Nos igen... Azén drága nagymamám is szívesen mesélt. :)

Valószínűleg ő volt rám a legnagyobb hatással, mivel a meséi mindig az életről szóltak. Pontosabban az ő életéről. Így ismerkedtem meg a szobalányok, szakácsnők világával, Pufival a pekingi palotakutyával, aki képes volt a mama ruháit az ágy alá rejteni és ráfeküdni, mert nem akart kimaradni az esti grillcsirkézésből - nem véletlen, hogy a palotakutyákra kissé hasonlító tibeti spánielünk (aki majd 17 évet élt) neve is Pufi lett.

Megszerettem a főzést, megismertem az erdélyi ételek világát, hallottam a gyergyói havasokról, és még lánykereskedőkről is. :)

A mesék attól voltak érdekesek, hogy Róza mama személyes élményeit adta tovább, bár abban biztos vagyok, hogy sok helyen a rosszabb részeket elhallgatta. Hiszen a mesék mindig boldog véget érnek...

Egy valamit azonban megtanultam. Arról a legkönnyebb mesélni amit ismersz... bár a legnehezebb is. :)