A házikenyér nálunk megunhatatlan kedvenc.
Nem sok macera, az egész család imádja, lefoglalja a gyerekeket és az íze, tetszés szerint variálható.
Az alap összetevők:
1 kg liszt
2 csomag élesztő (szárított is lehet)
4 kávéskanál cukor
1 dl olaj
6 dl meleg víz
2 teáskanál só
Innentől a fűszerek variálhatók
A mai kínálat:
3 teáskanál szárított bazsalikom
2 kisebb fej vöröshagyma
3 evőkanál szezámmag
A hagymát apróra vágtam, és az olajban megpirítottam, majd hagytam kicsit kihűlni. Ezt mindenképpen tegyük meg fél órával az élesztő felfuttatása előtt, mert nem túl kellemes, ha a forró hagymás olajjal próbálunk kenyeret dagasztani. Bár akad, akinek azbesztből van a keze... (no ez nem én lennék).
A szezámmagot Boró elkeverte a lisztben, majd kis mélyedést kapart a közepébe. ide került az élesztő a cukor, és kb 1,5 dl meleg víz, majd kissé összekutyultuk, és hagytuk jó buborékosra felfutni.
Közben a kelesztőtál szélén lévő lisztre szórtuk a sót és a bazsalikomot.
Mikor az élesztő hólyagosra futott (kb: 10 perc), segédem beleöntötte a maradék meleg vizet, no meg a sült hagymát az olajjal együtt és máris nekiláthattam a dagasztásnak.
Amikor már kellő képen rugalmas lett a tészta - jó 20 perc munka, a végére folyik rólad a víz, ami ebben a hőségben fel sem tűnik - munkába állítottam még 5-6 percre a segédem. Elvégre nem árt, ha a gyerek is lefárad egy kicsit.
Utána visszapakoltuk a kelesztőtálba, persze alászórtunk egy kevés lisztet, mert a hagymától kissé ragadós a tészta.
Mi egy bő órát hagytuk kelni, a lefedett tálban, amíg már majdnem lelökte a tál tetejét.
Ezután formáztuk, sütőlapra tettük, és a tetejét megvágtuk kétszer.
A sütőlapon, letakarva ismét pihenni hagytuk, kb. 20 percet, majd a sütőbe toltuk.
10 percig 200 fokon sütöttük, majd a hőfokot 180-ra mérsékeltük, és még 45-50 percig visszacsuktuk rá a sütő ajtaját.
Ezután rácson hagyni kéne kihűlni, de nálunk jó, ha nem akar forrón nekiesni az egész család.
Ha sikerül megvárni, amíg teljesen kihűl, szép vékonyan szeletelhető. :)
Naná, hogy még langyosan felvágtuk! :)