Ölelő mesék

2019.máj.07.
Írta: Tinne Szólj hozzá!

Eső, unalom, morcosság és egy kis "Nyuszigomba" :)

img_20190505_125647.jpg

Na igen... Az eső nem igazán kedvez a gyerekeknek... főleg, ha egész nap, netán több napig hull az égből az áldás.

A kertünknek biztos az, de Boró és Pacus teljesen megkattantak a bezártságtól.

Nyűgösek, rosszkedvűek és kötekedő kis mufurcok lettek, ami nem tagadom az én idegeimet is erős próbának vetette alá.

Épp a vasárnapi munkaadagomat róttam a gép képernyőjére (mármint mesét írtam volna), amikor fiam sírósan bevonult, és az után érdeklődött, hogy "ugye van olyan, hogy nyuszigomba?"

A lányom persze fennhangon tiltakozott, nekem pedig az összes vezérhangyám a fejembe tódult egy szempillantás alatt. 

A két gyerek várakozóan nézett...

A kicsi reménykedett a nem létezőben, a nagy az igazát akarta...

Volt pár másodpercem töprengeni, mielőtt kitör köztük a következő balhé (3...2...1), így gyorsan a füzetem aljára rajzoltam egy hevenyészett gombát (előre bocsájtom, nem vagyok rajz zseni...), majd nekifogtam varázsolni.

A szobára 10 percre csend telepedett, a háborút bizonytalan időre elnapolták.

Végül némi firkálás után megszületett "Nyuszigomba", aki hol máshol ücsöröghetett, mint a fűben. :)

img_20190505_125548.jpg

A gyerekeim elszívták a békepipát, majd Pacatesó ünnepélyes keretek közt "felaplikálta" a hűtőre, mint egy győzelmi hadizsákmányt, hogy lám, ő megmondta, hogy igenis létezik...

img_20190505_125745.jpg

Csak attól félek vérszemet kapnak a nővérével, és még mesét is követelnek hozzá... :)

Pizza egy kis csavarral :)

 img_20190428_093749.jpg

Az utóbbi időben hanyagoltuk az itthoni pizzasütést, mert mindenki másképp szereti. Pacatesó csak sajttal, Boró gomba nélkül, rengeteg olajbogyóval, mi pedig néha szívesen ennénk tejfölös alappal, vagy kicsit csípősebben.

Ráadásul a szeleteléskor mindig sikerül felszabdalnom a sütőpapírt is.

Így a melegszendvics lett a befutó. De korán reggel, félálomban (a reggeli hosszú kávém nélkül pedig kómában), hétvégén, ráadásul kenyér sem volt igazán itthon... :(

Jöhetett egy kis csavar, mert a koboldjaim éhen akartak halni és egyáltalán nem értékelték a sirámaimat. :)

Így pizza készült, de a derelyevágóval előre felszeleteltük a tésztát a tepsiben, így praktikusan külön megpakolható, könnyen szétválasztható, és mókásan cakkos szélű lett a végeredmény.

img_20190428_085924.jpg

Ráadásul a sütőpapírt sem tettem tönkre, és a következő pizzára akár nyolcféle alap és feltét kombinációt is készíthetünk! :)

A felnőttek ehetik nyugodtan a csípős, vagy tejfölös változatot, akár dugig megpakolva gombával, míg a srácok elkészíthetik a saját változatukat házi paradicsomszósszal, ahogy csak szeretnék (Pacusnak sajt hátán sajttal :) ) 

Eddig sok mindent próbáltunk:

  -Külön kis pizza korongokat - túl sokat kellett nyújtogatni...

  -Melegszendvicset - a srácoknak pizzára fájt a foguk...

  -Külön pakolni mindent a tésztára - a töltelékek összefolyhattak, és nagyon gombás lett minden szelet íze, csípőst pont emiatt nem is tehettünk rá...

Ezúttal is bizonyítást nyert ama tétel, hogy a szükség, a lustaság és kreativitás hármasa együtt csodákra képes,,, :) :)

 

 

Egy kis "kerti agykontroll". Gyerekek is elkezdhetik! :)

img_20190425_084432.jpg

Nálam nagy szerelem a padlizsánkrém.

Édesanyám a megmondhatója, hogy a konyhámban évente több 10 kilónyi padlizsán kerül a sütőbe, hogy aztán finom házikenyéren végezze krémként.

Volt olyan év, hogy 40 kilót is lesütöttem!

De még akkor is igencsak nagy erőfeszítésembe került, hogy két nagyobb dobozzal lefagyasszak belőle, hogy Karácsonyra és Szilveszterre is maradjon. :)

Néhányszor már próbáltam magról nevelni a növénykéket, de idáig semmilyen eredményt nem tudtam felmutatni.

A piacról beszerzett palántákkal sem jártunk sikerrel. A növények ugyan szépen fejlődtek, de nem igazán akartak termést hozni.

A tavalyi évben azonban megtört a jég! Pár palánta szépen növekedett és saját padlizsánunkat kenhettük a kenyérre.

Az idén merészet álmodott a család két agykontrollosa!

Boróval összefogtunk, apró magokat ültettünk és a gyerekszobában az ablakpárkányra állítottuk.

Minden nap kicsit meglocsoltuk, beszéltünk hozzájuk, néha még ébresztő dalt is énekeltünk. Még Pacatesó is beszállt a "játékba". Minden reggel elmondta nekik, hogy mennyire szereti őket, és sürgette a kis magokat, hogy bújjanak elő. :)

Nos örömmel jelentem, néhány hét alatt megtört a jég! 8 kis magocska már elő is bújt, így az idén saját nevelésű palántákat is ültethetünk. :)

Persze azért még beszerzünk párat, a piacon is, és folytatjuk a "szeretgetést" egészen addig, amíg le nem szüreteljük a saját kis "krémalapunkat" .

A spenótágyásunkkal is hasonlóan jártunk. Hosszú évek óta próbáltuk magunk nevelni, de esélytelenek voltunk. Az idén szinte mindenhol előbújt, és szépen növekszik.

Így most a gyerekek a gyomlálás mellett nekiálltak lelkesítő beszédet tartani a kertben, minden egyes ágyás mellett. :)

A magocskák kibújtak, a borsónk gyönyörű, a hagymát nemsokára felszedhetjük és még a makacs kis sárgarépa hercegnők is előbújtak végre. 

img_20190425_084439.jpg

Nyuszkalóz kincses csomagjai

img_20190422_114316.jpg

Ebéd előtt Boró és Pacatesó, Nyuszkalóz tojáskincseinek nyomába eredtek.
A feladat már a kezdetekkor nehézségekbe ütközött, mivel a legnehezebb helyre rejtettem a kincses térképet... szemmagasságba...
A kincses csomagot a mesebeli 7-es szám rejtette, de addig is 6 feladatot kellett a két kis koboldomnak megoldani, hogy a Nyuszkalóz csokoládés csomagjainak a nyomára bukkanjanak.
A feladatokat elrejtettük a kertben, a térképet pedig az orruk elé... mégis az utóbbi megtalálása jelentette srácaimnak a legnagyobb kihívást...
A kincskereső körút receptje, néhány képpel fűszerezve. 

3. Az utolsó kereszt alá rejtsd el a meglepetést és lehetőleg takard el valamivel - esélytelen vagy elrejteni, mivel a srácaid csokiszimata mindent lekőröz.

4. Indítsd útnak a vadászatot!

 

Mérges Gyöngy és Szelíd Medve

 img_20190408_172020.jpg

Egy szép április eleji napon, Boróka ismerős levélkékre bukkant a zöldségeskert egyik félárnyékos sarkában. Pár percig figyelmesen szemrevételezte a hosszú, zöld levélkéket, majd beszaladt a Nagy Házba, és elgondolkodva megállt Anya előtt.

-Virágokat ültettél a zöldségeskertbe? – nézett összeráncolt homlokkal anyukájára.

-Eddig csak hagymákat, zöldborsót, petrezselymet és sárgarépát bújtattunk a föld alá – pislantott föl Anya a ruháskosár mellől.

-Milyen virágra gondolsz kicsim?

-Gyöngyvirágok nőttek a hagymaágyás mellett – válaszolt a kislány, majd lehuppant a kosár mellé a nagyágyra és a virágok védelmére kelt.

-Biztos már kicsi volt nekik a hely az orgona bokrok alatt, és átköltöztek.

Anya az összehajtogatott ruhakupac tetejére tette Pacatesó apró kis ingét, majd leült, hátát az ágy támlájának döntötte és mérlegelte a lehetőséget.

-Maguktól nem mehettek, és nem hinném, hogy Apa a zöldségek közé ültette őket. Más pedig nem járt a kertünkben.

Boró ugyan ezzel a kijelentéssel szívesen vitába szállt volna, hiszen két kobold is kószált a kertben. Ráadásul Kikirics minden kis palántát és magot jól ismert, hiszen nem egyet ő ültetett el nagy gonddal.

De erről nem szólhatott, hisz megígérte, hogy titokban tartja barátai ténykedését.

-Tudod mit? – pattant föl Anya a puha párnáról – Nézzük meg őket!

Kifelé menet halkan beosontak Pacatesó szobájába és betakargatták a mélyen alvó kisfiút, majd cipőt húztak, és egy meleg pulcsi védelmében a kertbe siettek.

Boró szinte vágtatott a zöldségeskertbe, hogy minél hamarabb bemutathassa Anyának a frissen született apró levélkéket. Leguggolt a piciny ágyás mellett, és türelmetlenül várta, hogy Anya utolérje.

-Itt vannak, látod? – mutatott a kislány az élénkzöld levélkékre, amelyek szép karcsú szárral kapcsolódtak a növényke szárához.

Anya figyelmesen megszemlélte a jövevényeket, majd hamiskásan Borókára mosolygott.

-Attól tartok, nagyot tévedtél kicsim!

-De hát ezek gyöngyvirág levélkék! Vagy nem? – bizonytalanodott el a kislány.

-Nem bizony! Ezekből a levélkékből csodásan finom salátát, vagy tésztára való szószt készítünk majd. Medvehagymának hívják, és nagyon sok mindenben különbözik a Gyöngyvirágtól.

Boró újra alaposan megnézte a hosszúkás levélkéket, de nem látott semmi különbséget. Végigsimított a zöld levélnyéltől, egészen a hosszúkás levél csúcsáig, majd elgondolkodva Anyára nézett.

-A gyöngyvirág levelének nincsen szára.

-Így van! – helyeselt Anya, majd hamiskásan elmosolyodott.

-Mutatok még valamit, amivel egykettőre meg tudod őket különböztetni egymástól. Csukd be a szemed egy pillanatra! – kérte.

Boróka lehunyta zöldesbarna szemeit, és erősen összeszorította.

-Emlékszel a Gyöngyvirágok illatára? – kérdezte Anya halkan.

A kislány sebesen bólogatott.

-Édes és nagyon finom illatos. Pont mint a szappan a fürdőszobában.

Anya elmosolyodott, majd letépett egy Medvehagyma levelet, és összemorzsolta kicsit a tenyerében.

-Rendben. akkor most szagold meg ezt is – tenyerét Boró orra alá tartotta és csendben várt.

Boró szimatolt, csöppet elfintorodott, majd hangosan felkacagott.

-Fokhagyma!

-Pontosan! – kacagott Anya is felszabadultan.

-Ha a levélnek fokhagyma illata van, biztosan megeheted, akárcsak a sóska, vagy a menta leveleket.

-Akkor ezt is szabad megrágcsálnom? – csillant föl a kislány szeme.

-Hát persze. De kérlek két dologra mindig figyelj oda – Anya az ujjain számolta a szabályokat.

-Egy: csak a mogyoró bokrok alól szabad szedni leveleket. Kettő: minden kis Medvehagyma két levélkét hoz, és csak az egyiket szabad leszedni.

Boróka elámulva pislogott.

-Csak az egyiket levélkét? – csüccsent le végül elszontyolodva a földre.

-Csak akkor fognak a Medvehagymák virágot hozni, és magot nevelni, ha legalább a z egyik levelet meghagyjuk rajtuk. Így minden évben, egyre több és több kis hagymácska fog tavasszal zöldellni a mogyoróbokraink alatt, és mire Pacatesó is olyan nagy lesz, mint Te, addigra egészen ellepik a kertnek ezt a csücskét.

A kislány letépett egy szép zöld medvehagyma levelet, és kicsit fintorogva elrágcsálta.

-Furi az íze! – fintora mögött megcsillant egy apró mosoly, amitől még koboldosabb lett az arcocskája.

- Anya, kérhetek hozzá egy kis vajas kenyeret, és sonkát?

-Persze, kicsim! Szedjél még pár levelet, és hozd be a konyhába. Készítünk pár szendvicset reggelire. Szerintem Apa is szívesen megkóstolja majd.

Anya fölpattant az ágyás mellől, majd besietett, hogy előkészítse a reggeli többi hozzávalóját. Mire Boró beviharzott a kis csokornyi levéllel, felszeletelte a sonkát és megvajazta a kenyereket.

-Kérlek alaposan mosd meg őket! Ne legyen poros, vagy koszos, mert megesszük mindet.

Boró odahúzta kis fellépőjét a mosogatóhoz, majd minden levelet óvatosan a vízsugár alá tartott, és megmosott. A nedves leveleket papírtörlőre tette, és finoman leitatta róluk a vizet.

Anya mosolyogva nézte a munkálkodást, majd apróra vágott minden levélkét, és a kenyerekre szórta. Elbújtatta őket egy-egy szelet sonka alá, majd elindult, a hálószoba felé egy bögre forró kávéval, hogy Apát is felébressze.

-Pssz! Pssssszt! – hallatszott a résnyire nyitott konyhaablak felől.

Kikirics lesett befelé, kócos haja össze vissza meredezett. Pitypangsapkáját most otthon hagyta a komposztdomb alatti házikójában. Sietve kelt föl, mert meghallotta újdonsült barátja hangját, és most tudni akarta mi zajlik a nagy házban.

Boróka gyorsan beengedte, majd mikor meghallott, hogy Anya és Apa közeledik, a fűszernövényekkel beültetett cserepek mögé rejtette az ablak belső párkányán.

-Szép reggelt, nagylány! - lépett be Apa álmosan a konyhába.

Haja legalább olyan kócos colt, mint Kikiricsé, papucsát pedig ma reggel fordítva sikerült felhúzni.

Boró kuncogva elvigyorodott.

-Megint összevesztek éjjel a papucsikrek! – nézett vidoran apa résnyire szűkült szemébe.

Apa lenézett a lábára, majd egy fáradt mosollyal nagyot húzott a kezében szorongatott bögréből.

-Legközelebb az ágy két különböző sarkába teszem őket büntetésből.

Fejét magasra emelte, majd látványosan körbeszimatolt a konyhában, mint egy vadászkutya.

-Mi finomat reggelizünk?

-Férfiak! Csak a hasuk érdekli őket! – morgott mókásan Anya, mert épp elcsípte az utolsó mondatot, amikor megjelent az ajtóban.

Vajas kenyér, sonka, medvehagyma. – sorolta az ujjain számolva Boróka.

-Anya, felvágnád nekem kockára a kenyerem? Tudod, olyan katonákra, mint régen…lehet? – nézett Boró könyörgő szemekkel.

Laposat sandított a fűszeres cserepek felé, mert pontosan tudta, hogy kobold barátja sem reggelizett még, hiszen nem szokott ilyen korán kelni.

A teásbögre tányérjába tett pár katonát a szendvicséből, majd óvatosan a fűszernövények mögé dugta.

Kikirics hálásan pislogott a majoranna mögül, majd a tányérka szélére telepedett, és éhesen falni kezdett.

Reggeli után Boró, a koboldot óvatosan a zsebébe csempészte, majd szaladt vele vissza a medvehagymákhoz.

Kikirics szemügyre vette az új jövevényeket, majd felmászott a komposztdombra, végigfeküdt a tetején.

-Még több medvét kell ültetni ide… - álmodozott lehunyt szemmel.

-Finom a salátában, a vajas kenyéren, és tésztához is szósznak.

Boró mosolyogva nézte barátját, majd fogta kis vödrét és elindult homokozni, amíg a kobold kialussza a reggeli fáradtságát.

fejezet7_2.jpg

Romi és Milló a kamillarét lelkei

Egy újabb meserészlet, ezúttal a kamillarét közepéből. :)

Hamarosan e-bookban megrendelhető és olvasható az illóolajokkal foglalatoskodó 4-4 tündér és kobold története. :)

 

"Romi és Milló már több száz éve dolgoztak együtt.

Minden kis tündérgyerek olyan nagymamáról álmodott, mint Romi. Fehérősz haját kontyba tekerve viselte, apró csíptetős szemüvege pedig állandóan az orrán trónolt, mivel nélküle már elég nehezen látott messzire.

A halk szavú, kedves, idős tündér körül állandóan édes, sütemény illat terjengett, hiszen konyhájában mindig valami finom piskóta, kuglóf, vagy muffin sült.

Milló sem volt már mai kobold. Megért vagy 500 évet, egy ideje nem is számolta hányadik születésnapját lépte túl. Igazi mogorva, magának való öreg kobold volt. A kamillarét virágzása idején, - ahogy most is – hátán vesszőkosárral, kezében szedőfésűvel járta a rétet.

Ősz haja és hosszú hófehér szakálla úgy körbeölelte a fejét, hogy nem igazán lehetett megmondani, hol ér véget Milló haja, és hol kezdődik a szakálla.

Most is éppen hűséges barátjával, Mustival, a menyéttel járta a rétet, figyelte a nyíló virágokat, hogy lehet-e már szüretelni a római kamillát.

Romi már napok óta zargatta őket, hogy ideje lenne a gyűjtésnek.

-Ezek a tündérek mindig mindent jobban akarnak tudni!

Morgott Milló mérgesen a szakállába. Musti a menyét halkan visszaválaszolt valamit, mire Milló még jobban nekidurálta magát.

-Még is mit képzel magáról? Az ő dolga, az illóolaj elkészítése. Azt, hogy mikor a legfinomabb a kamilla illata, és hogy mikor kell leszedni a virágokat, nálam jobban senki sem tudja! - fújtatott dühösen a kobold – Majd 500 éve én vagyok az egyetlen, aki a gyűjtést végzi, és eddig sem szorultam egy tündér tanácsaira!

A kis menyét orrával finoman megbökdöste Milló nadrágszárát, majd mikor az öreg megállt és kérdőn ránézett, selymes pofácskáját a kobold arcához dugta.

-Ne csitíts, Musti, úgy sem érsz el vele semmit.

Próbált tovább dühöngeni Milló, de ahogy a menyét vidám szemeibe nézett, pillanatról pillanatra párolgott el a mérge.

-Na jól van! Nézzük meg azokat a virágokat! De ha még nem nyíltak ki, akkor egy hétig ide sem dugom az orrom.

Musti vidoran somolygott bajszocskája alatt, és igyekezett lépést tartani az öreg kobolddal.

A rét közelébe érve Milló mélyet szippantott a virágok illatából, amit a kósza szellő szállított egyenesen az orra elé. Hümmögött egy keveset, majd kezébe kapta szedőfésűjét, végigsimított a fésű nyelébe szőtt fényes borostyán gyöngyön, és halkan belesuttogta a lengedező virágillatba varázsversét.

 

„Fogad, ha fáj, nyugtatja,

Viszkető bőröd simítja.

Sebet gyógyít, álmot hoz,

Szorongásra hatásos.”

 

Az illatfelhők hátán a vers varázsa végiglengedezett a kamillarét felett, és rátelepedett a selyemfinom szirmú virágokra. Milló és Musti, habozás nélkül munkához látott. A kobold fésűjével gyengéden leszedte a virágokat, a kis menyét pedig fáradhatatlanul hordta a római kamillával teli kosarakat a rét és Romi tündér háza között.

Így a sérülékeny, kis virágok a legkíméletesebb, és legrövidebb úton célba értek.

Romi már alig várta, a napsütötte illatú kamillavirágokat.

Lombikjai már napok óta tisztán csillogtak munkaasztalán. Gyömbér a kis mezei egér naponta ellenőrizte a rendet, majd szaladt, hogy a réten figyelje a virágok nyílását. Így fordulhatott elő, hogy a tündér, már napokkal előbb tudott a virágok nyílásának közeledtéről. A kisegér kint aludt a virágok között, élénken mozgó, szimatoló orrocskájával minden kósza illatpamacsot megvizsgált, és ha változást észlelt, azonnal szaladt Romihoz.

Mire Musti a menyét az első kosarakkal megérkezett, a tündér és Gyömbér már a tükrök nagy részét beigazította a lombikok alatt. Romi, ugyanis a lombikok melegítéséhez a nap fényét és melegét használta. Nem gyújtottak tüzet, hanem kis tükrök segítségével a lombikokhoz irányították a tetőablakon beáramló napsugarak fényét és melegét.

-Gyömbér kérlek, húzd el a reteszt a tetőablakon! - kérte a tündér, a kisegeret.

Igaz, hogy Romi, mint minden tündér, tudott repülni, de kissé szédült a magasban, így inkább barátját kérte meg, a házikó aprócska tornyában lévő ablak kinyitására.

A sárgásbarna bundás kisegér, szaporán kapkodta lábait. Halk cincogással szaladt fel a magasba vivő lépcső korlátján, és hátsó lábaival ügyesen eltolta az aprócska reteszt.

Munkálkodása nyomán a tetőablak feltárult, és a nap sugarai a magasból azonnal a tükrök irányába száguldottak. Pillanatok alatt ugráltak egyik tükörről a másikra, hogy a lombikokhoz érve, segítsenek a tündérnek az illóolaj lepárlásában.

Alig kezdett forrni a víz a kamillavirágok szirmai alatt, Romi végigsimított a nyakában lógó, aranyszín pókhálóba font borostyánmedálján és hozzáfogott a varázsláshoz..."

:)

 

Minipizza, színesen, személyre szabva

Mostanában Pacatesó is szívesen eszi a házi pizzát, de nem kér rá hagymát, kolbászt, paprikát, tejfölt, halat, gombát... és még sorolhatnám. :)

Marad a Bolognai húsos szósz, és a sajt... sok sajt!

A harmadik ugyanolyan pizza után eluntuk. De azt sem akartuk, hogy Pacus kimaradjon az élvezetből.

img_20180916_084849.jpg

Így a vasárnap reggel 12 minipizzát sütöttünk.

A tészta alapreceptje rém egyszerű:

50 dkg liszt

kb 3 dl melegvíz

1 tasak élesztő

1 kávéskanál cukor

0,5 kávéskanál só

0,5 dl olaj

1 kávéskanál borsikafű

A lisztet tálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük a cukrot, az élesztőt és 0,5 dl meleg vizet.

Elkeverjük, és az élesztőt felfuttatjuk.

Beleöntjük az olajat, a liszt szélére szórjuk a sót és a borsikafüvet, hozzáöntjük a többi meleg vizet, és rugalmas, lágyabb tésztát gyúrunk.

A tálat lefedjük és 20 percig kelni hagyjuk a tésztát.

Ezalatt előkészíthetjük mindazt, amit a gyerekek rászórnak a minipizzákra.

img_20180916_080233.jpg

Mi reggel feltéptük a hűtő és a mélyhűtő ajtaját, és kipakoltuk, ami csak szóba jöhetett.

Reszeltünk sajtot...természetesen rengeteget Pacus kedvéért...is.

Apróra vágtunk egy fej lilahagymát, elővettünk a fagyasztóból egy kevés kukoricát, füstölt sonkát, paprikás szalámit.

Felnyitottuk az egyik üveg házi ketchupot, elővettük egy kis maradék tejfölt, piros paprikát vágtunk kis kockákra, és némi madárlátta maradék apró paradicsomot vékony szeletekre.

Fölkarikáztunk egy darabka csípős kolbászt is, és már készen is állt minden, hogy ízletessé, egyedivé, és színessé varázsoljuk a tésztát.

img_20180916_090047.jpg

A pizzatésztát átgyúrtam és 12 részre osztottam, majd mindegyik gombócot vékonyra kinyújtottam.

img_20180916_090641.jpg

Egy tepsire 4 kis tésztakorong fért, utána jöhetett a gyerekmunka. Mindenki kedvére variálhatta a feltéteket.

Készült paradicsomos és tejfölös változat is.

Én kicsit elkenődtem, hogy nem volt itthon gomba, de legközelebbre biztosan beszerzem, mint ahogy lesz itthon némi olajos halkonzerv, és kevés csemege uborka is. Egy jó kapros, halas, tejfölös változat, pár szelet csemegeuborkával nálam mindig nyerő. :)

Igazi buli a kisebbeknek, ha saját maguk dönthetnek, hogy mi kerüljön a pizzájukra. Nálunk csak egy szabály van:

Kell zöldséget is választani! :)

Pacusnak annyira megtetszett a dolog, hogy hajlandó volt némi engedményre. Az egyik kis pizzáját megkenhettük tejföllel, és beleegyezett némi füstölt sonka feltétbe is a sok sajt tetejére. :)

Sütő 200 fokra előmelegítve. Ezután már csak két feladatunk van. Árgus szemmel lesni a sülő pizzát, mert rövid idő alatt elkészülnek, és távol tartani minden éhen halni készülő gyereket, a forró pizzától 10 percig, amíg kicsit kihűlnek. :)

img_20180916_103224.jpg

Hótigris életre kel

Pacatesó óvodába ment, így miről is ír egy meseíró, ha egy most induló újság szuper csapata megkeresi...? :)

 img_20180917_153703.jpg

"Paca imádta az óvodát…

Legalábbis addig, amíg csak a nővérét kísérték reggelente, délután pedig érte mentek. Mikor Anya beavatta a nagy titokba, hogy szeptembertől ő is óvodás lesz, már másképp látta a dolgokat. Azzal semmi gondja sem volt, hogy oda kell mennie… na de, hogy ott is maradjon, ráadásul Anya nélkül!

Szó sem lehetett róla.

Eleinte, csak rémülten pislogott, majd könyörgő szemekkel nézett Anyára, de mikor ez sem vált be, hatalmas krokodilkönnyekkel áztatta el a zsebkendőket.

Nem, nem és nem! Ő aztán nem megy oviba!

Ellopta Anya kedvenc plüssállatát, Hótigrist az ágyról, bebújt a sarokba, fejére húzta kék kockás takaróját, és nem volt hajlandó szóba állni senkivel. Hiába kérlelte a nővére, csalogatta Anya a kedvenc gyömbéres kekszével, esze ágában sem volt előmászni.

Már majdnem egy fél órája gubbasztott a kockás takaró alatt, mikor Anya megelégelte a bujkálását. Egy bögre citromfű teával, mellé kuporodott és halkan duruzsolni kezdett:

 

„Citromfüves nyugalom,

Segít majd a bajodon!

Illatával mese száll,

S a varázslat rád talál!”

 

Hótigris, most ébredj fel!

Varázsoddal bűvölj el!

Félelmem így messze száll,

A bátorság rám talál.”

 

A takaró alatt Hótigris nagyot nyújtózkodott és ásított egy hatalmasat. Nem volt hozzászokva, hogy napközben ébren legyen. Mostanában csak éjszakánként vigyázott a gyerekszobára, hogy be ne lopóddzanak a rossz álmok a gyerekek köré. Ha mégis akadt olyan balga rossz álom, amelyik az ajtón túlmerészkedett, a fehér bundájú tigris azonnal óriásira nőtt, mancsának egyetlen csapásával a földhöz szögezte a nyavalyást, és jóízűen belakmározta. Aztán egy halk böffentés, némi bocsánatkérő morrantás, utána már telepedett is vissza a gyerekek párnájára.

Most azonban ismét szükség volt rá napközben is. Anya varázsverse felébresztette mély álmából, és azonnal megérezte a szerte szét lebegő félelemmorzsákat.

Nem is beszélve a citromfű tea illatáról, és a két kis karocskáról, ami olyan szorosan markolta a nyakát, hogy szinte megfulladt. Óvatosan nyújtózkodott még párat, csak annyira, hogy Patrik megérezze a mozgolódását, majd halkan dorombolni kezdett.

Paca ámulva figyelte, ahogy a tigris bundáján a fekete, pókháló szerű vékony csíkok kavarogni kezdenek. Hótigris lassan nőni kezdett, majd mikor már nem fért el a kisfiú karjai között a földre hemperedett és a lábához feküdt. Paca ujjacskái a tigris puha bundájába túrtak, halk dorombolása megnyugtatta, selymes bajusza csiklandozta az arcát, ahogy Hótigris végigszaglászta. Égszínkék szemeiből varázslatos erő sugárzott, ami szinte pajzsként vette körül a kisfiút. Mire befejezte a növekedést, már Patriknál is nagyobb volt.

Fejét lehajtotta, homlokát a kisfiúéhoz nyomta, és egészen addig meg sem mozdult, amíg Pacus meg nem nyugodott.

— Nem megyek oviba! — nézett Patrik makacsul Hótigris szemébe.

— Rendben! — tüsszentett beleegyezően a tigris.

— De akkor mit fogunk egész nap csinálni? — morrantott halkan.

— Boróka iskolába megy, Anya és Apa pedig dolgozni. Ki fog velünk játszani, és kitől kapunk ebédet? Ki fog segíteni felhúzni a cipőt, és ki épít várat és a kisautóknak egy nagy garázst a kockákból?

Patrik eltűnődött, majd felcsillant a szeme.

— Elmegyek a Mamához!

— A Mama messze lakik, és akkor ott kell aludnod — figyelmeztette a tigris.

A kisfiú szomorúan hozzábújt, majd halkan a fülébe súgta a nagy titkot.

— Félek az ovitól! Nem akarok egyedül ott lenni!

Hótigris ravaszul hunyorgott, majd suttogva válaszolt.

— Boróka is félt, amikor először óvodába ment. Majd téged is elkísérlek, és megvédelek.

— Boró is félt az ovitól? — kerekedett nagyra a kisfiú szeme.

— Hát persze! — érkezett a válasz susogva. — De nekem az a dolgom, hogy vigyázzak rátok!

— De hát te Anya tigrise vagy! — értetlenkedett Pacus.

— Miért, azt hiszed, a felnőttek sosem félnek? — vigyorgott Hótigris.

— Nekik is kell valaki, aki vigyáz rájuk. Csak ők nem szívesen ismerik be, ha félnek..."

 

A mesét teljes terjedelmében elolvashatjátok a Szabad Alberti & Irsai Híradó szeptemberi számában. :)

Apró piros "labdák" és a házi kechup

Készülőben az őszi mesekönyv meséi is, amelyben méltó helyet kap kedvenc sült labdaszószunk.

Az idén azonban rengeteg apró paradicsomunk is termett, így előtérbe került a házi ketchup készítése is.

img_20180914_173818.jpg

Bevetettünk némi zöld fűszert és fahéjat is, a cukrot pedig lecseréltük eritritre, hogy bátran mindannyian meglocsolhassuk vele a tésztánkat és a szendvicseink.

Íme a nyertes házi recept, nemsokára pedig a sült labdaszószos meserészlet is felkerül a blogra. :)

 img_20180914_173801.jpg

3 kg paradicsom

12 nagy gerezd fokhagyma

20 dkg eritrit

4 evőkanál vörösborecet

3 evőkanál balzsamecet

6 evőkanál olivaolaj

2 gr őrölt fahéj

1 kisebb csokor bazsalikom

1 szál kakukkfű

2 kis ág oregano

4 kisebb babérlevél

só, bors ízlés szerint

A paradicsomokat félbe, negyedbe vágjuk, és a többi hozzávalóval együtt egy nagy fazékba tesszük és alágyújtunk. Forrástól számítva 15 percig főzzük, majd takarékon még fél órát.

img_20180914_182740.jpg

Hagyjuk kihűlni, majd átpasszírozzuk, és újra feltesszük főni. Lassú lángon besűrítjük ketchup sűrűségűre, majd kisebb kifőzött üvegekbe töltjük, lezárjuk, és száraz dunsztba tesszük.

img_20180915_212738.jpg

A felbontott üvegeket mindig tegyük a hűtőbe.

1537077740280.jpg

Nyolc hétig is eláll bontatlanul, ha jól eldugjuk a többiek orra elől a kamrában. :)

Egy mentakobold árnyéka

Íme egy újabb kis meserészlet, a fűszerkerti kalandokból!

Jó szórakozást!

 20180907_103812.jpg

"Pacatesó kint ült a kerti székben és napozott. Közben persze rettentően unatkozott, és szenvedett. Egyrészt mert náthás volt, és csak nagy nehezen kapott levegőt, másrészt mert utált a napon ücsörögni és semmit sem csinálni.

Már túl volt a nyafogáson, a dühös morcoláson, némi krokodilkönny potyogtatást is bevetett, de Anya szigora, nem enyhült. Továbbra is ott kellett gubbasztania a napon, tűrnie a meleg sugarak cirógatását, és az egyre szaporodó prüsszentéseket.

- Anyaaaa! Be akajok menni! Nadon meleg van!

Nyafogott Paca egy újabb futamot. Már éppen egy következő könnyes áradatra készült, mikor egy halk nyávogó hangocska hallatszott a háta mögül, a sűrűre nőtt mentatövek takarásából.

A kisfiú felugrott, felkuporodott a kerti székre, és a háttámlához bújva próbált belesni a levélkék közé.

Nem látott mást, csak egy kunkorodó fekete farkincát.

Sasszemmel figyelt, denevérként fülelt, de csak a levelek sustorgását és mozgolódását látta és hallotta…

Azaz várjunk csak!…

Néhány levélke mintha vándorolt volna és a sustorgás is egyre érthetőbbnek tűnt.

- Nyugalom Árnyék! – hallatszott a halk hangocska.

- Mindjárt szerzek pár falat ennivalót!

A levelek takarásából először egy hegyes orrocska bukkant elő, majd megjelent a hozzá tartozó apró kobold arcocska, két ugyancsak hegyes füllel. A kis kobold kalapja és ruhája zöld mentalevelekből állt, haja kunkorin bújt elő a fejfedője alól, és olyan lila volt, mint a borsmenta virága.

Felosont a lépcsőn, és teraszra felhalmozott játékok között megpróbált beszökni a házba.

Paca ámulva figyelte, hogyan oson a mentaillatot árasztó kis koboldfiú a kerékpártól az aszfaltkréták vödréig, majd a szanaszét heverő homokozó játékok takarásában az ajtóig.

Már majdnem bejutott az előszobába, mikor sírósan nyávogva feltűnt a fekete farkinca tulajdonosa.

Az aprócska kis cica félve óvakodott barátja után. Egy pillanatig sem szeretett volna egyedül maradni.

Dorombolva dörgölődzött a koboldhoz, amivel csak azt sikerült elérnie, hogy társa egyensúlyából kibillenve felborult, és fenékre tottyant.

- Hogy az a…! – fújtatott dühösen a kobold.

- Te aztán tényleg rászolgálsz a nevedre, Árnyék! – nevette el magát.

Válaszul az éjfekete kismacska még jobban dorombolt, és dörgölődzve szinte ráfeküdt mentaillatú barátjára.

- Hé! Így agyonnyomsz! – lökdöste arrébb vigyorogva a koboldfi.

- Bár be kell látnom, így is el lehet bújni az emberek elől.

Lassan feltápászkodott és azonnal az arcára fagyott a mosolya, mikor meglátta a gyereket a nyugágyban térdelve.

- Jószagú mentazselé! Már csak ez hiányzott!

- Lassan hátrálni kezdett, hogy kereket oldjon, de természetesen az „árnyéka” már megint útban volt, és elbotlott a kiscica ceruzavékony farkincájában.

- Nahát! Méd egy kobold! – Pacus álmélkodva csüccsent vissza a nyugágyra.

Már rég elfeledkezett szörnyű, sanyargatott helyzetéről, és vidáman a kiscica felé nyújtotta a kezecskéjét.

- Szia, cicus-micus!

Árnyék lassan közelebb óvakodott, majd némi szaglászás után felugrott a nyugágyra, és bedörgölőzte magát Pacatesó ölébe.

- Hálátlan kis vakarék! – morgott a kobold szomorúan.

- Ha már így alakult, a tiéd lehet! – vetette oda foghegyről, bár még mindig megbántottan a kisfiúnak.

- Szereti a tejet, a párizsit, a májkrémet, a sajtot, és még ki tudja mi mindent ez a kis haspók. – intett szomorúan a lilahajú kobold.

- Nekem úgy is mennem kell! – hátat fordított lassan leugrált a terasz lépcsőjén.

- Hát te meg hová mész? – hallatszott egy hang az ajtóból.

Boró állt ott kócosan, pizsamában, és mosolyogva nézett előbb a koboldra, majd Árnyékra.

- Még egy gyerek! – sóhajtott lemondóan a kobold.

- Csak nekem lehet ekkora szerencsém! – morgott tovább látványosan.

- Először egy éhenkórász kismacska, most meg egyszerre két gyerek is!… Hát mi vagyok én, házitündérke? – füstölgött.

- Szerintem kobold vagy! – jelentette ki Boró, majd leguggolt és megvakargatta Árnyék bundáját.

- Bár nem vagy olyan morcos és goromba, mint amilyennek látszani akarsz… - tette hozzá csöndesebben.

- Hé! Vedd tudomásul, hogy a koboldok rendetlenek, torzonborzak, undokok, de legfőképpen utálják a gyerekeket és a macskákat – hegyes fülei szinte izzottak mérgében.

- Rendben! Ha te mondod! – vont vállat Boró, miközben le nem vette tekintetét a mentalevél kabátkás koboldról.

- Különben is, mit tudtok ti a koboldokról, és a tündérekről! – hepciáskodott tovább a kobold.

- Lássuk csak! – Ült le Boró a lépcsőre.

- A kaporágyásban lakik Anegra. Ő tündérke. Szorgos, korán kel, messziről hallatszik a csilingelő kacagása. Ha a komlók elszaporodnak, - intett a kis kerti kerítés felé – akkor Luppi és Szuszóka már megint átaludta a napot, és csak a bújócskán járt az eszük. Ebből is látszik, hogy Luppi kobold, és nagyon szeret lustálkodni. A szíve aranyból van, mivel megmentette Szuszókát a kis sárkányt. Citra pedig itt lakik a citromfű telep szélén. Nyugodt, esténként szívesen ücsörög Anya mellett az asztalon, a konyhában. Nagyokat lehet vele beszélgetni és szereti hallgatni amikor mesét olvasok Pacusnak…

- Még egy tündér! – morgott közbe a lilahajú kobold.

Tekintete kezdett elfelhősödni. Már nem látszott olyan harciasnak, inkább egy magányos kisgyerekre hasonlított.

De ezt nem vallotta volna be semmi pénzért!

- Jobb, ha én most már indulok! Ez a hely kissé túlzsúfolt nekem. – a mentaágyás széléről felkapta apró hátizsákját, és a kapu felé szaporázta a lépteit.

- Vigyázzatok Árnyékra, és kérlek etessétek meg minden nap!

Hátra sem nézett, úgy folytatta.

- Nem árt, ha néha megvakargatjátok… És szeret a mentalevelek között bujkálni!…

Hangja elhalkult, ahogy hozzátette

- Így találkoztunk…

Már majdnem átbújt a kerítés alatt, amikor Árnyékot a nyakába kapta.

A torzonborz kismacska feldöntötte, a hátára feküdt, és dorombolva a nyakába törleszkedett.

- azt akajja, hogy majadj! – szaladt Paca vigyorogva a cica után.

- Szejet téded!

- Szállj le rólam, te fekete szőrzsák! – morgott a kobold.

Levélsapkája a kerítésen kívülre repült, kabátkája összegyűrődött.

Árnyék kelletlenül lekászálódott barátja hátáról.

Pacus ölbe vette a kismacskát, majd felsegítette a koboldot is.

- Kösz! – duzzogott a megmentett.

- Na idefigyelj, te fekete balszerencse – fordult a cicához.

- Én tovább megyek, te itt maradsz. Végre találtam neked családot. Lesz kajád, vakargatnak, simogatnak, dögönyöznek. A gyerekek szeretik a macskákat… A koboldok nem! – az utolsó mondat nem hangzott túl meggyőzően.

- Nem lenne jobb, ha beköltöznél a kertünkbe? – próbálta Boróka maradásra bírni.

- A mentaágyás amúgy is úgy el van vadulva, mint egy dzsungel, és senki sem akar odaköltözni… Ígérem, nem fogunk zavarni!

Látva a kobold tétovázását halkan hozzátette.

- Biztos vagyok benne, hogy Árnyék is nagyon örülne neki.

A kobold toporgott egy darabig, majd egy nagyot fújt, és a hátára kanyarította a zsákját.

- Világ életemben kóboroltam! Nem most fogok letelepedni, és házikóban élni… Ráadásul itt vannak a tündérek… Ki nem állhatom őket. Utálom az embereket, és nem vagyok hajlandó betartani semmilyen szabályt! – kibújt a kerítés alatt és onnan kiabálta vissza.

- Egyébként is, morcos vagyok, kiállhatatlan és napokig nem szólok senkihez!

Gyorsan tovább indult, mielőtt meggondolta volna magát.

- Deje vissza! – Paca a kerítésbe kapaszkodva, könnyes szemmel bámult a fura kis szerzet után majd hatalmasat tüsszentett.

A kobold csak intett egy utolsót, és eltűnt az út széli magas fűben..."

 

Vajon itt vége van a történetnek? Árnyék végleg Boró és Pacus cicája marad, vagy barátja után szökik? Vajon meddig lehet meg egy kóborló kobold az "árnyéka" nélkül?

A mese végére mindenre fény derül! :)