Ölelő mesék

2018.sze.14.
Írta: Tinne Szólj hozzá!

Egy mentakobold árnyéka

Íme egy újabb kis meserészlet, a fűszerkerti kalandokból!

Jó szórakozást!

 20180907_103812.jpg

"Pacatesó kint ült a kerti székben és napozott. Közben persze rettentően unatkozott, és szenvedett. Egyrészt mert náthás volt, és csak nagy nehezen kapott levegőt, másrészt mert utált a napon ücsörögni és semmit sem csinálni.

Már túl volt a nyafogáson, a dühös morcoláson, némi krokodilkönny potyogtatást is bevetett, de Anya szigora, nem enyhült. Továbbra is ott kellett gubbasztania a napon, tűrnie a meleg sugarak cirógatását, és az egyre szaporodó prüsszentéseket.

- Anyaaaa! Be akajok menni! Nadon meleg van!

Nyafogott Paca egy újabb futamot. Már éppen egy következő könnyes áradatra készült, mikor egy halk nyávogó hangocska hallatszott a háta mögül, a sűrűre nőtt mentatövek takarásából.

A kisfiú felugrott, felkuporodott a kerti székre, és a háttámlához bújva próbált belesni a levélkék közé.

Nem látott mást, csak egy kunkorodó fekete farkincát.

Sasszemmel figyelt, denevérként fülelt, de csak a levelek sustorgását és mozgolódását látta és hallotta…

Azaz várjunk csak!…

Néhány levélke mintha vándorolt volna és a sustorgás is egyre érthetőbbnek tűnt.

- Nyugalom Árnyék! – hallatszott a halk hangocska.

- Mindjárt szerzek pár falat ennivalót!

A levelek takarásából először egy hegyes orrocska bukkant elő, majd megjelent a hozzá tartozó apró kobold arcocska, két ugyancsak hegyes füllel. A kis kobold kalapja és ruhája zöld mentalevelekből állt, haja kunkorin bújt elő a fejfedője alól, és olyan lila volt, mint a borsmenta virága.

Felosont a lépcsőn, és teraszra felhalmozott játékok között megpróbált beszökni a házba.

Paca ámulva figyelte, hogyan oson a mentaillatot árasztó kis koboldfiú a kerékpártól az aszfaltkréták vödréig, majd a szanaszét heverő homokozó játékok takarásában az ajtóig.

Már majdnem bejutott az előszobába, mikor sírósan nyávogva feltűnt a fekete farkinca tulajdonosa.

Az aprócska kis cica félve óvakodott barátja után. Egy pillanatig sem szeretett volna egyedül maradni.

Dorombolva dörgölődzött a koboldhoz, amivel csak azt sikerült elérnie, hogy társa egyensúlyából kibillenve felborult, és fenékre tottyant.

- Hogy az a…! – fújtatott dühösen a kobold.

- Te aztán tényleg rászolgálsz a nevedre, Árnyék! – nevette el magát.

Válaszul az éjfekete kismacska még jobban dorombolt, és dörgölődzve szinte ráfeküdt mentaillatú barátjára.

- Hé! Így agyonnyomsz! – lökdöste arrébb vigyorogva a koboldfi.

- Bár be kell látnom, így is el lehet bújni az emberek elől.

Lassan feltápászkodott és azonnal az arcára fagyott a mosolya, mikor meglátta a gyereket a nyugágyban térdelve.

- Jószagú mentazselé! Már csak ez hiányzott!

- Lassan hátrálni kezdett, hogy kereket oldjon, de természetesen az „árnyéka” már megint útban volt, és elbotlott a kiscica ceruzavékony farkincájában.

- Nahát! Méd egy kobold! – Pacus álmélkodva csüccsent vissza a nyugágyra.

Már rég elfeledkezett szörnyű, sanyargatott helyzetéről, és vidáman a kiscica felé nyújtotta a kezecskéjét.

- Szia, cicus-micus!

Árnyék lassan közelebb óvakodott, majd némi szaglászás után felugrott a nyugágyra, és bedörgölőzte magát Pacatesó ölébe.

- Hálátlan kis vakarék! – morgott a kobold szomorúan.

- Ha már így alakult, a tiéd lehet! – vetette oda foghegyről, bár még mindig megbántottan a kisfiúnak.

- Szereti a tejet, a párizsit, a májkrémet, a sajtot, és még ki tudja mi mindent ez a kis haspók. – intett szomorúan a lilahajú kobold.

- Nekem úgy is mennem kell! – hátat fordított lassan leugrált a terasz lépcsőjén.

- Hát te meg hová mész? – hallatszott egy hang az ajtóból.

Boró állt ott kócosan, pizsamában, és mosolyogva nézett előbb a koboldra, majd Árnyékra.

- Még egy gyerek! – sóhajtott lemondóan a kobold.

- Csak nekem lehet ekkora szerencsém! – morgott tovább látványosan.

- Először egy éhenkórász kismacska, most meg egyszerre két gyerek is!… Hát mi vagyok én, házitündérke? – füstölgött.

- Szerintem kobold vagy! – jelentette ki Boró, majd leguggolt és megvakargatta Árnyék bundáját.

- Bár nem vagy olyan morcos és goromba, mint amilyennek látszani akarsz… - tette hozzá csöndesebben.

- Hé! Vedd tudomásul, hogy a koboldok rendetlenek, torzonborzak, undokok, de legfőképpen utálják a gyerekeket és a macskákat – hegyes fülei szinte izzottak mérgében.

- Rendben! Ha te mondod! – vont vállat Boró, miközben le nem vette tekintetét a mentalevél kabátkás koboldról.

- Különben is, mit tudtok ti a koboldokról, és a tündérekről! – hepciáskodott tovább a kobold.

- Lássuk csak! – Ült le Boró a lépcsőre.

- A kaporágyásban lakik Anegra. Ő tündérke. Szorgos, korán kel, messziről hallatszik a csilingelő kacagása. Ha a komlók elszaporodnak, - intett a kis kerti kerítés felé – akkor Luppi és Szuszóka már megint átaludta a napot, és csak a bújócskán járt az eszük. Ebből is látszik, hogy Luppi kobold, és nagyon szeret lustálkodni. A szíve aranyból van, mivel megmentette Szuszókát a kis sárkányt. Citra pedig itt lakik a citromfű telep szélén. Nyugodt, esténként szívesen ücsörög Anya mellett az asztalon, a konyhában. Nagyokat lehet vele beszélgetni és szereti hallgatni amikor mesét olvasok Pacusnak…

- Még egy tündér! – morgott közbe a lilahajú kobold.

Tekintete kezdett elfelhősödni. Már nem látszott olyan harciasnak, inkább egy magányos kisgyerekre hasonlított.

De ezt nem vallotta volna be semmi pénzért!

- Jobb, ha én most már indulok! Ez a hely kissé túlzsúfolt nekem. – a mentaágyás széléről felkapta apró hátizsákját, és a kapu felé szaporázta a lépteit.

- Vigyázzatok Árnyékra, és kérlek etessétek meg minden nap!

Hátra sem nézett, úgy folytatta.

- Nem árt, ha néha megvakargatjátok… És szeret a mentalevelek között bujkálni!…

Hangja elhalkult, ahogy hozzátette

- Így találkoztunk…

Már majdnem átbújt a kerítés alatt, amikor Árnyékot a nyakába kapta.

A torzonborz kismacska feldöntötte, a hátára feküdt, és dorombolva a nyakába törleszkedett.

- azt akajja, hogy majadj! – szaladt Paca vigyorogva a cica után.

- Szejet téded!

- Szállj le rólam, te fekete szőrzsák! – morgott a kobold.

Levélsapkája a kerítésen kívülre repült, kabátkája összegyűrődött.

Árnyék kelletlenül lekászálódott barátja hátáról.

Pacus ölbe vette a kismacskát, majd felsegítette a koboldot is.

- Kösz! – duzzogott a megmentett.

- Na idefigyelj, te fekete balszerencse – fordult a cicához.

- Én tovább megyek, te itt maradsz. Végre találtam neked családot. Lesz kajád, vakargatnak, simogatnak, dögönyöznek. A gyerekek szeretik a macskákat… A koboldok nem! – az utolsó mondat nem hangzott túl meggyőzően.

- Nem lenne jobb, ha beköltöznél a kertünkbe? – próbálta Boróka maradásra bírni.

- A mentaágyás amúgy is úgy el van vadulva, mint egy dzsungel, és senki sem akar odaköltözni… Ígérem, nem fogunk zavarni!

Látva a kobold tétovázását halkan hozzátette.

- Biztos vagyok benne, hogy Árnyék is nagyon örülne neki.

A kobold toporgott egy darabig, majd egy nagyot fújt, és a hátára kanyarította a zsákját.

- Világ életemben kóboroltam! Nem most fogok letelepedni, és házikóban élni… Ráadásul itt vannak a tündérek… Ki nem állhatom őket. Utálom az embereket, és nem vagyok hajlandó betartani semmilyen szabályt! – kibújt a kerítés alatt és onnan kiabálta vissza.

- Egyébként is, morcos vagyok, kiállhatatlan és napokig nem szólok senkihez!

Gyorsan tovább indult, mielőtt meggondolta volna magát.

- Deje vissza! – Paca a kerítésbe kapaszkodva, könnyes szemmel bámult a fura kis szerzet után majd hatalmasat tüsszentett.

A kobold csak intett egy utolsót, és eltűnt az út széli magas fűben..."

 

Vajon itt vége van a történetnek? Árnyék végleg Boró és Pacus cicája marad, vagy barátja után szökik? Vajon meddig lehet meg egy kóborló kobold az "árnyéka" nélkül?

A mese végére mindenre fény derül! :)

Évkezdés a mesék birodalmában

Mindenhol kint vannak a sulikezdős fotók a büszke szülőktől, hát tőlem sem ússzátok meg a látványt. :)

Én azért megspékelem még egy pár képpel, hiszen Pacatesó most kezdte az óvodát. Így most két kis "elsősöm" van.

Borókát elkísértük az első napjára a suliba, Pacus pedig elfoglalta jól megérdemelt helyét Boróka régi csoportjában.

 

 Közben én sem töltöm tétlenül az időt.

Felkértek, hogy írjak meséket a havonta megjelenő városi újságba, most szeptemberben meg is jelenik az első. Lassan finisbe érek a nyári mesekönyvvel, közben pedig készülnek a fűszeres tündérkert új meséi is. Hamarosan Szuszóka a sárkány mellé érkezik egy új apró kis kedvenc, akit egy mentaillatú kis tündér hoz magával.

Akik követik a facebook oldalt, azok nyilván sejtik, hogy az új kedvenc nem csak hogy apró, de éjfekete bundájával, és ragadós törleszkedésével minden lakót levesz a lábáról.

És mivel reggel indulás előtt kupaktanácsot tartottunk Boróval és Pacussal, már azt is tudni lehet, hogy a mentaillatú tündérlány kis kedvence az Árnyék névre hallgat.

Holnapra olvashatjátok az új mese egy kis részletét a blogon. :)

Citró és Nella A citromfák gondozói

Boró iskolás lett, Pacatesó pedig óvodába indul minden reggel.

Itthon is nagy változások történtek a nyáron, hiszen lassan átalakul az életterünk, hogy a két gyerkőcnek saját kis zuga legyen a szobájukban, és a felnőttek szobája is gyerekjáték mentes legyen végre... legalább is a nap egy részében. :)

Végre én is gőzerővel dolgozhatok, hiszen délelőttönként csend és béke van itthon.

Töredelmesen bevallom, az első nap futkosással telt, mert ingáztam az iskola, óvoda, és az otthonunk "Bermuda-háromszögében", de a keddre már beiktattam egy kis pihenőt.

Egy nagy bögrényi forró tea, és egy hosszú krimi megnézése egyenesen a megkoronázta a reggelem, de utána alig vártam, hogy a gépemhez ülhessek dolgozni.

Most ismét egy kis tündér-kobold párost mutatok be nektek, és remélem, hogy elrabolják a szíveteket pár percre.

Itt egy kis részlet a meséjükből, ha érdekel benneteket a folytatás, hamarosan megjelenik majd. :)

 

Citró és Nella

A citromfák gondozói

 

"Nella a citromtündér, most is hajnalban kelt. Elkészítette a szokásos nagy kancsó limonádét, - nyírfacukorral, és frissen facsart citromlével - majd kamrája felső polcáról levette kekszes dobozát, és egy tányérra pár szem citromos kekszet készített ki.

A napfelkeltét már az ablaknál állva köszöntötte. Mostanában, ahogy ideért a nyári forróság, Nella mindennap árgus szemmel leste a sárguló citromokat a melegház fáin. Citró a kobold, már hetekkel ezelőtt felhajtotta a hatalmas üvegház tetejét, hogy a Nap meleg sugarai sárgára és zamatosra érlelhessék a lédús gyümölcsöket.

A szőke tündérlány mosolyogva figyelte az idősebb, ráncos arcú koboldot, ahogy a citromfák között kanyargó kis ösvényen közeledett.

Zöld kalapja a citromfák vastag leveleiből készült, rövid ősz szakálla morcosabbnak mutatta arcát, mint amilyen valójában volt. Kezében elmaradhatatlan sétapálcáját lóbálta.

Citró mögött, előtt, mellett cikázott Limo a vadászgörény. Nella még sosem látott két ennyire különböző és mégis összeillő barátot.   Citró kobold létére tiszta és rendezett házikóban lakott, és sokat adott a megjelenésére.

Ehhez képest Limo, ha feldühödött, nagyon is bűzös felhőbe burkolta azt, aki ártani próbált szakállas barátjának és a citromfáknak. A kis vadászgörény, a kobolddal szinte szavak nélkül beszélgetett, és olyan összhangban dolgoztak együtt, amelyet Nella csak irigyelni tudott.

Az üvegházban még a leghidegebb télben is enyhe nyári meleg volt, - hála a napelemeknek, amikkel a kobold összegyűjtötte, és a melegházba vezette a nap fényét és melegét. Így a trópusokról származó kis citromfák jól érezték magukat, és bőséges termést hoztak.

Citró és Limo, egész évben a fák között kószáltak, szemmel tartották előbb a virágok megjelenését, majd a gyümölcsök érését.

Csak éjszakára húzódtak vissza a kobold kis házába, ami a melegház nyugati sarkában állt. Ha gond volt, Félix-szel a mókussal üzenték meg a tündérlánynak, hogy melyik kis fának van szüksége a segítségre.

Félix ilyenkor átszaladt Nella kecses aranysárga, zöldtetős kis házikójába, a keleti oldalra, és riasztotta a tündért. Mire a lány a fához repült, nyomában a szélsebesen ugráló mókussal, a koboldnak és Limónak csak a hátát bámulhatta, amint eltűnnek a fák között.

Az évek alatt egész kis erdő nőtt azokból a facsemetékből, amiket Nella Görögországból magával hozott. A csemeték, az ottani citromtündér ajándékai voltak. A szőke tündérlány napokig ültetett a mókusok segítségével.

Az egyik kis mókus, Félix, akkor is mellette maradt, mikor végeztek a nagy munkával. Hűvösebb napokon Nella ágyának végében aludt, de mikor eljött az igazán meleg nyár, és Citró kinyitotta az üvegház tetejét, Félix azonnal felköltözött az egyik nagyra nőtt fa ágai közé.

Most, hogy elérkezett a gyümölcsszüret ideje, Citró és Limo átsétált reggelente Nella házába, egy limonádéra, és némi finom kekszre, mielőtt a mókusokkal munkához láttak.

A kobold felügyelte ugyanis a citromszüretet.

Mikor a tündérlak ajtaján beléptek, morgott pár szót a szakállába, amit akár köszönésnek is lehetett venni, majd állva felhajtotta a kikészített limonádét. Felkapott néhány szem kekszet, a tarisznyájába tette, majd köszönetkép megbillentette a kalapját, és nyomában Limoval, sietve az ajtó felé indult.

-Neked is szép reggelt Citró! – a tündérlány mosolyogva köszönt a távozni készülő kobold után.

A kobold türelmetlenül babrálta sétapálcáját. Nem igazán volt kedve beszélgetni, de sejtette, hogy nem ússza meg ilyen könnyen. Nella ugyanis sosem futamodott meg a nehéz feladatok elől.

-Látom, ma is korán keltetek Limoval! – Nella mosolya egy pillanatra sem lankadt.

A kis vadászgörény, nevét hallva odafutott a lányhoz, felcikázott a vállára, és orrocskáját egy pillanatra Nella füléhez dugta.

Citró, savanyú képpel fordult meg.

-Neked is szép reggelt, és igen, korán keltünk. – hadarta egy szuszra a kobold. Megvakarta ősz üstökét levélkalpagja alatt, és kedvesen, puhabundás barátja felé mordult.

-Ne udvarolj, már annyit Limo! Rengeteg dolgunk maradt még mára is!

Sétapálcáját a földre koppantotta, majd - meg sem várva, hogy a kis vadászgörény utolérje – sietve távozott.

Már második napja folyt a munka a gyümölcsösben.

A tündérlány is szárnyra kapott, és Félix-szel a nyomában kisietett. Odakint eközben összegyűltek a mókusok, hogy Citró irányításával leszedjék a gyümölcsöket. Ágról ágra ugrándoztak, és éles fogacskáikkal elcsípték a citromok szárát. A fák alatt a kobold várta a lepottyanni készülő gyümölcsöket. Övcsatján felfénylett az arany foglalatba szőtt citrit kristály, ahogy útjára engedte a varázslatot.

 

„Friss citrom illatból,

Napfény árad, szellő fúj.

Kitisztítja fejedet,

Erősíti eszedet.”

 

A varázslatnak köszönhetően a gyümölcsök lassan, lágyan értek földet, így Nella a mókusok további segítségével könnyen ládákba gyűjthette azokat.

A kobold, szemébe húzta levélkalapját, búcsút intett Nellának, és Limoval az oldalán már tovább is állt. Meglátása szerint már eddig is túl sokat ücsörgött egy helyben, a szüret kedvéért.

A tündérlány munkája, csak most kezdődött igazán, de ő nem bánta. Kis segítőivel továbbra is gyorsan haladt a munka..."

 

Remélem tetszett a részlet, és kíváncsiak lesztek a folytatásra is. :)

Angus és Lella A levendulamező őrei

 

 Íme egy újabb kis íztelítő a tündérkert lakóiból. :)

"Angus a kis kobold, mint mindig, ezen a napon is későn kelt. Az aranysárga fényű nap már magasan járt az égen, mikor kimászott fenyőkéreg ágyából, és nagyot nyújtózkodott. Szíve szerint még aludt volna pár órát, de a levelibékák mára száraz, napos időt jósoltak, így ideje volt munkához látnia. Megtehette volna, hogy ki sem dugja hegyes fülét odújából, de Lella - bölcs előrelátással – levendulakrémmel töltött tortát ígért neki, ha begyűjti, és elviszi dombon álló házikójába, a lila színben játszó virágokat.

A napos, száraz idő azt jelentette, hogy a levendulabokrok virágai, most a legillatosabbak, így most lehet a legfinomabb olajat kigőzölni belőlük. Lella pedig ennek a csodás illóolaj elkészítésének volt a legnagyobb tudora.

Angus minden évben, amikor eljött a virágzás ideje, felkereste kosaraival a közeli levendulamezőket, és begyűjtötte az értékes kis virágokat.

Most is, mint mindig, derekára kötötte az övét, és fejébe húzta levendulavirág sipkáját. Az ajtó mellől felkapta botját, a fiókból elővette a virágszárak elvágására használatos kis metszőollóját, az övébe dugta, majd elindult, hogy felkeresse Magnóliát. A szarvasbogárhölgy, az utóbbi években nagy segítségére volt a begyűjtésekkor. Magnólia vitte ugyanis a fűzfavesszőből font kosarakat, így Angus gyorsabban, és kevesebb cipekedéssel begyűjthette össze a virágokat.

Nagyon hálás volt a kis szarvasbogár segítségéért, így most is magához vett egy csupor levendulamézet, amit kimondottan neki készíttetett, a réten lakó méhekkel.

Mikor Magnólia odújához ért, a szarvasbogár már kint várta.

-Szép reggelt! – ujjaival hálásan végigsimított a bogárhölgy hátán.

-A levelibékáknak sajnos már megint igazuk volt! Verőfényes forróság van mindenhol, így muszáj dolgoznunk egy kicsit – a kobold igyekezett jó képet vágni.

A szarvasbogár sokat tudón barátjára sandított. Tisztában volt vele, hogy Angus utál ekkora hőségben kint mászkálni a levendularéten. Ami a levenduláknak csodaszép aromaérlelő idő, a sötét hajú koboldnak felért egy rémálommal.

 

Angus, Magnólia szarvaira akasztotta a két nagy kosarat, majd így kettesben elindultak gyűjtőkörútjukra.

Mire a bokrokhoz értek, a nap már magasan járt az égen, és csodás aromadús levendulaillat szállt a rét fölött. Angus elővette övéből a metszőollót és munkához látott. Már másodszorra virágoztak idén a bokrok, de Lellának pont erre volt szüksége, hogy illóolajat készíthessen. Délutánba fordult az idő, mire végeztek. Addigra Angus kis háza előtt tízkosárnyi, virágos levendulaszár díszelgett.

Levette Magnóliáról az utolsó két kosarat, majd egy kis tálkába öntötte neki a levendulamézet, hogy kedvére nyalogathasson belőle, amíg pihen.

A kis kobold számára most következett a munka nehezebb része. Nem igazán fűlt a foga ahhoz, hogy a virágokat leszedegesse a szárakról, de a koboldvarázslatra is szükség volt, és azt a hagyományok szerint csak ilyenkor lehetett elvégezni.

Magasba emelte botját, melynek végén egy pókháló mintájú ezüstgyűrű díszelgett, magába zárva egy lila szodalit kristály szilánkot.

Halkan mormolta a varázsversikét miközben a halványlilán felizzó kristállyal sorra érintette meg a kosarakat.

 

„Nyár, telihold, és jó meleg,

Levendulám érleled.

Ha nincs eső, leszedem,

Megvéd vírusok ellen.”

 

A halványlila derengés a versike közben belepte a kosarakat, majd mire a hegyes fülű kobold a varázslat végére ért, mély orgona színt öltött.

Angus megnyugodva elmosolyodott. Most már lesz ideje a virágok leszedegetésére, hiszen a varázslata nem engedi, hogy hervadni kezdjenek, Így Lella is időben, és aromájuk teljében kapja meg az illatos küldeményt.

A kobold gyorsan munkához látott. Túl akart esni az unalmas bogarászáson, hogy mihamarabb elmehessen mulatozni a barátaival.

A közeli erdőben lakó vörösbegy család azonban felfigyelt a szállongó lila varázsködre, és némi sajtcsemege reményében segíteni indultak. Angus meglepődött a váratlan vendégek érkezésén, de egy pillanatig sem tétovázott, hogy elfogadja a segítséget. Egy tányérkára sajtot, és tört napraforgó belet készített ki alkalmi segítőinek, és kedvtelve figyelte, ahogy a kis vörösbegyek szorgosan lecsipkedik a levendulavirágokat a szárról.

Néhány óra múlva, már hat nagy kosár lila szirom várt elszállításra.

A vörösbegyek lakomához láthattak, és Angus elindult, hogy Magnólia segítségével elvigye az illatos rakományt, Lellához a levendulatündérhez..."

 

A mese folytatása hamarosan elérhető lesz! :)

Amanda és Oleo: a mandarinliget újítói

Egy ideje nem írtam a blogon, de ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozom. :)

Csak most a meseíró pihen (sajnos), és Anya igyekszik készülődni Boró 7. szülinapjára. :)

Holnap bekövetkezik a nagy nap, utána egy kicsit kikapcsolunk a suli-ovi készülődésből is. Pár nap családi együttlét, és újra irány a készülődés és a munka.

Addig is, hogy ne maradjatok mese nélkül, bemutatok pár tündért és koboldot, akik serényen tevékenykednek még nyáron is, hogy illóolajokkal lássanak el minket.

Íme egy kis ízelítő az egyik kedvencemből:

Amanda és Oleo: a mandarinliget újítói

"Amanda a vörös, rövid hajú, tűzrőlpattant tündérlány és Oleo a torzonborz koboldfiú, már az első pillanatban megkedvelték egymást. Ők voltak az ellenpélda arra, hogy egy kobold és egy tündér, sosem lesz barátságban egymással.

Hamar rájöttek, hogy nagyszerűen tudnak együtt dolgozni, és igyekeztek mindent együtt csinálni, legyen szó az üvegház építéséről, vagy a mandarinvirágok melengetéséről.

Amanda szeretett fára mászni, nem bánta, ha koszos lesz kezeslábasa, vagy elszakad narancsszín, fodros blúza. Fáradtan és koszosan is, az egész üvegházban csengett a kacagása.

Oleo alapjában véve a koboldok mintapéldánya volt. Vörös, torzonborz, vállig érő haja állandóan szanaszét repkedett a feje körül. Zöld kabátkájához narancsszín cipőt és sipkát hordott. Sapkája végén, csepp alakú arany foglalatban, szépen csiszolt karneol kő világított narancssárgán.

Agyafúrtságát nem csak a csintalanságokban használta, de zseniális újításokat vezetett be a mandarinligetben. Tükröket épített az üvegház tetejére, hogy télen is elegendő napfény jusson a mandarinokhoz, és átalakította Amanda régi présgépét, hogy a szentjánosbogarak fényével tudják működtetni. Így sokkal egyszerűbbé vált a mandarinolaj kipréselése.

Az idei szüret előtt is fúrt, faragott.

Mire a szüret napja elérkezett, Amanda és Fahéj a sünfiú hathatós közreműködésével egy keskeny, tüskés futószalag kígyózott végig a ligeten.

A nagy napon már csak az utolsó simítások voltak hátra.

-Amanda kérlek, ideadnád a csavarhúzót? - bukkant ki Oleo kócos üstöke a futószalag alól – Kicsit jobban meg kell húznom ezt a csavart.

-Máris adom! - a tündérlány sietve felkapta a csavarhúzót, és barátjához röppent.

Oleo még húzott párat az utolsó csavaron, majd egy hangosat füttyentett.

Alig halkult el a ligetben visszahangzó füttyszó, Fahéj a süni, orrával megbökte a futószalag felső végénél az indító gombot, és a szállítószalag halkan surrogva meglódult.

-Ez az, sikerült! - a kobold örömében felkapta és megpörgette Amandát.

-Próbáljuk ki a tüskéket is! - kérte a tündérlány.

Gyorsan felröppent, és leszakított egy érett mandarint a legközelebbi fáról.

Finoman a futószalag tüskéire ejtette, majd mosolyogva figyelte, ahogy az apró tüskék fel-le mozogva tovább gurítják, és megszurkálják a narancsszín gyümölcs héját.

-Ez csodálatos! Nézd, Oleo, működik! - a tündérlány örömében bukfencet vetett a levegőben.

A vörös hajú kobold vidoran figyelte, a tovagördülő mandarint, majd hirtelen észbe kapott. Gyorsan a futószalag végéhez tolt egy kis háncsból készült kocsit. Mire a megszurkált mandarin odaért és lepottyant, a föld helyett már a biztonságos kocsiba érkezett.

Innentől kezdve a szüret felgyorsult. Amanda és Oleo a mandarinokat a fákról egyenesen a kerten végig kígyózó tüskékre szedték, Fahéj süni pedig eközben lelkesen tologatta a kis kocsikat a futószalag vége, és a házikó között.

Néhány óra alatt végeztek az illatos gyümölcsök leszedésével.

A tündérlány és a koboldfiú fáradtan, de boldogan sétált a házikóhoz.

-Sokkal hamarabb végeztünk, mint tavaly. - Oleo mosolyogva nézte a kocsikba kupacolt, megszurkált mandarinokat.

-Bizony, és az idén végre egy kis pihenésre is lesz időnk – Amanda egy fenyőkéreg tálcán, fűszeres, sárgarépás-mandarinlekvárral megkent pirítóst hozott ki a kamrából, és a kerti kis asztalkára tette.

Látva, hogy a kobold milyen pillantásokkal méregeti a finomságot, nevetve rászólt.

-Előbb a varázslat, aztán jöhet a lakmározás!

Oleo fancsali képpel munkához látott.

 

„Narancsszínű álomkép,

Megnevettet, és megvéd.

Szorongást old, egy, két, hár',

S a rémálom messze száll!”

 

Amanda kedvtelve figyelte, ahogy a kobold sipkája végén felizzik a karneolkő, és narancsarany izzásával körbelengi a kocsikban felhalmozott mandarinokat.

Mire feleszmélt, Oleo már a pirítósokat tömte a szájába..."

A kis mesekönyv már elkészült, nemsokára képekben is megelevenednek a koboldok és tündérkék. Igyekszünk az év vége előtt tető alá hozni a nyomtatott könyvecskét, de e-book formában talán már hamarabb is olvashatjátok. :)

Sütőben sült töltött paprika

 20180804_161001.jpg

Ma ismét elérkezett a gyerekmunka ideje.

Már csak azért is, mert lusta voltam egyedül szórakozni a töltött paprikával,amíg a srácaim csak játszanak.

Így elővettem kedvenc "cserepemet", beáztattam egy jó órára, közben ráállítottam a lányom a munka többi részére.

 20180804_120328.jpg

Igaz, hogy a paprikákat "kibeleztem", de a megmosásuk és megtöltésük már Borókára várt.

 20180804_095058.jpg

Természetesen előtte összegyúrtuk a tölteléket, had legyen maszatos a gyerek egy kicsit, aztán indulhatott a muri, a töltelék betuszkolása a paprikákba.

20180804_094924.jpg

Persze közben nem árt a motiváció, így a laptopon szólt a Home Free, hogy Boró el ne unja a munkát. :)

Röpke fél óra alatt az összes paprikába töltelék került, és a gyerek végig riszálta, énekelte az egészet.

Ezután megtölthettem a cserepet, felöntöttem egy adag paradicsomszósszal, majd 2 órára a sütő gondjaira bíztuk.

 20180804_120250.jpg

Csak óvatosan! Semmi előmelegítés!

Csakis akkor kapcsoljunk hőfokot, ha a cserépedény már bekerült a hideg sütőbe. Különben még megreped, és fuccs a finom kajának!

Íme az eredmény!

20180804_160912.jpg 

Már csak egy kevés főtt krumpli kell hozzá, vagy egy szelet házikenyér, és már túrhatják is befelé a srácok.

Nálunk a cserépedényben sült mennyiség 2 napra elegendő, de ennyi paprikából és töltelékből, még a nagy fazékba is került. Töltve is, gombócolva is.

Recept:

2,5 kg paprika, "csutkátlanítva, kibelezve" :)

Töltelék:

1 kg darált hús (sertéscomb)

15 dkg rizs megfőzve

2 tojás

2 közepes fej hagyma, apróra vágva

só, borsikafű, majoranna, bazsalikom

5 gerezd fokhagyma, apróra vágva

Paradicsomszósz:

2 kis doboz sűrített paradicsom

1 liter passzírozott paradicsom

 

Ha a cserépedényt megtöltöttük, mehet a hideg sütőbe, majd 200 fokon sütjük 2 órát. Utána hagyjuk nyitott sütőajtónál kissé kihűlni az edényt, majd elő a házikenyérrel, vagy főtt krumplival. Aki szereti meglocsolhatja kevés (vagy rengeteg) tejföllel.

Jó étvágyat! :)

20180804_161001.jpg

 

A Nagy Felhőbodorító Koboldnap

Itt egy újabb apró részlet a Borókáskerti mesék készülő új könyvéből:

pislogo.jpg

"Boróka rosszkedvű volt.

Utálta, hogy anya reggel két copfot kötött a hajából. Nem ízlett neki reggelire a finom vajas kifli paradicsommal – pedig ez volt a kedvence -, unta a meséket a tévében, nem akart a testvérével sem játszani. Nem volt kedve sem rajzolni, sem festeni…és úgy egyáltalán semmihez sem volt kedve.

Anya hiába hívta, hogy készítsenek pogácsát. Boró csak ült Apa nagy foteljában, bámult kifelé a csodás meleg nyári kertbe, és morcogott. Kicsit olyan volt, mint Pipiske, kamillavirág sapkás, öreg, kobold barátja.

Semmi sem tetszett neki.

Így gubbasztott vagy fél órát a nagy, öblös fotelban, mikor végre meghallotta Pislogó hangos pisszegését.

-Pssssszt! Pssz-sz-sz-sz!

Felkapta a fejét, hogy rendre utasítsa a kéretlen zavargót, de meghökkent, amikor látta, hogy Pislogó - apa távcsöve - szinte ugrál az ablakpárkányon.

-Gyere, ezt nézd meg! – sürgette a kislányt.

-Ma van a Nagy Felhőbodorító Koboldnap, vagyis az N F K!

Boró lassan lekászálódott a fotelból. Na nem, nem a kíváncsiság hajtotta, á dehogy… Csak éppen már az ücsörgést is elunta, és valami új morcogni való után akart nézni.

Óvatosan belebámult Pislogóba, majd rákezdte.

-Mit kéne látnom? Kikirics fekszik a komposztdomb tetején, és lustálkodik, mint rendesen… nincs itt semmi „felhőbodorítás”.

Azzal otthagyta Pislogót, és nyűgösen visszamászott a nagyfotelba.

A távcső fontoskodva pislantott párat, majd úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot.

-Nézd meg közelebbről, ha nekem nem hiszel. A barátod igenis felhőket bodorít! Ő a legjobb felhőbodorító az összes kobold közül. Minden évben megnyeri a bajnokságot.

Boró újfent lemászott a fotelból, az előszobában belebújt kis szandáljába, és elindult meglesni, a híres bajnokot gyakorlás közben..."

 

Vajon, mi az a Nagy Felhőbodorító Koboldnap, és hogyan tudja Kikirics megnyerni?

Részt vehet-e rajta egy embergyerek, vagy csak nézőként juthat el a folyó melletti Nagyrétre?

Amikor egy különleges palacsintatészta találkozik a fűszeres szilvalekvárral

No igen!

A krémleves után még mindenkinél maradt kevés hely egy kis palacsintának, bár az ebéd kezdetén a srácaim azon nyűglődtek, hogy semmi étvágyuk.

20180729_135940_1.jpg

De ezzel a menüvel a hasukba juttattam egy csomó zöldséget, és utána még ők is bevasalhatták rajtam az édességet.

 

 Boró illatos, palacsintatésztája:

 

40 dkg liszt

4 tojás

4,5 dl tej

4,5 dl bubis ásványvíz

1 dl olaj

kevés só

1 kk őrölt fahéj

1 kk őrölt ánizsmag

2 evőkanál szárított citromhéj

 20180729_124747_1.jpg

No és az elmaradhatatlan házi fűszeres szilvalekvár /lásd a korábbi blogbejegyzéseket/

 

A lisztben, kis segédem elkeverte a fűszereket, majd beleütötte a 4 tojást.

Ezután jöhetett felváltva a tej és a bubis víz, amíg anya kevert. 

Egy órát állt a hűtőben, majd kisütöttük.

20180729_131608.jpg

A fahéjtól kissé sötétebbre sül a tészta, a szárított citromhéj miatt kissé rücskösebb lesz a felszíne.

Az íze önmagában is isteni, de egy kis szilvalekvár csak emel a fényén.

Természetesen Pacatesót nem lehetett ezzel levenni a lábáról, Ő továbbra is a mogyorókrémre szavazott tölteléknek. :)

 

 

Kánikulában a gyerek sem éhes: Tárkonyos krémleves zöldségekkel, és fűszeres kenyérkockákkal

20180729_132246.jpg

30 fok odakint, majd 40 a tűzhely mellett, és ha elment az eszed, egész délelőtt ott ácsorogsz.

Ezek után felér egy agylobbal, amikor nem csak a család felnőtt tagjai, de a gyerekek is sztrájkba lépnek a meleg miatt, és közlik, hogy ők ugyan egy cseppet sem éhesek...

Így most bevetettük a kánikulára kitalált vésztervet:

Egyhatalmas fazék sűrű zöldségekkel telepakolt leves, és egy különleges fűszerezésű palacsinta.

 

Az eredmény elsöprőre sikeredett!

20180729_115254.jpg

Tárkonyos krémleves zöldségekkel, és fűszeres kenyérkockákkal:

2 kicsontozott csirkecomb

4 szál sárgarépa

3 nagyobb burgonya

1 nagy marék zöldborsó

1 kis darab zellergumó

1 fej vöröshagyma

1 kisebb csokor friss tárkony v. 1 evőkanál szárított

4 gerezd fokhagyma

4 nagy szelet házi bazsalikomos, sült hagymás kenyér /lásd a blogon/

1 dl olaj

 20180729_131656_1.jpg

A csirkecombot négyfelé vágtam, feltettem főni a nagyobb darabokra vágott zöldségekkel, a hagymával, és 2 gerezd fokhagymával.

Rádobtam a tárkonycsokrot, majd egy óra alatt készre főztem, és ráeresztettem a botmixert.

Amíg a leves főtt, a bazsalikomos, sült hagymás kenyérszeleteket kisebb kockákra vágtam. A maradék 2 fokhagymagerezdet a kés lapjával megnyomtam, és nagyobb darabokra aprítottam, majd egy kisebb jól zárható üvegbe dobáltam, és ráöntöttem az olajat.

20180729_130053_1.jpg 

Egy órát ázott az olajban, miközben néhányszor Boró alaposan összerázta, majd mikor a leves elkészült, az olajat a kenyérkockákra szűrtük és serpenyőben közepes lángon megpirítottuk.

 20180729_132246.jpg

Mindenki degeszre ette magát a zöldséglevessel, de szerencsére maradt hely a különleges palacsintának is. :)

 

Hortyogás és komló vész

Egy újabb apró gyógynövény tündér szundikálta be magát a készülő mesekönyvbe (Fűszerkerti mesék).

Íme egy kis részlet Luppi és Szuszóka induló kalandjából.

20180729_104109.jpg

"-Luppi, nem szólok többet, hogy kelj fel végre, és regulázd meg a komlóidat! – Anya szeme villámokat szórt, és csodák csodája, az indák közül nyűgös morgolódás hallatszott válaszul.

-Mindig csak az a munka! Szegény tündért még aludni sem hagyják! Persze, a kis szőke hajú kaprocskát nem szekálják, még házat is készítenek neki… bezzeg a komlótündér aludjon az indák között, magányosan, hisz neki ott is jó – a zsémbes hang tulajdonosa még mindig a burjánzó komlóindák között bujkált.

-Pedig én már évek óta itt lakom! Nekem mégsem akart senki házat készíteni!

Az indák alól egy apró páncélos szerzet bukkant elő.

Boróka csak akkor jött rá, hogy ő is tündér, amikor fémesen csillogó szárnyacskáin felreppent, és Anya orra előtt leült hintázni az egyik kunkori komlóindára.

Bámulatos egy szerzet volt!

Haja barna, és kunkorodó, akár a komló indái, kabátkája és rövidnadrágja barnás-zöldes pikkelyekből állt, mintha csak páncélt hordana. Sipkája egy érett komlótobozt formázott, nadrágja övén egy zöld, levél alakú tokban, egy aprócska tőr bújt meg.

A csöpp tündér meglehetősen álmos, és sértődött volt, de úgy látszott, ez Anyát cseppet sem hatotta meg.

-Luppi, azonnal láss munkához, vagy estére még függőágyad sem lesz, mert eltűnik az indákkal együtt a komposztdombon! – emelte fel Anya a hangját.

Boró már jól ismerte ezt a hangszínt. Anyukája ezt akkor vetette be, ha a türelme végkép elfogyott, és esze ágában sem volt tovább alkudozni.

A beálló csendben ütemes horkolás hallatszott.

Anya homloka ráncba szaladt, Luppi pedig összébb húzta magát alkalmi hintáján.

-Rendben, máris munkához látok! Egy kettőre rend lesz, és az indák sokkal lassabban fognak nőni ezután… - hadarta Luppi egy szuszra, de Anyát nem lehetett átverni.

-Mond csak, ki van nálad Luppi? Ugye nem költöztettél ide még egy komlótündért?

A magasban megrezzent egy inda, és egy smaragdzöld szempár kandikált ki a résen. A tobozsipkás tündérfiú mint a villám cikázott oda, hogy összébb húzza a leveleket.

Boró elámult a lusta kis tündér gyorsaságán.

Szemmel láthatólag Anyát is meglepte Luppi vihargyors reakciója, mert még a szava is elakadt.

De zavara nem tartott sokáig.

A fürtös hajú tündért félretolva a levelek közé nyúlt, és a következő pillanatban már döbbenten bámulta a karjához törleszkedő, horkantva doromboló apró sárkányt.

-Ő Szuszóka! – nyögött föl szemeit bűnbánóan lehunyva Luppi.

-Tudod, kiirtották a komlót a kis patak partján, és elvesztette a szüleit. Nagyon egyedül volt, és én is szörnyen unatkozom néha, és hát… nem hagyhattam magára, hiszen árva lett szegényke… – a komlótündér hangja elhalkult, és sóhajtva lehunyta a szemét.

-Most akkor mennünk kell, igaz? Mi már csak útban vagyunk, és hát… másik tündéred is lett közben.

Korábbi harciassága már elszállt. Halkan szipogva a kis barnás zölden irizáló, pikkelyes sárkányfióka mellé repült és csendben átölelte.

-Gyere, Szuszóka! Majd csak találunk még komlót valahol!

Megsimogatta a kis sárkány szárnyát, majd lassan a levegőbe emelkedett.

A sárkányfi azonban nem mozdult. Finoman rezegtette szárnyait, közben tovább dorombolt, és halványzöld szemeivel Anyát fürkészte.

Boró kezdett elálmosodni, amit már azért sem értett, mert az előbb még nagyon is éberen tudott figyelni, most pedig mintha maguktól ragadtak volna le a szemei.

Megrázta magát és Anyához szaladt. Hozzábújt és megrángatta anyukája hálóingét.

-Anya! Kérlek! – lehelte halkan. ..."

 

Vajon mi lesz a kis sárkány és a lusta komlótündér sorsa?