Késtünk pár napot az első fejezet feltételével a blogra, de Borónak elindult az iskola, így egy kicsit oda is kellett koncentrálnunk.
Így pár napig nem voltam gépközelben, de most pótolom amit ígértem, és itt az első fejezet, Kormföl kalandjaiból.
Jó szórakozást! :)
Fotó: Pinterest
"...III. Kormos Tejföl észre sem vette azt a pár csepp rubinvörösben játszó szirupot, amit a kocsmáros az italába löttyintett.
A „Nepe” szürkészöld színben játszott, és a macskamenta átható illatát árasztotta. A kocsmáros lopva elkeverte a belecsöpögtetett bódító főzetet, majd fejével intett a csaposnak és kivitte az italt.
A gazdag uraság csak szemlélődni akart. Sok pénze volt, és végiglátogatta a kikötői kocsmákat. Nem volt még konkrét célja, de a matrózokat figyelve lassan körvonalazódott egy terv a fejében.
Hogy is képzelhette, hogy a kóbor macskák és a kikötői patkányok majd szép csendben elengednek egy ilyen vastagon bélelt úri macskát.
Ellenben volt ott egy apró kis „szőrgombóc", aki mindent látott és hallott. Meglapult a székek alatt, három egészséges lábán ügyesen átszökdécselt minden akadályon, és fülelt.
Kihallgatta, ahogy a kóbor kikötői macskák suttogva lefizették a kocsmárost, majd égő szemekkel bámulta, ahogy lassan letelepszenek egy távolabbi asztalnál, és odaintenek az egyik rosszarcú kikötői patkánynak.
Rat-Tus a legnagyobb kikötői patkánycsalád vezére volt. Bármit elvállaltak, ha jól megfizették őket. Loptak, raboltak, zsaroltak, ha a megrendelő úgy akarta, halálra rémítettek bárkit, még az is előfordult, hogy közben tőreiket vércsíkosan rejtették vissza köpönyegük ráncaiba.
Rat-Tus mélyen a poharába bújt, mintha csakis mahagóni színű itala érdekelné, közben oldalra sandítva igyekezett szemmel tartani a két asztallal odébb iszogató fekete –fehér foltos úri kandúrt .
III. Kormos Tejföl hatalmas macska volt. Fekete foltjai nemhogy elcsúfították volna márványfehér bundáját, de inkább kiemelték nemes vonásait. Tappancsain olyan selymesen csillogott a fekete szőr, mintha csizmákat viselne, mellénye és bal füle is ébenfeketében játszott, de a legfeltűnőbb a jobb szemét borító fekete folt volt, amit még ki is emelt egy aranykeretes monokli a szeme előtt.
A "szőrgombóc" az asztala alá surrant, amikor a kocsmáros hajbókolva kivitte az italt. Nem tudta, mit tegyen, de valamiért úgy érezte, nem nézheti tétlenül, amit a kóbor macskák - Rat-Tus segédletével - terveznek.
A legtöbb úri ficsúr, aki idetévedt, megérdemelte, hogy elkábítsák és kirabolják, annyira kérkedtek a pénzükkel és lenéztek mindenkit. Ez a fickó azonban, inkább csak megfigyelte a kocsma vendégeit, amíg iszogatott.
Csendesen szemlélődött, szinte felmérte a körülötte mászkáló matrózokat, pont úgy, mint a hajóskapitányok, amikor új legénységet keresnek a következő útjukhoz.
Kormos Tejföl észre sem vette a „szőrgombócot”. Bár ez nem volt nagy fegyvertény, hiszen rajta kívül másnak sem tűnt fel a piszkosszürke, sántikáló kis alak.
A „szőrgombóc” lassan felkapaszkodott az egyik székre. Nehezen húzta fel magát. Hiába, a negyedik, kacska lábának voltak hátrányai is.
Járás közben nehézkesen bicegett, futni ellenben úgy tudott, mint a villám. Apró termetének köszönhetően ügyesen cikázott át a szűk lyukakon, ahol másnak esélye sem volt, és meglapult a falak olyan kicsiny hasadékaiban is, ahol szinte képtelenség volt elbújni.
A nagy macska kedvtelve fürkészte az iszogató matrózokat. Borostyánsárga szemeivel mintha csak a veséjükbe látott volna.
Eközben fel sem tűnt neki, hogy a csapzott kis alak lassan a tölgyfaasztal tetejére küzdötte magát és a pohara felé óvakodott. Lassan araszolt előre, bundája piszkossága szinte beleolvadt a mocskos tölgyfaasztalra löttyent különféle italok megszáradt foltjaiba.
A "szőrgombóc” toporgott egy keveset, igyekezett kezdő lendülethez jutni. Ép hátsó lábát megtámasztotta egy kalóztőr által ejtett barázdában, majd teljes erejéből nekirohant az asztalon terpeszkedő macskamenta illatú pohárnak és felborította.
Az illatozó, zöldesen irizáló folyadék végigömlött az asztalon, lecsorgott Kormos Tejföl nadrágszárára, majd tovább sietett a döngölt földpadló felé, ami aztán szomjasan felitta a rumba áztatott macskamenta levelek nedvét.
A következő pillanatban felgyorsultak az események.
A kocsmáros dühödten ugrott az asztalhoz, de mire a tettes után kapott, a „szőrgombóc” dobbantott a feldöntött pohár vastag oldalán, és mint a villám, tovacikázott az asztalok alatt.
Kormos Tejföl, miközben a nadrágját tisztogatta - egy gazdag úrfitól szokatlanul - lopva körbepillantott és felmérte a terepet.
Rat-Tus éles füttyszavára az ivóban lézengő négy patkány Kormos Tejföl felé vetette magát, hogy elkapják és a földre szorítsák a macskát, de még mielőtt ütésre emelték volna az öklüket, Rat-Tus máris egy hatalmas balhoroggal került szembe.
A váratlan pofon egy hatalmas mancstól származott, és teljesen kiütötte a bandavezért.
Amíg Rat-Tus a padlón keresgélte az eszmélete maradványait, a balhorog gazdája tovább osztogatta menydörgő pofonjait.
A kocsma látogatóit meglegyintette a bunyó előszele és ők azonnal lecsaptak egy jó kis csetepaté reményében. Öklök indultak útnak, pofonok szálltak a levegőben, üvegek törtek be ablakokat és fejeket.
A patkányvezért kiütő pofon gazdája Kormos Tejföl mellé ugrott, lelökte a vállán terpeszkedő köpenyét, megrázta ezüstszürke bundáját és vigyorogva az úri macska vállára csapott.
Kormos Tejföl szinte meg sem rezdült az üdvözlés erejétől. Monokliját – úri modorával együtt - a mellényzsebébe csúsztatta, majd felnézett hirtelen előkerült védelmezőjére és morcosan rámordult.
-Hol a patkánylyukban voltál idáig? Te mindig csak akkor kerülsz elő, ha verekedni lehet egy kicsit!
Társa megvonta a vállát, majd jobb mancsát oda-vissza simítva a bal fölött, „esdekelve” pislogott Kormos Tejfölre.
-Még, hogy bocsánat! – duzzogott látványosan a foltos úri macska.
-A matrózokat bezzeg nekem kell kiválogatni, te csak a pofozkodásra kerülsz elő. Mindig csak a szórakozás és semmi munka!
Morrantott Tejföl, miközben köpenyét finoman összehajtva a széke karfájára terítette.
-Na akkor mulassunk egy kicsit, Mennykő! – csapott a jádezöld szemű óriásmacska tenyerébe és a következő pillanatban állcsúcson csapott egy kikötői gazembert, aki a késével készült léket vágni az oldalába.
Pár pillanat alatt Kormos Tejfölről lefoszlott az úri modor és visszavedlett vérbeli erdei macskává, amilyen még a nagyapja is volt, amikor a sziget erdeiben megszületett.
A kóbor macskák igyekeztek a zűrzavart kihasználva elosonni a törött ablakokon át, de Mennykő nem érezte helyénvalónak, hogy kimaradjanak a buliból. Így felkapta az első keze ügyébe kerülő, visítva menekülni akaró patkányt és az osonó macskafalka közé hajította.
Egy dobással rögtön hármat ütött le a lábáról, és éppen ünnepelni készült eme dicséretes dobását, amikor egyszerre két kóbor cirmos is a nyakába ugrott hátulról. Laza mozdulattal rázta le azt, amelyik a nyaka felé karmolászott, majd elkapta a másik, késsel hadonászó mancsát, és egy hirtelen csavarással átdobta a válla fölött. A macska, hangosan miákolva repült, kicsavart mancsát azonban Mennykő vasmarka szorította, így a röppályára állított gazember hamarosan a padlóba csapódva fejezte be a kényszerleszállást.
Mennykő a csuklójára taposott, majd kicsavarta a kést a kezéből és rezzenéstelen arccal orrba vágta.
Kihúzta magát és hatalmas termetével rögtön a többiek fölé magasodott. Még Tejfölnél is nagyobb volt, pedig barátja sem számított kis cicuskának.
Füstösen ezüstös bundája ragyogott, élesen metsző tekintetétől a pofozkodni vágyó matrózok legtöbbje odébb oldalogott, és inkább más ellenfél után nézett.
De Mennykő nem tágított, egyiket a másik után kapta el, és küldte padlóra. Ökle úgy járt, mint egy jól beállított óramű. Ha ütött, talált és hamarosan nyögdécselő , kiütött matrózok hada borította a kocsma döngölt földpadlóját.
Eddigre már Kormos Tejföl is túl volt pár leosztott pofonon és tarkón csapáson. Az utolsó hadonászót gyomrom vágta, majd mikor az a földre rogyva elterült, kényelmesen helyet foglalt rajta.
Ráérősen megigazgatta összekuszálódott bundáját és nekiállt volna megkeresni sétapálcáját, mikor Mennykő éles füttyére felkapta a fejét.
Néma barátja jobb öklét lefelé elhúzta az álla és a nyaka előtt, majd mutató ujját fölfelé kinyújtva figyelmeztette: Vigyázz!
Tejföl oldalra vetődött, de a mozdulat már elkésett.
Rat-Tus időközben magához tért, és a levegőbe ugorva, tőrt markolva repült Tejföl felé.
-Most megfizetsz, ficsúr! – fröcsögte, miközben ügyet sem vetett törött állkapcsára és sajgó bordáira. Fűtötte a bosszú, amiért elesett a zsíros bevételtől és úgy gondolta, itt az idő, hogy kivágjon egy darabot III. Kormos Tejföl bundájából, de a bőröstül ám.
Terve majdnem Tejföl vesztét okozta, de az utolsó pillanatban egy atomvillanás száguldott át a kocsma földes padlóján, és Rat-Tus bokájába mart.
A patkányvezér ordítva szitkozódott, elejtette a kését, majd akkorát rúgott a „szőrgombócba”, hogy az a szemközti falnak csapódott és elájult.
A következő pillanatban megismerkedhetett Kormos Tejföl balhorgával is, és „elégedetten” konstatálta, hogy van olyan erős, mint Mennykőé.
Immáron elegánsabban landolt a padlón, de Mennykő átgyalogolt rajta, hogy a kis szőrcsomót minél hamarabb, óvó mancsai közé kaphassa. Ő aprósága kimerülten és összetörten pihegett, de nagyon is volt még benne élet és Mennykő úgy döntött mostantól a kis gombócot is megilleti bandájukban egy biztos hely.
Óvatosan kabátja mellényzsebébe csúsztatta a szürkebundás apróságot, vigyázva a bal hátsó kacska lábára, majd Kormos Tejföl elé állt, a kis szőrcsomóra mutatott és 3 ujját ellentmondást nem tűrően felmutatta.
A vad erdei macska közben ismét visszavedlette úri külsejét és beleegyezően bólintott.
-Egyetértek! Tartozunk neki ennyivel…"
Fotó: Pinterest
