Pacatesó óvodába ment, így miről is ír egy meseíró, ha egy most induló újság szuper csapata megkeresi...? :)

"Paca imádta az óvodát…

Legalábbis addig, amíg csak a nővérét kísérték reggelente, délután pedig érte mentek. Mikor Anya beavatta a nagy titokba, hogy szeptembertől ő is óvodás lesz, már másképp látta a dolgokat. Azzal semmi gondja sem volt, hogy oda kell mennie… na de, hogy ott is maradjon, ráadásul Anya nélkül!

Szó sem lehetett róla.

Eleinte, csak rémülten pislogott, majd könyörgő szemekkel nézett Anyára, de mikor ez sem vált be, hatalmas krokodilkönnyekkel áztatta el a zsebkendőket.

Nem, nem és nem! Ő aztán nem megy oviba!

Ellopta Anya kedvenc plüssállatát, Hótigrist az ágyról, bebújt a sarokba, fejére húzta kék kockás takaróját, és nem volt hajlandó szóba állni senkivel. Hiába kérlelte a nővére, csalogatta Anya a kedvenc gyömbéres kekszével, esze ágában sem volt előmászni.

Már majdnem egy fél órája gubbasztott a kockás takaró alatt, mikor Anya megelégelte a bujkálását. Egy bögre citromfű teával, mellé kuporodott és halkan duruzsolni kezdett:

„Citromfüves nyugalom,

Segít majd a bajodon!

Illatával mese száll,

S a varázslat rád talál!”

Hótigris, most ébredj fel!

Varázsoddal bűvölj el!

Félelmem így messze száll,

A bátorság rám talál.”

A takaró alatt Hótigris nagyot nyújtózkodott és ásított egy hatalmasat. Nem volt hozzászokva, hogy napközben ébren legyen. Mostanában csak éjszakánként vigyázott a gyerekszobára, hogy be ne lopóddzanak a rossz álmok a gyerekek köré. Ha mégis akadt olyan balga rossz álom, amelyik az ajtón túlmerészkedett, a fehér bundájú tigris azonnal óriásira nőtt, mancsának egyetlen csapásával a földhöz szögezte a nyavalyást, és jóízűen belakmározta. Aztán egy halk böffentés, némi bocsánatkérő morrantás, utána már telepedett is vissza a gyerekek párnájára.

Most azonban ismét szükség volt rá napközben is. Anya varázsverse felébresztette mély álmából, és azonnal megérezte a szerte szét lebegő félelemmorzsákat.

Nem is beszélve a citromfű tea illatáról, és a két kis karocskáról, ami olyan szorosan markolta a nyakát, hogy szinte megfulladt. Óvatosan nyújtózkodott még párat, csak annyira, hogy Patrik megérezze a mozgolódását, majd halkan dorombolni kezdett.

Paca ámulva figyelte, ahogy a tigris bundáján a fekete, pókháló szerű vékony csíkok kavarogni kezdenek. Hótigris lassan nőni kezdett, majd mikor már nem fért el a kisfiú karjai között a földre hemperedett és a lábához feküdt. Paca ujjacskái a tigris puha bundájába túrtak, halk dorombolása megnyugtatta, selymes bajusza csiklandozta az arcát, ahogy Hótigris végigszaglászta. Égszínkék szemeiből varázslatos erő sugárzott, ami szinte pajzsként vette körül a kisfiút. Mire befejezte a növekedést, már Patriknál is nagyobb volt.

Fejét lehajtotta, homlokát a kisfiúéhoz nyomta, és egészen addig meg sem mozdult, amíg Pacus meg nem nyugodott.

— Nem megyek oviba! — nézett Patrik makacsul Hótigris szemébe.

— Rendben! — tüsszentett beleegyezően a tigris.

— De akkor mit fogunk egész nap csinálni? — morrantott halkan.

— Boróka iskolába megy, Anya és Apa pedig dolgozni. Ki fog velünk játszani, és kitől kapunk ebédet? Ki fog segíteni felhúzni a cipőt, és ki épít várat és a kisautóknak egy nagy garázst a kockákból?

Patrik eltűnődött, majd felcsillant a szeme.

— Elmegyek a Mamához!

— A Mama messze lakik, és akkor ott kell aludnod — figyelmeztette a tigris.

A kisfiú szomorúan hozzábújt, majd halkan a fülébe súgta a nagy titkot.

— Félek az ovitól! Nem akarok egyedül ott lenni!

Hótigris ravaszul hunyorgott, majd suttogva válaszolt.

— Boróka is félt, amikor először óvodába ment. Majd téged is elkísérlek, és megvédelek.

— Boró is félt az ovitól? — kerekedett nagyra a kisfiú szeme.

— Hát persze! — érkezett a válasz susogva. — De nekem az a dolgom, hogy vigyázzak rátok!

— De hát te Anya tigrise vagy! — értetlenkedett Pacus.

— Miért, azt hiszed, a felnőttek sosem félnek? — vigyorgott Hótigris.

— Nekik is kell valaki, aki vigyáz rájuk. Csak ők nem szívesen ismerik be, ha félnek..."

A mesét teljes terjedelmében elolvashatjátok a Szabad Alberti & Irsai Híradó szeptemberi számában. :)