy két lépésnél közelebb menjen a fészek pereméhez.

Hiába repkedtek a testvérei körülötte és csalogatták, a szülei is ígértek neki sok finom falatot, a kis Rubi nem mozdult egy tapodtat sem.

Újfent Pipiske érkezett segíteni, de mire felkapaszkodott a fióka mellé a fészekbe, már szakállának minden szála reszketett.

Hiába, ez a magasság nem kedvezett a tériszonyának. Amint a kis madárra nézett, már tudta is, mi a fióka problémája.

Rubi nem a repüléstől félt, hanem a magasságtól. Csőre vacogott, és a világ minden hernyófalatáért sem nézett volna le a magasból. Pipiske mellé kuporodott, és most először életében, fogalma sem volt, hogy mit mondjon.

Hogy beszélhetne a repülés szépségéről, a csodás lebegésről, amikor őt, magát is kiveri a víz, ha Rézorr a magasba emelkedik vele. Csakhogy egy koboldnak nem muszáj repülnie. Nyugodtan járhat a földön. De mi történik majd ezzel a kismadárral, ha félelme miatt nem lesz képes a magasba emelkedni?

A fióka lassan közelebb húzódott az öreg koboldhoz. Fejét Pipiske kobakjához dugta.

Az öreg kobold, nagy elhatározásra jutott.

-Nem hiszem, hogy sok okosat tudnék neked tanácsolni, kislány – suttogta bele a vörös torkú kismadár tollaiba.

-Tudod, én sem érzem túl jól magam a magasban. Majd kiugrik a szívem, és összeszorul a gyomrom – finoman megsimogatta a fióka hófehér hasát.

-Lenne egy javaslatom! – a kobold mély levegőt vett és elszántan Rubi szemébe nézett.

-Nem szeretek repülni, de a te kedvedért kivételt teszek, ha hajlandó vagy vinni a hátadon… - Pipiske, már a repülés gondolatára is elzöldült. Gyomra bukfencet vetett, de igyekezett biztatón mosolyogni Rubira.

-Mit szólnál, ha megpróbálnánk közösen megvívni ezt a csatát?

Pipiske óvatosan felkapaszkodott a fióka barna tollú hátára.

-Lássuk csak! Először is csak arra koncentráljunk, hogy mi van az orrunk, akarom mondani a csőrünk előtt.

Rubi halkan csippantott egyet.

-A második fontos dolog, hogy tárd ki a szárnyad, mielőtt elrugaszkodsz, és ha lehet egyenlőre csak előre nézz, és eszedbe se jusson lefelé pillantani.

Rubi remegő lábakkal a fészek pereméig lépegetett, majd megállt, és csak nézte a szomszédos fák koronáját, hallgatta a levelek suhogását. Percekig csak állt és figyelt, igyekezett gyomra remegését csillapítani.

Odalent, eközben egész kis szurkoló sereg gyűlt össze. Ott volt Tüskés, a süni, és előbújt talpas a vakond is a föld alól.

A szomszédos ágra telepedett Rézorr, a feketerigó, és elhűlve figyelte Pipiske bátorságát. Chloris a zöldike, a szemben lévő nagy kertből szállt át bekapni pár hernyót és ormányos bogarat, de lelkesen csatlakozott a szurkolótáborhoz.

Cocco, a meggyvágó lány, már reggel óta figyelte a fiókák próbálkozásait, és eltökélte, hogy nem mozdul, amíg minden fióka a levegőbe nem emelkedik.

A fészek alatt pár méterrel, Dendi, a nagy fakopáncs tekergette fölfelé fehér sapkás fejét. Erős karmaival a fa kérgébe kapaszkodott, és nagyon szorított a kis Rubinak.

A fa alatt természetesen Kikirics várakozott, kezében egy darab fakéreggel, erre firkantotta Pipiske varázskönyvéből a „Lebegővarázs” sorait, hogy vész esetén megállíthassa a kis vörösbegyfióka zuhanását.

Boró pedig épp akkor érkezett, mikor Pipiske odafönt Rubi hátára kapaszkodott. Elhűlve figyelte az öreg koboldot, amint átöleli a kis madárka vörös torkát, és a nyakához simult.

-Ennek elment az esze! – Kikirics döbbenten fedezte fel öreg barátját a kis vörösbegy hátán.

Villámgyorsan tennie kellett valamit, és nem volt sok ideje gondolkodni."

Vajon a kis Rubi el mert rugaszkodni a fészek pereméről? Megtanult-e repülni? A tériszonyos Pipiske hogyan vészelte át a történetet?

Hogyan sietett Kikirics és Boróka a tériszonyos "levegőakrobaták" segítségére?

Mindezt megtudhatjátok a tavaszi mesekönyv 10. fejezetéből! :)